Magyar-amerikai alapot hoztak létre a magyar kkv-k exporttámogatására

2019. november 19. kedd - 09:36 / PP/MTI
  •    

10 milliárd forint tőkelapot hozott létre az Eximbank Columbus Alap néven.

Kis- és közepes vállalkozások amerikai piaci exporttámogatására magyar-amerikai közös pénzügyi alapot hoztak létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek New Yorkból kedden telefonon nyilatkozva.

amerikai zászló

Kép: SXC

A magyar gazdaság számára az Európai Unión kívül az első számú exportpiac az Egyesült Államok – emlékeztetett. Hozzátette: amellett, hogy az országnak ott nagy lehetőségei vannak, azt is tudni kell, hogy ez egy rendkívül nehezen bevehető piac. Utóbbi dacára Magyarország tavaly 3,5 milliárd dollár értékben exportált az Egyesült Államokba, ami 11 százalékos növekedés az előző évihez képest.

“Óriási potenciál van abban, hogy a technológiai újításokat kidolgozó kis- és közepes vállalkozásokat hozzásegítsük a megjelenéshez az amerikai piacon” – mondta a miniszter.

Ugyanis a magyar kis- és közepes vállalkozások a helyismeret hiánya és a magas költségszint miatt eddig nem tudtak itt komoly eredményeket elérni. Annak érdekében, hogy ezek a vállalkozások sikeresek legyenek, és tudjanak exportálni az Egyesült Államokba, az Eximbank létrehozott egy tízmilliárd forintos tőkealapot – a Columbus Alapot -, amelybe a bank hétmilliárd forintot fizetett be, hárommilliárd pedig magánforrásból került bele. Ez az alap – feladatának ellátása érdekében – elsősorban az infokommunikáció, az egészségügyi technológiák és az agrárinnováció területén részesedéseket vásárol magyar kis- és közepes vállalkozásokban, illetve tőkét biztosít számukra.

“Arra számítunk, hogy a Columbus Alap segítségével a magyar kis- és közepes vállalkozások sikeresek lesznek az amerikai piacon, növelik Magyarország exportteljesítményét, és újabb exportrekordokhoz segítik hozzá” – mondta Szijjártó Péter.