Magasabbra kapaszkodhat a startup egy multi hátán

2015. július 24. péntek - 12:10 / piacesprofit.hu
  •    

Sok esetben könnyebb érvényesülnie egy startup cégnek, ha egy nagy vállalattal vagy annak támogató programjával megerősíti jelenlétét. Kvázi, a hátán kapaszkodik. Ez legjobban akkor működik, ha a cég is nyitott és ugyanezt szeretné, továbbá ehhez programokat, lehetőséget kínál.

Tőke és tapasztalat kell leginkább ahhoz, hogy egy startup-ot be lehessen indítani. „Magyarországon a startup egy ötlet általában, tegyük hozzá” – mondta Halaska Gábor a GazdaságTV-nek. A szakember szerint például ezek az induló cégek azt is választhatják, hogy mindent saját maguk végigjárnak, és izzadtságosan-verejtékkel, saját maguk bőrén megtapasztalva próbálnak üzletet építeni. Ez végeredményben nem árt, hiszen a legfontosabb úgyis az ügyfél visszajelzése.

Viszont egy ügyfélhez úgy fog hatékonyan bejutni egy startup, hogy ha maga mellé gyűjt egy partnert. Pl. egy nagyobb globális céget, vagy egy kisebb helyi céget ha megnyer maga mellé. A lényeg, hogy partnerként, valakivel megerősítve, maga mellett tudva tudjon fejlődni. Ezért jó, ha egy olyan iparági szereplővel esetleg együtt gondolkodva, pl. egy-egy vállalati programba belépve próbál előremozdulni.

Ez megnyithatja ez az ajtókat nagyobb magyar vagy külföldi cégekhez – egyáltalán ahhoz, hogy egy startup validálja, azaz hitelesítse azt, amit ő gondol a világról. Halaska Gábor hozzátette: ekkor jön a képbe a pivot (amikor a fejlesztés eredeti irányától el kell térnünk – szerk.), amikor validálni akarja elképzeléseit a startup, és az ügyfélnek nem kell, vagy nem úgy kell, amit a startup kifejlesztett.

Pénzszűke jön a bőség után?
Tőkekínálati forradalmat indított el a az év végén kifutó Jeremie-program Magyarországon, igaz, még tavasszal is úgy tűnt, hogy jelentős összeg ragad bent a Jeremie-pénzeket kezelő alapoknál. Most van rá esély, hogy mégis majdnem minden forintnak sikerül megtalálni a helyét. Azonban kérdéses, hogy lesz-e és ha igen, milyen formában folytatása a magyar startup világot felpörgető programnak. Horgos Lénárd, az M27 ABSOLVO üzletágvezető partnere szerint igény, az lenne rá.