Ma mindenki az elnökválasztásra figyel

Megkezdődött az amerikai elnökválasztás. A legutolsó felmérések szerint Clinton 44, míg Trump 41 százalékra számíthat, s annak a valószínűsége, hogy Clinton nyeri a választásokat 90 százalék körül van.

Kép: SXC

A statisztikák ellenére a mai napon inkább a kivárás jellemezheti a börzéket a tegnapi nagy rally után, s ez valamiféle lecsorgásban ölthet testet. Clinton egyértelmű győzelme esetén borítékolható a további emelkedés, míg szoros eredményre inkább a bizonytalanság lehet az úr, hiszen akkor várhatók szavazat újraszámolások. Trump esetén pedig átmenetileg erősebb eladói nyomás alakulhat ki a piacokon. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az amerikai törvényhozás az elnök, a kongresszus és a szenátus összehangolt működésén alapul. Azaz az elnök csak egy tényező a gazdaságpolitikában.

Miközben a világban mindenféle félelmek vannak, a tegnapi jó hangulatban megtörtént az, ami a fejlett piacok többségén már évekkel ezelőtt bekövetkezet. A válság után új csúcsra emelkedett a BUX index. Ugyan technikailag ez általában egy megálló, ugyanakkor fundamentálisan és hosszabb távon inkább további emelkedést várunk – vélekedtek az Erste Befektetési Zrt. szakértői.

USA

Az elnökválasztást megelőző napon nagyot mentek az amerikai részvénypiacok, köszönhetően annak, hogy Clintont tisztázta az FBI és ezzel megnőttek elnöki esélyei. A Dow 2,1%-ot, az S&P 500 2,2%-ot, a Nasdaq pedig 2,4%-ot emelkedett. A mai elnökválasztásnak az időeltolódás miatt csak holnap hajnalban ismerhetjük meg az eredményét, sőt az első exit poll eredmények is csak éjjel 1 körül várhatók hazai idő szerint. Legkésőbb Alaszka államban zárják majd az urnákat, hazai idő szerint holnap reggel 7-kor, azonban eddigre valószínűleg már eldőlt, hogy ki lesz az USA következő elnöke és nem Alaszka 3 elektorán fog múlni az elnökválasztás.

Az új elnöknek legalább 270 elektor szavazatát kell megszereznie a választáson a győzelem érdekében. Az államok többségében a „the winner takes it all” elv érvényesül, vagyis az egyes államok győztese az állam által delegált összes elektori szavazatot megnyeri. California esetében például mind az 55 szavazatot. Ez alól csak Maine és Nebraska állam képez kivételt, ott megosztják a szavazatokat.

A legutolsó felmérés szerint Clinton támogatottsága 44%, míg Trumpé 41%, azonban ez még az előtt készült, hogy az FBI bejelentette, hogy lezárta a Clinton elleni vizsgálatot, így azóta tovább nőhetett a különbség a két jelölt között.

A Marketwatch csaknem 100 éves statisztikája szerint az elnökválasztás napján mérsékelt, 1% alatti emelkedés a jellemző, viszont az elnökválasztást követően nagyjából ugyanekkora esés az átlag, de sokkal nagyobb volatilitás mellett.

Ma nem jelennek meg fontosabb amerikai makroadatok. Kiemelten fontos gyorsjelentés sem lesz, a kisebbek között a DR Horton piacnyitás előtt, a Tripadvisor pedig piaczárást követően teszi közzé negyedéves jelentését.

Európa

Európában is az optimizmus uralkodott tegnap. A FTSE100 1,7%-ot, a DAX 1,9%-ot, a FTSE MIB 2,6%-ot emelkedett. Az európai hangulatot is alapvetően az amerikai elnökválasztással kapcsolatos hírek befolyásolták.

A friss felmérések szerint el fog bukni a december 4-i olasz népszavazás az alkotmánymódosításról, ez pedig akár kormányválsággal is fenyegethet. A Denomopolis felmérése szerint 48,5% támogatja, 51,5% pedig elutasítja az alkotmánymódosítást. Az EMG Acqua felmérése picit jobban árnyalja a képet, ugyanis az ő felmérésük szerint 38,3% elutasítja, 34,8% támogatja a reformot, de a megkérdezettek nagyon nagy aránya, 26,9%-a még nem döntötte el, hogy mire fog szavazni, így valószínűleg a következő hetek ennek a rétegnek a meggyőzéséről fog majd szólni.

A ma reggel megjelent adatok alapján a német ipari termelés szeptemberben csak 1,2%-kal bővült év/év alapon, szemben a 2,0%-os várakozással. A tegnapi gépiapri megrendelési adattal együtt ez már arra utal, hogy szeptemberben gyengén teljesített a német gazdaság, ami az egész harmadik negyedéves GDP-t is nyomás alatt tarthatta.

Olaj, arany

A WTI 44,8 dollár volt ma reggel. A piac a mai USA elnökválasztásra figyel. Trump győzelme valószínűleg lejjebb küldheti az olajárakat, mivel a republikánus jelölt nagyobb teret engedne az iparágnak. Hillary Clinton győzelme viszont inkább semleges hír lenne. Az OPEC növelte olajkeresleti előrejelzését, mivel az olcsó alapanyag miatt nagyobb kereslet várható a jövőben. A 2017-es keresleti előrejelzését napi 300 ezer hordóval 95,3 millió hordó/napra növelte az olajkartell, ami 1.2 millió hordó/nap növekedést jelent 2016-hoz képest.

Az arany 1.284 dolláron stagnált ma reggel. A fő kérdés a mai amerikai elnökválasztás eredménye. A piac fél Donald Trump győzelmétől, bár a legutóbbi közvélemény kutatások Hillary Clinton előretörését jelzik, ami nyugtatóan hatott az arany árára. Trump esetleges győzelme mindenesetre akár 50-100 dollárt is lendíthet az arany árán, míg a demokrata győzelem pár dollárral lejjebb küldheti az aranyat.

Devizák

Az amerikai részvénypiac optimizmusával párhuzamosan a dollár is erősödött, és a kora esti órákban le is törte a 30 napos mozgóátlagot és egészen 1,104-ig esett az EURUSD jegyzése. A következő támaszszintet 1,099-nél a 20 napos mozgóátlag jelenti, de igazán erős támaszszint csak 1,086-nál látható.

Látványos forintgyengüléssel indult a tegnapi nap, de a késő délutáni órákban visszatértünk a reggeli 305,5-ös érték közelébe, ahonnan azonban ismét emelkedésnek indult az árfolyam. A Világgazdaságban ma reggel megjelent interjúban Matolcsy György arról nyilatkozott, hogy véleménye szerint akár 2018-2019-ig is laza maradhat a magyar monetáris politika, még abban az esetben is, ha a világ nagy jegybankjai a szigorítás útjára lépnek.

Távol-Kelet

Óvatos optimizmus és oldalazás jellemezte az ázsiai piacokat. A Nikkei értéke nem változott, a Hang Seng 0,3%-ot, a Shanghai index 0,5%-ot emelkedett. Októberben a kínai export és import is a vártnál nagyobb mértékben csökkent. Az export a várt 6,0% helyett 7,3%-kal, az import pedig 1,0% helyett 1,4%-kal csökkent. Az export már hetedik hónapja csökken, ami az elégtelen globális keresletre utal. Októberben 20%-kal 2,22 millió darabra nőttek az autóértékesítések Kínában, míg az év elejétől 15,2%-os növekedés volt látható.

A Toyota megemelte a márciusban záruló üzleti évére vonatkozó eredményvárakozását. Az új előrejelzés szerint az üzemi eredmény 1700 milliárd jen, átszámítva 16,3 milliárd dollár lehet, míg korábban csak 1600 milliárd jent várt a menedzsment.

Határidős piacok

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel. A Dow, az S&P és a Nasdaq mínuszban volt, míg a DAX minimális pluszt mutatott.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo