Lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene júniusban 6,1 százalékkal bővült éves összevetésben.

Az ING kommentárja szerint a lassulás felülmúlta a várakozásokat, ugyanakkor továbbra is dinamikusabb a bővülés, mint a tavalyi év átlaga. A második negyedév egészét nézve egy erősebb hónapra jutott két gyengébb, ami így azt jelenti, hogy az első negyedév összességében valamivel erősebbre sikerült, mint a mostani. Mindez alátámasztja azon előrejelzésünket, hogy az idei II. negyedév gazdasági teljesítménye némileg elmaradhat az első három hónap produktumától.

Ami a részleteket illeti, a teljesítmény júniusi mérséklődése két területre vezethető vissza. Egyrészt az üzemanyagok jelentős drágulása éreztette hatását a termék kiskereskedelmi forgalmában, hiszen messze az első fél év átlaga alatt bővült a szektor. Másrészt pedig átlag alatti lett a növekedés az élelmiszerkereskedelemben is. Amiben azonban nincs változás, az a nem élelmiszer-kiskereskedelem, ahol az idei év második legerősebb, közel 11 százalékos növekedését mérték.

A jövő heti ipari és építőipari adatok fényében már biztosabbat mondhatunk a várható második negyedévi gazdasági teljesítményről, de egyelőre jó okunk van feltételezni, hogy a GDP-növekedés 4 százalékra lassul. Ebben ugyanakkor a fogyasztás továbbra is markáns szerepet tölt majd be, ahogy igaz ez az előttünk álló negyedévekre is. Összességében idén a kiskereskedelem 6,9 százalékos bővülését prognosztizáljuk.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo