Közeleg az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának határideje

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is május végéig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában érhető el.

A 2019. május 31-ig benyújtott bevallások alapján megállapított összeget két egyenlő részletben, 2019. július 31-ig, valamint 2020. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.

A díjbevallási folyamattal kapcsolatos segédlet, továbbá a témát érintő hasznos információk elérhetőek a Nébih honlapján.

A hivatal azt javasolja, hogy a bevallás elkészítését az érintettek ne halasszák az utolsó pillanatra! Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1/336-9024-es telefonszámon, valamint a [email protected] e-mail címen áll az érdeklődők rendelkezésére.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról

Az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012 óta kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetniük, szerepet vállalva ezzel a hatósági-igazgatási tevékenység finanszírozásából. A díj többek között lehetővé teszi a pénzügyi terhek arányosabb megoszlását az élelmiszerlánc szereplői között.

A Nébih a korábbi évek tapasztalatai alapján 2019-ben is nagyjából 70 ezer bevallásra számít, mintegy 13 milliárd forint összértékben. A hivatal az összeg 10 százalékát kötelezően fejlesztésekre fordítja, amelyből az elmúlt években például korszerű vizsgálati eszközöket szerzett be. A fennmaradó összeg 60 százaléka a megyei kormányhivatalok bevétele a területi igazgatás működtetése érdekében, 40 százaléka pedig a Nébih működését, ellenőrzési, tudásmenedzsment-feladatait támogatja.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo