Komoly gondok a szakképzési hozzájárulással

A szakképzési hozzájárulás felhasználásának hatékonyságával és eredményességével kapcsolatban komoly problémák merültek fel, ami a szabályozásban, valamint az ellenőrzések végrehajtásában rejlő hiányosságokra vezethető vissza - többe között ez a megállapítás is szerepel az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a szakképzési hozzájárulás felhasználásáról szóló legfrissebb vizsgálatának összegzésében.

 

Szükség lenne rá
Hogy mekkora szükség lenne a szakképzési hozzájárulásra, azt jól mutatja, hogy a fiatal munkanélküliek 20%-a képzetlen, vagy alulképzett az Európai Unióban, miközben nő azoknak a felnőtt dolgozóknak a száma, akiknek vissza kell térniük az iskolapadba, hogy bővítsék szakismereteiket. Egy 2010-ben készült átfogó elemzés szerint Európában 1,7 millió hallgató tanul rövid ciklusú képzések keretein belül, magyar megfelelőjén, a négy féléves felsőfokú szakképzéseken több mint 40 ezer fiatal vesz részt.

Az ÁSZ éves ellenőrzési tervének megfelelően befejezte a szakképzési hozzájárulás felhasználása célszerűségének 2007-2010 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ úgy ítélte meg: a gazdasági válságra tekintettel különösen fontos, hogy az oktatásra és szakképzésre rendelkezésre álló közpénzt ne csak elköltsék, hanem a szükséges és elégséges ráfordításokkal a kitűzött célok minél nagyobb hányadát meg is valósítsák.

Az ellenőrzés keretében azt értékelték, hogy a járulék beszedésére, elszámolására, valamint a keletkezett pénzügyi forrás felhasználására és ezek ellenőrzésére kialakított rendszerek hatékonyan és eredményesen segítik-e a szakképzés-fejlesztési célok megvalósítását. A vizsgált időszakban a bevallási adatok alapján a gazdasági társaságoknak szakképzési hozzájárulásból összesen 270 milliárd forint kötelezettsége származott a költségvetés javára.

Az ÁSZ ellenőrzése szerint a szóban forgó területen a szabályozás bonyolult, nehezen áttekinthető. Emellett lehetővé teszi, hogy a pénzügyi forrást ne csak szakképzés-fejlesztési célok megvalósítására lehessen felhasználni. A jogszabályokat gyakran módosították ugyan, a rendszer hiányosságait azonban a vizsgált időszakban nem szüntették meg. (Foglalkoztatáspolitikai, munkavédelmi, munkaügyi, szak- és felnőttképzési feladatokat ellátó új központi hivatal jött létre: januártól Nemzeti Munkaügyi Hivatal néven folytatja munkáját a Foglalkoztatási Hivatal, amelybe december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet.)

Az ellenőrzési tapasztalatok alapján az ÁSZ többek között javasolta a nemzetgazdasági miniszternek, hogy intézkedjék az Nemzeti Foglalkoztatási Alap (korábban Munkaerőpiaci Alap) képzési alaprészéből nyújtott, jövőbeli támogatások kifizetésének a jelentés közzétételétől számított 30 napon belüli felfüggesztéséről a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény módosításának hatályba lépéséig.

Javasolták továbbá a nemzetgazdasági miniszternek, hogy dolgoztasson ki új középtávú szakképzés-fejlesztési stratégiát, amely konkrét célokat, prioritásokat és mérhető elvárásokat határoz meg. Alakíttassa ki a stratégiában kitűzött célok megvalósulásának mérési és értékelési rendszerét. Vizsgáltassa felül a szakképzési hozzájárulás ellenőrzésében részt vevő intézmények ellenőrzési feladatait, és dolgoztassa ki az ár-érték, illetve teljesítmény-ráfordítás ellenőrzési módszerét.

Súlyos milliárdok

Az ÁSZ vizsgálata fény derített arra, hogy a vállalkozások 2007-2010 között 123,6 milliárd forint szakképzési hozzájárulást fizettek be a költségvetésbe. Míg 146,4 milliárd forintot a törvényben biztosított jogcímeken költségként számoltak el. Így a költségelszámolás lehetősége miatt a vizsgált időszak egyes éveiben a pénzügyi forrás nagyobbik fele nem került be az állami költségvetésbe. A vizsgált 4 év alatt gyakorlati képzés szervezésére a pénzügyi forrásnak csupán egyharmadát, 97,9 milliárd forintot fordítottak. Nem szakképzés-fejlesztési célok megvalósítására, illetve működési kiadásokra 33,8 milliárd forintot költöttek.

A Munkaerő Piaci Alapból (MPA) támogatásokra fordított 49,9 milliárd forintról, valamint a fejlesztési támogatásra és saját munkavállalók képzésére elszámolt összesen 88,4 milliárd forintról - vagyis a pénzügyi forrásnak több mint a feléről - nem mutatható ki, hogy mekkora hányada szolgált szakképzési, illetve szakképzés-fejlesztési célokat.

Túl általánosak a célok

A 2005-2013. évekre vonatkozó szakképzés-fejlesztési stratégia meghatározza a szakterület legfontosabb célkitűzéseit, a fejlesztések irányait. A célok azonban megfogalmazásukban túl általánosak, nem foglalnak magukban részcélokat, prioritásokat, súlypontokat, mérhető elvárásokat. A szaktárcák nem dolgoztak ki olyan koncepciókat, hogy valamely célt teljes körűen milyen feladat-együttes végrehajtásával lehet elérni.

A jogi szabályozás szerint a bevallások feldolgozására és ellenőrzésére kialakított rendszer nem zárt. Az ÁSZ ellenőrzése feltárta: a kötelezettek 2009-2010-ben évente mintegy 40 milliárd forinttal kevesebb járulékot vallanak be, mint a járulék alap figyelembevételével számított kötelezettség összege. Emellett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek (NSZFI) a gyakorlati képzést szervezőkre irányuló ellenőrzései nem eredményesek és nem hatékonyak. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB) pedig nem, illetve csak részben tettek eleget a törvény azon előírásának, hogy kísérjék figyelemmel a szakképzési hozzájárulás régióban történő felhasználását és értékeljék azok hatékonyságát.

A szakképzési hozzájárulás ellenőrzésében részt vevő szervezetek pénzügyi-szabályszerűségi ellenőrzéseket végeznek ugyan és vizsgálják a pénzfelhasználás szerződés szerinti teljesítését, állapította meg az ÁSZ és megjegyezte, hogy ezek az ellenőrzések azonban nem terjednek ki a pénzfelhasználás gazdaságosságára.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo