Komoly fejlesztés indul a hazai nyomdaipari cégnél

Jelentős, mintegy 100 millió forintos beruházással bővíti kapacitásait a Box Print nyomdaipari vállalat. A fejlesztésnek köszönhetően regionális szereplővé válhat a hazai tulajdonú cég.

A társaság a beruházás keretében olyan gépeket vásárolt, amelynek köszönhetően az összes technológiai művelethez szükséges folyamatot már alvállalkozók bevonása nélkül, a saját üzemeiben képes lesz elvégezni. Az integrált működés elérése mellett a vállalat célja az is, hogy nagyméretű (B0+) nyomatokat, dobozokat egyaránt nagy szériában, a legmagasabb, ofszet minőségben tudjon gyártani, és ezek teljes körű kivitelezését ellássa.

Külpiacra készülő displayek a Box Print üzemében

A nyomdaipari kkv ezzel tovább erősítheti az ún. displayek terén elért pozícióját. Ilyen papíralapú kínáló állványokkal lehet találkozni a legtöbb benzinkútnál, élelmiszerboltban. A Box Print által legyártott displayeket emellett több multinacionális vállalat használja termékei kihelyezésére Európa-szerte, és mely promóciós forma népszerűségének további emelkedése várható. Az év végén elindult fejlesztés főként ennek kihasználását célozza meg.

A gépeket folyamatosan, 2020 első negyedévének végéig tervezik beüzemelni a telephelyeken.

A cég, a hazai nyomdaipar idénre becsült, kb. 10 százalékos növekedésénél jobban teljesített, a 2019-es árbevétele meghaladja a 2,3 milliárd forintot. A vállalat 93 főt foglalkoztat dunaharaszti és körösladányi üzemeiben, ahol idei esztendőben 300 kamionnyi papírárut dolgozott fel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo