Új alapokra kerül a szlovén-magyar kapcsolat

2008. november 03. hétfő - 08:20 / Gergely László-5
  •    

Az Európai Unió némiképp újszerű módon támogatja a határ menti közös programok elindítását, megvalósítását, így például 2007 és 2013 közötti projekteket Szlovénia és hazánk között. Új fogalom, új kategória: leadpartner. Most érkezett el az az időszak, amikor ennek a más metódusnak az alapján tervezik meg projektjeiket a 2013-ig tartó szlovén-magyar határon átnyúló program pályázói.

 A lényeg természetesen a finanszírozás, az Európai Unió már a leadpartnerség intézményének alkalmazásával járul hozzá a térség fejlődését jelentő pályázatok pénzügyi támogatásához.

Más a logika

Természetesen nem előzmények nélküli a közös tervezés és közös építés a magyar-szlovén térségben sem. Mégis, a 2007-2013 közötti időszak sok tekintetben a kapcsolatok újszerű alapokra helyezésének az időszaka is. A közös jövőt szolgáló elgondolásokat tartalmazó dokumentumokat mostanában véglegesítik a pályázó intézmények, s juttatják el oda, ahol elemzik, értékelik, szükség szerint versenyeztetik azokat, hogy aztán lehetőség szerint mind több terv megvalósítását az EU forrásainak felhasználásával is elősegítsék.

Szlovéniának, Ausztriának és hazánknak nem most jutott először eszébe a határ menti térség gazdasági, idegenforgalmi lehetőségeinek összehangolása, de most már mód van az összehangolt tervezésre, finanszírozásra. Ez év június 27. óta nyitott a pályázási lehetőség.

A 2007-2013-as programidőszak tervezése 2006-ban elkezdődött, az Európai Bizottság 2007 decemberében hagyta jóvá a szlovén-magyar operatív programot. Azóta a szereplők egyes feladatait és hatásköreit rögzítő alapdokumentumok, a program szabályai sorozatos, elsősorban technikai egyeztetések eredményeként születtek meg. A június 27-én meghirdetett pályázati felhívás és annak dokumentációi is a szakértői együttműködések keretében jöttek létre. Szeptemberben tartották meg a közös kick-off (nyitó) ülést, de igazából a pályázati felhívás volt a lényeg.

– Bilaterális kapcsolatunk Szlovéniával 1995 óta van, de a 2007-2013-as periódusban alapvetően más logikával, hangsúlyozottan közös projektek finanszírozása valósulhat meg, s az itt is alkalmazott vezetőpartner-elv az eldöntött feladatok felelős irányítását szabályozza – igyekezett a hangsúlyváltás lényegére rámutatni Mikulás Brigitta, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemzetközi együttműködési programok irányító hatóságának főosztályvezetője. – Természetesen pályázatok rendszerét jelenti ez a határ menti program is, pályázó pedig elsősorban a regionális és helyi hatóságokat, köztestületeket, egyesületeket alkotó kör lehet.

Tág kategóriák, konkrét példák

Az együttműködés a hasonló természeti és a gazdasági adottságoknak a kihasználását jelenti. Az idegenforgalom közös fejlesztése például mindkét országban elsősorban a munkahelyteremtést jelenti most is. Az operatív program – ismeri el a főosztályvezető – igen tág kategóriákat “nevesít”, így azt, hogy egyrészt növekedjék az együttműködési terület vonzereje, másrészt legyenek projektek a fenntartható fejlődés jegyében. Erre 14 millió eurót lehet elnyerni az unió regionális fejlesztési alapjából.

Mikulás Brigitta valamelyest konkrétabb példákkal is él: környezetvédelmi, közlekedésfejlesztési elképzelések, egészségmegőrzést szolgáló beruházások, a kulturális identitás érdekében álló programok már megfogalmazódtak, s a korábbiakban elindított, a megújuló energiaforrások hasznosítását előmozdító projektek is folytatódhatnak. Ugyanilyen a turisztikai útvonalak számának gyarapítását, komfortosabbá tételét tartalmazó szlovén-magyar akció is, közös elhatározásról, megvalósításról tanúskodnak a dokumentumok.

– Az operatív programot egyébként már hónapokkal korábban elfogadta Brüsszel, s zöld utat kapott a költségvetés is, melyre összesen 29 millió euró áll rendelkezésre a regionális fejlesztési alapból – utal az előzményekre Mikulás Brigitta. – Nem árt tudni, hogy az EU nem a megszokott módon működteti ezt a pályázati forrást, illetve az intézményrendszert. A fő felelősséget a határ menti országok valamelyikéhez, a konkrét esetben Szlovéniához rendeli hozzá, ezért Mariborban tevékenykedik a közös technikai titkárság, mely a végrehajtás meghatározó intézménye is.

A teljes cikk a Piac és Profit októberi számában olvasható.