Vegyen ön is traktort! Van rá nyolcmilliárd

2013. április 15. hétfő - 15:02 / piacesprofit.hu
  •    

A tervek szerint mintegy nyolcmilliárdos keretből indít kertészeti géptámogatási programot a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén nyártól - jelentette be a tárca vezetője pénteken Kisújszálláson.

Nyolcmilliárdért vehetünk kertészeti gépeket – Kép: SXC

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint a kormány és a vidékfejlesztési tárca is elkötelezett a családi, valamint a kis- és közepes gazdaságok támogatása mellett, ennek jegyében készítik elő az új pályázati lehetőséget is.

Mint mondta, ugyancsak a vidéki lakosság számára teremt munkalehetőséget és megélhetést a Földet a gazdáknak! elnevezésű program, amelyről a napokban született kormánydöntés. Ezzel a kezdeményezéssel 200 ezer hektár állami tulajdonú föld kerülhet a gazdálkodókhoz haszonbérbe. A programba azokat a földeket vonják be, amelyek bérleti szerződése 2017. március 31-éig jár le.

A miniszter hangsúlyozta: továbbra is kiemelt cél az ország keleti mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exportpiacainak visszaszerzése. Ehhez a minőségi és a magas feldolgozottságú termékek előállításán keresztül vezet az út. Fazekas Sándor arra is felhívta a fórum résztvevőinek figyelmét, hogy az agráriumban foglalkoztatottak száma 37 ezer fővel nőtt az elmúlt 3-4 évben. A kapcsolódó kereskedelmi és ipari szektorok összteljesítménye pedig a mezőgazdasággal együtt eléri a nemzeti össztermék 25-30 százalékát.

Tavaszig 140 milliárdot kapnak a gazdák

Megkezdődött az elmúlt évben esedékes területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése, a gazdák 140 milliárd forintot vehetnek át a következő hónapokban. Tavaly októbertől az év végéig az első ütemben 141 milliárd forinthoz jutottak hozzá az érintettek. A két ütemben kifizetett több mint 294 milliárdos összeg a gyakorlatban hektáronként csaknem 60 ezer forint támogatás. Ez 30 százalékkal több, mint két évvel korábban volt.

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek