KKV-k bevonásával fejleszt a Samsonite

2018. június 12. kedd - 20:00 / PP/MTI
  •    

Több mint 1,7 milliárd forintos projekt keretében fejleszti beszállítóinak versenyképességét a Samsonite vezette konzorcium. A fejlesztésekben négy dunántúli kis- és közepes vállalkozás (kkv) vesz részt.

A projekthez a Samsonite Kft. által vezetett konzorcium a Széchenyi 2020 program forrásaiból 811 millió forint támogatást nyert el. Az 1,76 milliárd forintos program során a kkv-k bevonásával fejlesztik a versenyképességüket – közölte a cég.

YouTube.com

YouTube.com

A Szekszárdon működő társaság szerint a projektet a Samsonite az elmúlt öt évben megnégyszereződött termelése alapozza meg. A stabil és versenyképes beszállítói háttér kiépítése egybevág a Samsonite-csoport stratégiai célkitűzésével: az árban versenyképes, de kevésbé rugalmas távol-keleti beszállítók kiváltása a gyártó bázisokhoz közelebb fekvő, helyi beszállítókkal – írták.

GDPR és a kkv-k: most akkor kaphatnak bírságot, vagy sem?
Magyarországon a vállalkozások 99.8 százaléka a mikro-, kis- és középvállalkozások csoportjába tartozik, amelyeket néhány kivétellel, első alkalommal csak figyelmeztethetnek, de nem bírságolhatnak a hatóságok.

A konzorciumvezető cég ingyenes tanácsadással, szervezetfejlesztéssel segíti beszállítóit, tanácsadó, képző, szervezetfejlesztő szervezeteket ajánl számukra, segít meghatározni a fejlesztések irányait, monitorozni a fejlesztést.

Pinczel József, a Samsonite Hungária Bőrönd Kft. gyárigazgatója közölte: a cég tavaly 1,1 millió utazó bőröndöt gyártott, az üzem létszáma jelenleg meghaladja a 900 munkavállalót. A kft. 2016-ban 23 milliárd forint nettó árbevételt ért el, a 2017-es árbevételt a társaság még nem hozta nyilvánosságra.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor