Kiváló lehetőség a szolnoki kkv-knak

Egyszerre kínál kitörési lehetőséget a kis- és közepes vállalkozásoknak, illetve növeli a város új ipari övezetének vonzerejét az a két vállalkozói ház, mely a közelmúltban készült el Szolnokon - mondta Koós László, az építtető Gima Szolnok Ipari Park Kft. ügyvezetője a beruházás ünnepélyes átadása alkalmából csütörtökön.

Az összességében közel 650 millió forintos projekt 7 éves előkészítést követően, komoly nehézségek árán, ám a vállalkozói házak kivitelezése a tavaszi kezdéshez képest rekordidő alatt valósult meg - mondta Koós László.

A szolnoki ipari parkban felépült létesítmények önálló telephelyen kialakított ipari csarnokok, amelyek alapterülete együttesen megközelíti a 2000 négyzetmétert. A beruházók szándékai szerint kis- és közepes méretű vállalkozásoknak adnak majd otthont, várhatóan 15 új munkahelyeket is teremtve a Tisza-parti megyeszékhelyen, illetve annak térségében. Az ügyvezető jelezte: a nagyobbik, 1.331 négyzetméter hasznos alapterületű épületben már el is kezdte működését az oda betelepült vállalkozás: egy élelmiszer, papír és vegyi áru nagykereskedés. A még üresen álló kisebbik, 511 négyzetméteres csarnok bérbevételére vonatkozóan is több jelentkezővel folynak a tárgyalások. Az új ingatlant már birtokba vett társaság és az érdeklődők mindegyike magyar tulajdonú - tette hozzá a vezető. (A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének felmérése szerint hazánkban a 2,3 milliónyi 15-34 éves fiatal kevesebb mint négy százaléka mer saját vállalkozásba fogni, ami nemzetközi összehasonlításban is sokkoló arány.)

 


Sok kkv-nak jelenthet segítséget a vállalkozói ház
Forrás: sxc

A projekttel párhuzamosan a Gima Szolnok Ipari Park Kft. kedvező üzleti konstrukciókat dolgozott ki a betelepülni szándékozó kkv-k számára. Emellett minden szakmai támogatást megad a cégek telephely-fejlesztési igényeinek kielégítéséhez is - hangsúlyozta a vezető. Hangsúlyozta: az üzemeltető társaság átfogó módon segíti a kkv-k beruházásainak megvalósítását a telephely létesítéstől a tervezés fázisán és a megvalósításon keresztül egészen a gazdaságos telephely-üzemeltetésig.

A válság majdnem keresztbe tett a terveknek

Koós László emlékezetett: a fejlesztések 2010 őszén lezárult első ütemében kiépült a terület megközelítésére szolgáló főfeltáró út: az Újszászi útnak a Nagysándor József út és a Budapest-Szolnok vasútvonal közti, mintegy 1.400 méter hosszú, teljesen közművesített szakasza. Így az ide érkező vállalkozások immár az új műúton keresztül két irányból is közvetlenül elérhetik a 4-es és a 32-es főutat. Emellett vízvezeték, szennyvízcsatorna, csapadékvíz-elvezetés, villany-, gáz-, hírközlési, és közvilágítási hálózat áll az elkészült és a jövőben kiépülő telephelyek rendelkezésére.

A nehézségekről szólva az ügyvezető azt is felidézte: a Gima Szolnok Ipari Park Kft. 2004-ben alakult, majd nem sokkal az után, hogy 2008-ban elnyerték a projektre igényelt pályázati támogatást, „beütött a krach". A gazdasági világválság következményeként ugyanis a társaság 2009-ben tulajdonosváltásra kényszerült és az addig érdeklődő partnerek visszaléptek az üzlettől. Mindez jelentős csúszást okozott a fejlesztés megvalósításában és rendkívül komoly szervezőmunkát igényelt, hogy a 7 éve megfogalmazott elképzelések végül valóra válhassanak - fogalmazott.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo