Kit válasszunk egy új feladat elvégzésére

A vezető nem ritkán kerül szembe a kérdéssel: új feladatot kell elvégezni – de kire bízza? A legjobb megoldás, ha arra, aki azt feltehetően a legjobban tudja elvégezni.

A gyakorlatban a többség hajlik arra, hogy olyan emberre bízza, akinek – a vállalati hierarchiában betöltött helye alapján – arra mintegy „joga” van. Mégsem ez látszik természetesen a legjobb megoldásnak: arra kell bízni a munkát, aki azt feltehetően a legjobban tudja elvégezni.

Kép:Regus

Lehet, hogy az illető magasabb helyen áll a rangsorban – de lehet, hogy éppen egy igyekvő gyakornok a legalkalmasabb. Az utóbbi esetben próbálkozhatunk azzal, hogy a kezdő mellé egy, a témában már járatos munkatársat adunk. Így kettős hasznunk lesz: együtt jól elvégzik a munkát és ha legközelebb hasonló feladat jelentkezik, már két emberünk is van, akire azt rábízhatjuk.

Hogyan legyen tapasztalatunk kezdőként?
Monotonitás-tűrés, információ áradat és az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása az Y generáció legnagyobb kihívásai – derül ki az Adecco Csoport gyakornoki programjából, amiből nem csak az Y, de az X generáció is sokat tanulhat.

A feladatok delegálásánál vegyünk még két fontos szempontot figyelembe. Az egyik, hogy közöljük pontosan, részletesen mit várunk el – és jelöljünk ki határidőt a munka elvégzésére. Ez még akkor is fontos, ha egyébként a dolog egyáltalán nem sürgős – a határidő ösztönöz a munkára s így mi sem felejtjük el, hogy adott időben ellenőrizzük, hogyan áll a dolog.

Nem kevésbé fontos, hogy munkatársunk visszajelzést kapjon, ha eleget tett megbízatásának. Ne mulasszuk el kifejezni elismerésünket, ha azt sikeresen tette – de a lehetőleg tapintatos bírálatot sem, ha nem minden úgy sikerült, ahogyan szerettük volna.

(Forrás: Entrepreneur)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo