Kisvárosban vállalkozni? Naná!

2015. december 16. szerda - 18:30 / Piac & Profit Kiadó Kft-2
  •    

Kisvárosban új vállalkozást indítani sokak szerint nagyon merész ötlet. Ha még hozzátesszük azt is, hogy mindez Nógrád megyében történik, sokaknak felszalad a szemöldöke. Ám még megfejelhetjük azzal is, hogy egyedi, kézműves, kis darabszámban készülő termékeket szeretnének értékesíteni. Szabó Anna fiatal vállalkozóként a pezsgő budapesti életet lecserélte szülővárosa nyugodtan hömpölygő mindennapjaira. Gyerekkori almáról, hogy saját cukrászműhelyt hoz létre nem mondott le. Ekkora érdeklődésre még ő sem számított, így lelkesen és boldogan süti az egyedi tortákat, cupcakeket. Ám a terveit is bőszen szövögeti tovább a Desszert Műhelyben.

Kép:Desszert Műhely

Miért pont a cukrászat felé kacsintgattál amikor a pályaválasztás foglalkoztatott? Mikor kezdődött a sütiszerelem?

A sütés iránti vágy egészen kicsi koromban elkezdődött és az óta is szüntelenül tart. Már gyermekkoromban is azt éreztem, hogy ez az, amit csinálni szeretnék, örökre, ez az, amiben igazán jól érzem magam és örömet okoz. Hobbiként recepteket gyűjtögettem, tanulmányoztam, és formáltam egy kicsit a magam ízlésére. A kísérletezgetés, az érdekes ízkombinációk vonzottak, a különlegeset kerestem, és keresem még ma is. Amióta az eszemet tudom, ha kikapcsolódásra vágytam, sütöttem.

Egyenes út egy szakma felé.

Nem egészen, azért volt egy kis kacskaringó. Gimnázium után Pécsre kerültem egyetemre ahol anglisztika szakon végeztem. Szerettem azt az időszakot, de mégsem találtam meg a helyem benne. Már akkor motoszkált a fejemben, hogy mégiscsak el kellene végezni egy igazi cukrász iskolát. Az utolsó évben elhatároztam, hogy az egyetem befejezése után elkezdem azt, amit igazán szeretnék, így Budapestre költöztem és elvégeztem egy cukrász képzést. Ekkoriban sokat fejlődtem, amihez nagy részben gyakorlati helyem, de főleg saját szorgalmam járult hozzá. Ez picit szerénytelenül hangzik, de az a tapasztalatom, hogy a kitartás és a szorgalom hozza meg igazán a sikert. A legtöbbet a saját kísérletezéseimből tanultam, amihez könyvekből és az internetről gyűjtöttem az ötleteket, technikákat. De emellett úgy érzem szükség van kézzelfoghatóbb tanulásra is, így elvégeztem egy cukorvirág-készítő tanfolyamot is, és szeretném folyamatosan továbbképezni magam. Ez a folyamat nem állhat meg.

Balassagyarmaton található a kis műhelyed, ahol a hét három napján árulsz kis szériában készülő, minőségi termékeket. Bátor lépés egy konzervatív kisvárosban ilyen üzleti modell alapján vállalkozást indítani. A fővárosban több a lehetőség, vallják sokan a korosztályodból. Hogy, hogy mégis Balassagyarmat mellett tetted le a voksod?

A képzés befejezése után még egy ideig a gyakorlati helyemen dolgoztam, valamint más helyekre is bekukkanthattam szakmai szinten, de valahogy nem vonzott a nagyvárosi élet, szerettem volna egy nyugodtabb környezetet magam köré. Mivel a párom is ezt a nézetett vallotta, úgy gondoltuk, hogy visszaköltözünk szülővárosunkba és itt csináljuk azt, amit szeretnénk. Valójában sosem kételkedtünk benne, hogy sikeres lehet egy ilyen vállalkozás itt. Azt gondoltuk, hogy magas minőséggel, a megszokottól eltérő ízekkel és az egyediséggel fel tudjuk kelteni az emberek figyelmét és ki tudjuk szolgálni azt a réteget, aki nyitott az újdonságokra. Bíztunk benne, hogy van igény valami másra, mint ami itt évtizedek óta megszokott.

Cukrász sztorik

Egy gyerekkora óta tortamániás mestercukrász és egy, a pasztellszínek és cukorvirágok között minimum kontrasztos úriember – ők a prémium minőségű, egyedi tortákat készítő Preston Tortamanufaktúra szíve és lelke.

Házasulandók adják egymásnak a címet az interneten, az esküvői tortát nála rendelik, hiszen barátjuk, barátnőjük lagziján is nagy sikere volt. Harminc évvel ezelőtt négyen kezdték, ma a Horváth cukrászda félszáznál több alkalmazottal dolgozik, két telephelyen.

A vállalkozás indításához milyen kezdőtőkére volt szükség?

Mikor még csak hobbi volt a sütés (és csak ismerősöknek készültek torták, szívességből) már tudatosan készültünk a vállalkozás indítására: több éves munkát és folyamatos befektetést igényelt a saját receptek kikísérletezése, a sütő- és díszítőeszközök beszerzése, a megfelelő alapanyagok felkutatása, az arculat kialakítása, a kínálat fotózása… Lépésről-lépésre haladtunk előre, és sok minden megvolt, mire a műhely kialakítása elindult, így megoldható volt banki hitel nélkül is az indulás. Persze a szülők és a közvetlen környezetünk támogatása nélkül ez nem sikerülhetett volna. Nagy szerencsénk, hogy sok mindent „házon belül” meg tudtunk oldani, hiszen például a párom grafikai tervezéssel és kivitelezéssel is foglalkozik, anyukám könyvelő, aki nagyon sokat segít a hivatalos ügyekben, de például érkezett segítség a rokonságból rozsdamentes acél bútorok legyártásának formájában is. Mondhatjuk, hogy igazi családi vállalkozás a miénk, a háttér szempontjából biztosan.

A Desszert Műhely megjelenése hogyan alakult ki? Mi volt az alapkoncepció?

A dizájnra minden tekintetben nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen a cukrászatnál, mint minden gasztronómiai tevékenységnél kiemelt szerepe van a vizualitásnak. Az arculat koncepciójának alapját is a termékeknek és a szolgáltatás profilja adja: kreatív megoldásokat kínálunk egyedi megrendelésekre, a lehető legmagasabb színvonalú alapanyagok felhasználásával, ügyelve a modern, letisztult és ízléses megjelenésre. A középpontban tehát maguk a termékek állnak, ezekre szeretnénk irányítani a figyelmet a gondosan elkészített fotókkal és a letisztult, már-már minimalista stílusú arculati elemekkel,  csomagolásokkal, hirdetésekkel.  A Desszert Műhely designját nagymértékben a páromnak köszönhetem, ő foglalkozik a grafikai munkákkal, a fotózással valamint az egyedi torták tervezésében is sokat segít. Szerencsére nagyon hasonlít az ízlésünk.

Kép:Desszert Műhely

Hová szeretnél fejlődni? Mekkora céget álmodtál meg?

Szeretnénk minél összetettebb szolgáltatásokat kínálni családi, céges rendezvények és esküvők terén, a kínálatunk bővítésére pedig rengeteg ötletünk van, ezeket szeretnénk minél több emberhez eljuttatni úgy, hogy a minőségből ne kelljen alább adnunk. Örülünk, hogy a helyi embereknek olyan különlegességekkel szolgálhatunk, amiket a környéken nem tudnak megkapni, de a megrendelői körünket nem szeretnénk a város határain belülre szorítani. De a jövőbeli terveink további részleteit egyelőre hét lakat alatt őrizzük.

Az elmúlt időszakban az elvárásaidnak megfelelően alakult az üzlet?

Még nagyon az elején vagyunk, rengeteg munkánk van a vállalkozásban, de úgy gondolom, hogy megéri csinálni, hiszen a visszajelzések azt tükrözik, hogy az embereknek tetszik az a stílus, valamint az általunk kínált ízvilág is elnyerte tetszésüket. Bevallom, ekkora érdeklődésre nem is számítottunk, ez pedig elég motiváció ahhoz, hogy egyre feljebb tegyük a lécet.

 Milyen hirdetési vagy PR munkában hiszel? Milyen felületekben gondolkozol? Egy kisvárosban eléggé szűk lehetőségek vannak.

Munkáink nagy része kifejezetten egyedi elképzelések alapján születik, hiszen legyen szó akár egy menyasszonyi, akár egy egyedi születésnapi tortáról, valaki álmát kell megvalósítanunk. Ezért nálunk kiemelten fontos a személyesség, a megrendelőinkkel való folyamatos és célzott kommunikáció, hogy az érdeklődőkhöz eljuttassuk a legújabb munkákat és az ajánlatainkat. Erre a közösségi média a legalkalmasabb. Továbbá igyekszünk a reklámanyagainkat, kiadványainkat is olyan módon megtervezni, hogy örömmel vegyék kézbe az emberek és megszólítsuk vele a célközönségünket.

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek