Kisebb lesz az érvényesíthető adókedvezmény a társasági adóban

Az elmúlt években a színház-, film- és sporttámogatásokhoz kapcsolódó népszerű adókedvezmények miatt jelentősen csökkentek az egyébként sem magas társaságiadó-bevételek. Így nem meglepő, hogy a kormány korlátozást akar bevezetni.

Az elmúlt években egyre több magyarországi vállalkozás élt a társasági adóról szóló törvény által biztosított lehetőséggel, ebből következően az egyébként sem magas társaságiadó-bevételek jelentősen csökkentek. Az adóbevételek csökkenése különösen fájdalmasan hathat, amikor az idei évi költségvetési hiány tartásához várhatóan további intézkedésekre lesz szükség a nyár folyamán. Az intézkedések első csapását a nemrég beterjesztett törvénycsomag alapján a látvány-csapatsportok fogják elszenvedni, hiszen az eddigi kedvezményt a 75 százalékkal csökkentenék – hívja fel a figyelmet friss blogbejegyzésében Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Egy kis matek a támogatásokról

Újra nehéz helyzetbe kerülhetnek a látványsportok - Kép: SXC

A rendelkezésünkre álló adatok alapján a 2009-es bevezetést követően az igénybe vett adókedvezmény összege folyamatosan emelkedett, a 2011-es adóévben már összességében közel 40 milliárd forint összegű adókedvezményt vettek igénybe a vállalkozások, amely összegből egyedül a látvány-csapatsport támogatás közel 26 milliárd forint összeget tett ki. Az előzetes 2012-es becslések alapján csak a látvány-csapatsport támogatást érintő adókedvezmény várhatóan meghaladja a 40 milliárd forintot, ami a 2012. évi társaságiadó-bevétel  (342 milliárd forint) több mint 11 százaléka. A költségvetési háttér ismeretében a korlátozás kódolva volt, ettől függetlenül a hátrányos helyzetű magyarországi sportfinanszírozásra mégis jelentős csapást fog mérni az intézkedés, amennyiben bevezetésre kerül.

Látvány-csapatsport támogatás eddig…

A restriktív intézkedések első csapását a kormány által beterjesztett törvénycsomag alapján a látvány-csapatsportok fogják elszenvedni, amennyiben a javaslatot a parlament elfogadja. A hatályos rendelkezések alapján az eredményes vállalkozások nem csak a társaságiadó-alapjukat, hanem a társasági adójukat is csökkenthették a támogatás vonatkozásában. A sporttámogatással kapcsolatos adókedvezményekről korábbi bejegyzésünkben részletesen írtunk, valamint a kedvezmény pontos kiszámításához kalkulátort is készítettünk. Az eddigi kedvezményrendszer kifejezetten kedvező volt, hiszen a támogatást nyújtó adóalany a társasági adókulcs függvényében (500 millió forintig 10 százalék, az azt meghaladó rész után 19 százalék) 100 forint támogatás után 110 vagy 119 forint összegű kedvezményt tudott érvényesíteni.

Minősítés kell az adókedvezményhez és a támogatáshoz
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala minősíti a társaságok K+F tevékenységét. A minősítést az adóhatóság felhasználja az adókedvezmény, a támogatást nyújtó szervezetek pedig a támogatás elbírálására – mondta a múlt évről tartott beszámolójában Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke. A minősítést az innovációs törvény módosítását követően, egy éve végzi a hivatal.
Ez egyszerűen azt jelentette, hogy sokkal jobban megérte támogatást nyújtani, mint egyszerűen az adóhatóság részére a társasági adót megfizetni, hiszen a sporttámogatással az adóalany ténylegesen kevesebb adót fizetett a költségvetés részére. Sok esetben a Magyarországon nyereséges leányvállalatot fenntartó külföldi ügyfelek részére hosszasan kellett a konstrukciót magyarázni, mert egyszerűen nem értették, hogy ez miért éri meg az állam részére. Mi, magyarok persze élelmesek vagyunk, így gyorsan megértettük, hogy ez egy kedvező lehetőség, pláne ha a további adóelőleg-mérséklési lehetőségeket is mérlegeljük.

Szép új világ? Kicsit sem az!

A beterjesztett T/10238 számú törvényjavaslat alapján – ami itt olvasható – az eddigi kedvezményt a jogalkotó 75 százalékkal csökkentené, ami annyit jelentene, hogy 100 forint támogatás után  10 százalék társaságiadó-terhelést vélelmezve, már nem 10 forint a kedvezmény összege, hanem már csak 2,5 forint. A tervezet alapján ugyanis a támogatást nyújtó adóalany köteles lenne úgynevezett kiegészítő sportfejlesztési támogatást a támogatott sportág szakszövetségén keresztül  visszaforgatni a sport támogatására, tehát a szakszövetségnek az eddigieken felül fizetni, amelyet az adóalap terhére nem számolhat el

További rossz hír, hogy a támogatókat a tervezet szigorodó adminisztrációs teherrel sújtaná, amelynek megfelelően a támogatást és a kiegészítő sportfejlesztési támogatást a pénzügyi teljesítésétől számított 8 napon belül a támogatás nyújtója a NAV-hoz bejelenteni köteles. A bejelentési kötelezettség eddig is megvolt, azonban az adózó, ha elfelejtette a bejelentést 8 napon belül megtenni, a társasági adó bevallása benyújtásáig még pótolhatta mulasztási bírság terhe mellett. A jövőben azonban a 8 napos határidő jogvesztő, azaz amennyiben a bejelentés elmarad – tekintettel a jogvesztő határidőre – a támogató a már amúgy is jelentősen megnyirbált adókedvezményt elbukhatja, így várhatóan a támogatás után futhat és azt vissza fogja követelni a sportszervezettől és a sportági szakszövetségtől.

Mi várható?

Amennyiben a tervezet a jelenleg ismert formájában kerül elfogadásra, akkor azzal kell számolni, hogy a sporttámogatások jelentősen csökkenni fognak. A támogatások csökkenésének kárvallottja egyértelműen a magyar sport lesz, ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a költségvetési hiánycél tartása érdekében történő módosítás indokolt lehet, de akkor miért éppen a sporttámogatást szükséges ilyen módon érinteni, ha már egyszer bevezetésre került? Azért mert a színháztámogatások szabályozása korábban már megsínylette, ahogy korábbi bogposztunkban erre már kitértünk, vagy azért mert a korábbi szabály túl engedékeny volt? Elméleteket lehet gyártani, de nem érdemes. Az adójogszabályok viszont ismét változnak, nem feltétlenül kedvezően és átgondoltan.

Van új a NAV alatt: ezt is vizsgálja az idén az adóhatóság
Új területeken is ellenőrzéseket indít a NAV 2013-ban. Az idén először jelennek meg az adóhatóság revíziós palettáján a környezetvédelmi termékdíjjal és a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos vizsgálatok, valamint ellenőrzésre számíthatnak az adócsökkentő támogatásokat nyújtó vagy fejlesztési adókedvezményt igénybe vevő vállalkozások, illetve az internetes kereskedők. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is vizsgálati slágerterület lesz az áfa, és a tulajdonosi-cégvezetői életút – hívta fel a vállalkozások figyelmét a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által a közelmúltban közreadott ellenőrzési irányelveinek áttekintéséből kiderül, hogy várhatóan több, eddig kevéssé ellenőrzött területen is vizsgálódik majd idén az adóhatóság, mutat rá a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat.  Ilyenek lesznek például a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos ellenőrzések, amelyek hatásköre 2013 januárjával kerültek át a vámhatóságtól a NAV-hoz.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo