Kiderült, mi a legfontosabb biztonsági kihívás - mégsem foglalkoznak vele a hazai cégek?

Fontos az adatvédelem a hazai vállalkozásoknak, mégsem költenének rá - derült ki egy friss felmérésből.

Kép: Pixabay

Az ügyféladatokat, a pénzügyeket, a dolgozókat és a szerződéseket érintő bizalmas információk védelme számít a legkritikusabb feladatnak a közel száz megkérdezett informatikai és technológiai szakértő szerint – világított rá a Panda Security felmérése.

A válaszadók közül azonban csupán minden tizedik ítélné súlyos problémának, ha a cégnél őrzött egészségügyi adatok kerülnének rossz kezekbe. Az adatbiztonság erősítése mellett az adatmentés fejlesztését, a hálózat és a végpontok védelmét sorolták a jövő év elsődleges céljai közé.

Nincs rá pénz

A kutatásban résztvevő vállalkozások felénél nincs elkülönített költségvetés a kiberbiztonsági fejlesztésekre, és mindössze hét százalék tudott beszámolni a már meglévő keretük jelentős növekedéséről az elmúlt egy évben. A szakemberek kétharmada ennek ellenére nem aggódik amiatt, hogy cége egy évben belül kibertámadás áldozatává válhat, csupán a válaszadók ötöde véli úgy, hogy nem megfelelően védettek egy ilyen típusú betöréssel szemben.

Az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletének, a GDPR-nak való megfelelést a szakemberek döntő többsége kulcsfontosságú feladatnak tartja, azonban mindössze a megkérdezettek harmada tervezi a követelmények betartását támogató technológia beszerzését.

„Tevékenységük folytán a technológiai vállalatok óriási mennyiségű érzékeny üzleti adattal rendelkeznek, még sincs megfelelő hangsúly az adatbiztonságon. Bármelyik iparági szereplő hosszú távon csak úgy maradhat versenyképes, ha biztosítani tudja védettségét a behatolások ellen, ami az üzleti bizalom megtartásához elengedhetetlen” – hangsúlyozta Gölcz Dénes, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatója.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo