Kevésbé utáljuk a NAV-ot

Második alkalommal készített felmérést az adóhatósággal és a jogszabályváltozásokkal kapcsolatos adózói véleményekről a PwC Magyarország, s az eredmény: a vállalkozások véleménye javult az adóhatóságról az elmúlt másfél évben.

Kép: PP-archív

A PwC kutatása többek között az ellenőrzések, a jogorvoslat, a tájékoztatás és az ügyintézés területeit vizsgálta, valamint a jogszabályváltozásoknak a mindennapi üzletmenetre gyakorolt hatását. A válaszadók anonim módon mondhatták el véleményüket az adóhatóság munkájáról. Az adóhatósággal közösen készített felmérésben közel 400 adózó vett részt – a válaszadók több mint fele elégedettebb az adóhatóság munkájával, mint másfél évvel ezelőtt.

„A felmérésben részt vevők válaszai nyomán feltárhatóak azok a kritikus pontok, amelyek alapján valós visszajelzést kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a saját tevékenységéről, és ennek nyomán lehetősége nyílik a felvetett problémák megfelelő kezelésére” – mutatott rá dr. Kelemen János, a PwC Magyarország cégtársa.

Az év elején a kiemelt adózók harmadát szervezte ki az adóhatóság a regionális adóhivatalokhoz

A NAV szervezeti átalakításával érintett válaszadók tapasztalatai szerint az ügyfélszolgálat, az eljárások gyorsasága és az ellenőrzések terén nem volt releváns változás. Előfordultak azonban átállási nehézségek, amelyek elsősorban a Kiemelt Adózók Adóigazgatósága és a regionális igazgatóságok eltérő referensi rendszeréből, az eltérő ügyintézési gyakorlatból és a nagyvállalatokat érintő speciális szakmai felkészültséget igénylő kérdésekben való jártasság hiányából fakadtak.

Az adózók tovább bővítenék az elektronikusan elérhető szolgáltatások körét.
Tájékoztatás, ügyintézés

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók 89 százaléka felkeresi ügyintézés előtt a NAV honlapját. Problémaként jelölték meg azonban, hogy az új jogszabályokkal kapcsolatban a NAV véleménye csak négy-öt hónappal később kerül ki az adóhatóság honlapjára.

Az elektronikus eljárások területe ugyanakkor sikertörténetnek bizonyul: a számok azt mutatják, hogy az ügyfélkapun és az Ügyfél Contact Centeren keresztül folyó ügyintézés is igen népszerű, ezekkel a rendszerekkel kapcsolatos ügyfél-elégedettség mértéke is növekedett, jelenleg 60-70 százalék körül mozog. Az adózók tovább bővítenék az elektronikusan elérhető szolgáltatások körét. Jellemző, hogy az adózók négyötöde tartaná rendkívül pozitív fejleménynek e-mailes kapcsolattartás lehetőségének bevezetését a NAV ügyfélszolgálatain és a revizorokkal.

Ellenőrzések és jogorvoslatok

A felmérésben részt vevők elégedettek ugyan a revizorok udvariasságával és szakmai felkészültségével, azonban az iparág-specifikus ismeretek hiánya még mindig nagyban nehezíti az ellenőrzések gördülékenységét.  A válaszokból az is kiderül, hogy az adózók kétségesnek tartják, hogy szakmai érvelésüket a jogorvoslati eljárás során az adóhatóság elfogadja, emiatt pedig időnként meg sem próbálnak jogorvoslati lehetőségeikkel élni.

Jogszabályváltozások

A jogszabályváltozások adózókra gyakorolt hatását vizsgálva elmondható, hogy az általános forgalmiadó-változások nehezítették meg a leginkább a vállalkozások életét. A legkedvezőbb fogadtatása a transzferár-szabályozás területén történő és az adózás rendjét érintő változásoknak volt az elmúlt években. A válaszadók szerint az adóhatóság szerepe a jogértelmezésben és ezen keresztül a jogkövető magatartás előmozdításában kiemelkedően fontos.

„Az adóhatóságnál lezajlott szervezeti változások és szemléletmódbeli fordulat kedvező hatása már érződik, és az informatikai és egyéb fejlesztések is alapvetően jó irányba haladnak – véli dr. Kelemen János. – Jelen felmérésünk ismételten azt bizonyítja, hogy mind az adóhatóság, mind pedig az adózók számára rendkívül fontos egy olyan együttműködő légkör kialakítása és fenntartása, ahol a felek partnerként viselkednek és számíthatnak egymásra. Együtt ugyanis sokkal többre jutnak, mint külön-külön, akár egymás ellenében.”

Lehet, hogy a rokonszenvben az is benne van, hogy egyre több cég nyer pert az NAV-val szemben?

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo