Két szék között az asztal alá esnek a középvállalkozások

A középvállalkozások hetven százaléka „középső gyermek szindrómában” szenved, a jövőben a jelenleginél több állami támogatást és hitellehetőséget szeretnének kapni, mivel úgy vélik kimaradnak a startupoknak és kisvállalkozásoknak nyújtott támogatásokból - derült ki a Ricoh Europe friss kutatásból.

A középvállalkozások 67 százaléka nehezen veszi fel a versenyt az új piaci belépőkkel és a nagyvállalatokkal. 71 százalékuk nagyobb kockázattal néz szembe a pénzügyi nehézségek miatt, a többség pedig úgy érzi, el van zárva a startupokat és kisvállalkozásokat támogató lehetőségektől. A piaci versenyképesség érdekében ezért a válaszadók 76 százaléka azt szeretné, ha a törvényhozók olyan környezetet teremtenének Európa szerte, ahol könnyebben meg tudnák valósítani növekedési ambíciójukat – derült ki a Ricoh kutatásából.

A kutatás szerint a középvállalkozásoknak egyértelmű elképzelésük van a következő két évvel kapcsolatban, legfontosabb céljaiknak az új termékek és szolgáltatások bevezetését (30 százalék), a növekedés-menedzsment (28 százalék) és új, innovatív technológiák alkalmazását (28 százalék) tekintik.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/ratch0013

Összességében kijelenthető, hogy Európa középpiaca tele van hajtóerővel a növekedést és az ambíciókat tekintve egyaránt. A kormányoknak, a törvényalkotásnak és a hitelezőknek ezért jobban fontolóra kellene venniük, hogy miként tudják ezeket a dinamikus vállalkozásokat támogatni. „Rengeteg kkv tervezi új technológiák, új szolgáltatások bevezetését, valamint a tehetséges munkavállalók bevonzását. Ha viszont a szabályozások és rendelkezések továbbra is visszafogják őket, akkor szinte lehetetlenné válik ambiciózus terveik megvalósítása és üzleti növekedésük hosszú távú megalapozása” – mondta David Mills, a Ricoh Europe vezérigazgatója. Hozzátette, az európai vállalatok által generált éves bevétel 30 százalékát a kontinensen működő 75 ezer középvállalat adja, így a kormányoknak és hitelezőknek együtt kell működniük a középpiaccal a növekedés és innováció előmozdításában. Ez döntő fontosságú Európa számára, ha továbbra is globális vezető kíván lenni az innováció terén, és annak érdekében, hogy versenyképes maradhasson a már meglévő, illetve feltörekvő gazdaságokkal szemben.

Az innovációs változások a hazai vállalkozások számára sem ismeretlen, igaz, az elmúlt időszak megmutatta: a magyar kkv-k visszafogottan bánnak a nagyobb volumenű változtatásokkal, így például az infokommunikációs szolgáltatások bevezetésével – hívta fel a figyelmet a vallalkozokhitele.hu. Az állam ezért úgy döntött, elindítja GINOP-3.2.2-8.2.4-16 kódszámú, „Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása” című pályázatát, amelynek társadalmi egyeztetése éppen a napokban zárult le. Ezzel a hazai vállalkozások hamarosan 1-24 millió Ft vissza nem térítendő támogatásra, valamint 1,25-37,5 millió Ft kedvezményes kamatozású kölcsönre nyújthatják be pályázataikat.

Ingyen hitel a cégeknek Pest megyében is
Már igényelhető a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram, összesen százhárom MFB Ponton, országszerte. A Budapest kivételével csak Pest megyében elérhető forrás összege 3,67 milliárd forint, amelyet 0 százalékos kamattal igényelhetnek a vállalkozások.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo