Két héten belül jelenteni kell a jégkárt

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) minden eszközzel segíteni kíván a jégesőkárral érintett gazdákon, a kárenyhítési alap elegendő fedezetet nyújt minderre. Az alapban 24 milliárd áll rendelkezésre – jövőre.

Kép: MTI Fotó: Balázs Attila

A szaktárca közleményében emlékeztetett arra, hogy az agrárkárenyhítési rendszerben részt vevő gazdálkodóknak káraikat 15 napon belül kell bejelenteniük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján. A gazdáknak november 30-ig kell majd benyújtaniuk a teljes gazdasági évre vonatkozó kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket.

Hangsúlyozták, hogy a kárenyhítési alapban a jövő év elején rendelkezésre álló mintegy 24 milliárd forint bizonyosan elég lesz az uniós szabályok szerinti legmagasabb összegű kompenzációra és a károsult gazdáknak nem kell számolniuk forráshiány miatti támogatáscsökkentéssel.

A minisztérium emellett a mostani jégesővel sújtott települések gazdálkodói számára is elérhető teszi a tavaly jégeső, vagy az idén fagy által okozott károkat szenvedett gazdálkodóknak kidolgozott, 100 százalékos költségtámogatású kedvezményes hitelt. A keddi vihar és jégeső a kárbejelentések alapján tizenhárom szatmári településen okozott károkat, a térségben több mint hétszáz ház rongálódott meg.

Mit kell tennie a gazdáknak?
Kárbejelentés
Az agrárkár-enyhítési rendszerben tavaszi fagykárnak a mínusz 2 vagy annál alacsonyabb, várhatóan legalább 30%-os hozamkiesést eredményező fagy miatti károsodás minősül. A termelőknek az agrárkár-enyhítési rendszerben kezelt mezőgazdasági károkat, beleértve a tavaszi fagykárt is be kell jelenteniük az MVH honlapján elérhető Mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer elektronikus alkalmazáson keresztül. A kárbejelentéseket az Egységes Kérelem felületen az aktuális, károsodott terület megjelölésével, főszabály szerint, a káresemény bekövetkezését követő 15 napon belül kell megtenni. Amennyiben a kárbejelentések határideje az Egységes Kérelem benyújtásának időszakára esik, a kárbejelentések a 15 napos bejelentési határidő lejártától függetlenül folyamatosan megtehetők. A kárbejelentési határidő meghosszabbítására az FM a szükséges jogszabály-módosítást már kezdeményezte, így a 2016 áprilisában bekövetkezett fagykárok bejelentésére álló határidő 2016. május 23-a lesz. A károsodott termelőnek az egységes kérelem benyújtási időszakában szintén lehetősége van az MVH portálján a „kérdés-válasz” menüpont alatt egy rövid szöveges üzenetben a kár tényét jeleznie az MVH-nak, amely a későbbi kárbejelentést ugyan nem helyettesíti, viszont a kárbejelentési határidő ezáltal is megtartottnak tekintendő. Ebben az esetben is fontos, hogy a termelő a tényleges bejelentést a lehető legkorábban megtegye.
A támogatás mértéke
A kárenyhítési feltételeket teljesítő termelő, ha a hozamértékének legalább 50%-ára valamilyen releváns biztosítással rendelkezik, akkor a hozamérték csökkenésének 80%-át, ha nem rendelkezik biztosítással, akkor a 40%-át kaphatja meg kárenyhítésként. Fontos, hogy a mezőgazdasági biztosítások még folyamatosan köthetők. A fagykárt szenvedett termelők esetében az újonnan megkötött biztosítás vélhetően nem fagykárbiztosítás lesz, hanem például jég, tűz vagy viharbiztosítás, amelyhez a termelő a Vidékfejlesztési Programból legfeljebb 65 % díjtámogatást igényelhet, szintén az egységes kérelmében. A károsult termelő a kárenyhítési törvény alapján földbérleti díj mérséklésre is jogosult, melyet szintén célszerű érvényesítenie.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo