Készülnek a startra a Mikulások

Bár a gyerekek még több, mint egy hónapot kénytelenek várni a Mikulásra, a hivatásos nagyszakállúak már elkezdték az alig egy hétig tartó "szezonra" való felkészülést. Hiába kedves dolognak tűnik, ezen a piacon is nagy a harc.

Szabó Judit szabadúszó színművész évek óta foglalkozik programszervezéssel. Vállalkozása egész évben működik: kérésre januártól decemberig elmegy kollégáival kulturális intézményekbe, szociális otthonokba vagy iskolákba, melyekben általában irodalmi- vagy szórakoztató műsorokat adnak elő. Nem kétséges azonban, hogy a legtöbb megbízást a Mikulás-hagyománynak köszönhetik.

Tulajdonképpen egy leleményes marketingesnek köszönhetjük a Mikulást – vagy legalábbis azt, ahogyan ma ismerjük.

- Valamennyi munkatársam végzett színész. A tevékenységet magánvállalkozóként végezzük, a számlán pedig a szolgáltatás megnevezése rubrikába az előadóművészi tevékenységet tüntetjük fel.

A legtöbb család szeretné, ha pontosan december 6-án érkezne a Mikulás, ezért egy-egy vállalkozás nem tud túlságosan sok megbízást elvállalni. A gyerekszórakoztatás területén az igazán erős szezon alig néhány nap egy évben – elsősorban Mikulás, gyereknap –, és erre ugyebár nem lehet üzletet építeni. Aki mégis szeretne, annak több területen is jelen kell lennie, komplex szolgáltatást nyújtva. Így az egész évben megrendezett céges és családi rendezvények, fesztiválok hidalják át a holtszezonokat. Ebben az esetben viszont többnyire már nem maguk a vállalkozók öltik fel a jelmezt. Ők a szervezésben, koordinálásban játszanak szerepet, az egyes programokat pedig – vagyis a Mikulást magát – alvállalkozók tartják.

A minőségi munka ezen a területen is elengedhetetlen. Olyannyira, hogy a Magyar Mikulás Alapítvány évek óta próbál intézményes, OKJ-s Mikulás képzést létrehozni. Nem csak a megjelenés fontos ugyanis, hanem az előadásmód és az, hogy a jelmezt magára öltő tudjon a gyerekekkel kommunikálni. Az Alapítvány szerint az etikai problémákról éppúgy kell beszélni, mint ahogy fontos a pszichológiai ismeret is.

Kép:Pixabay

Mikulások serege

De a megkeresés a rövid szezon alatt annyi, hogy egy nap alatt szinte megoldhatatlan. Az ünnepség ezért már 2-3 nappal korábban megkezdődik, és tovább is tart ugyanannyival - mondja Szabó. Az óvodákban általában igyekeznek törekedni a pontosságra, de ez idén kivitelezhetetlen, hiszen Szent Miklós püspök ünnepe vasárnapra esik. A gyerekek tehát nagy valószínűséggel nem a csoporttársak társaságában találkoznak először a Mikulással, ám ez a színész szerint egyáltalán nem zavarja össze őket.

Mennyi az annyi?
Ha egyedül érkező Mikulást rendelünk, fél órára 10 és 40 ezer forint közötti összeget kell kifizetni, ha viszont azt szeretné a megrendelő, hogy krampuszok is kísérjék a látogatót, 20 és 55 ezer forint közötti összegre készülhet. Ha "holtidőben" is megfelel az ajándékosztás választható reggeli látogatás, ami sok esetben akciós. Természetesen a Télapó-biznisz is reagál a modernebb igényekre. Sok szolgáltatónál van idegen nyelvű műsor, de létezik határozottan felnőtteknek szánt Mikuláslány program is. Az ár az extrák esetében nagyjából az alapszolgáltatás felső határától indul.
- Az üzletekben már október végén elkezdik árulni a csokimikulást, ráadásul sok cég is felhasználja az ünnepet promóciós célokra, amikor jelmezes embereket küldenek ki az utcára édességet osztani. A gyerekek észreveszik, hogy nem csak egyszer találkoznak a várva várt hőssel, de annyira szeretnének hinni benne, hogy könnyen elvonatkoztatnak tapasztalataiktól – mosolygott Szabó Judit.

A Mikulás-piacon igen nagy a kuncsaftokért vívott harc, ami leginkább a szezon rövidségének tulajdonítható. A tevékenység kisebb befektetést is igényel. A megrendelők egyre inkább elvárják a kiváló minőséget a megjelenésben is. Szó sem lehet már a piros kabát alól véletlenül kikandikáló sportcipőről, vagy házi készítésű vattaszakállról. Egy valóban jó minőségű (piros kabátból, sapkából és fekete csizmából álló) jelmez értéke több tízezer forint, igaz, ezeket nem szükséges minden évben külön megvásárolni.

A Mikulás-program során a színész házhoz megy, és rendszerint a szülők által előzetesen összeállított csomagot adja át a gyermeknek. Ha a megrendelő kéri, a Mikulás megdorgálja a gyerekeket esetleges csínytevéseikért, vagy éppen megdicséri őket, ha megérdemlik. A negyedórás műsor szokásos ára 15-20 ezer forint, de természetesen ennél akár drágább is lehet, ha a család krampuszokat is hív, vagy azt szeretné, ha a megbízott gondoskodna az ajándékok beszerzéséről is.

A NAV tájékoztatási osztályától megtudtuk: a Mikulás-programok szervezéséhez nem szükséges semmilyen speciális végzettség, de mivel jövedelemszerző tevékenység, mindenképpen számlaköteles. Aki nem magánvállalkozóként szeretne gyerekeket látogatni, megteheti adószámos magánszemélyként is.

Mit csinál nyáron a Mikulás?
Szezonális vállalkozást üzemeltetni különleges életforma. Megfeszített munkatempójú, pihenés nélküli időszakok után jut némi idő a lazításra, majd jön a következő szezonra való felkészülés. Vagy éppen folyamatos a túlterhelés, mert két – vagy több – teljesen különböző bizniszben kell egyszerre helytállni. A klasszikus példa szerint, aki nyáron füvet nyír, azt télen várja a hótakarítás, a síoktató pedig jól teszi, ha a búvárképesítést is megszerzi, hogy a nyári szezonban se kopjon fel az álla. Mert az egyik lehetőség arra, hogy a szezonális biznisz állandó megélhetést biztosítson, ha valaki több, egymást kiegészítő szezonális témára szakosodik. A másik opció pedig az, hogy nagyon tudatos tervezéssel és a nadrágszíj meghúzásával éli túl az üres hónapokat. Mindkét esetben talán még a többi vállalkozástípusnál is nagyobb előrelátásra és elképesztő rugalmasságra van szükség.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo