Keresik az ország legjobbját

Országos szakmai verseny keretében keresik Magyarország legjobb bérszámfejtőjét. A Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a PENTA UNIÓ Oktatási Centrum és a Soft Consulting Hungary Zrt. által meghirdetett Az Év bérszámfejtője verseny célja elismerni azok munkáját, akik soha nem hibázhatnak: a bérszámfejtőkét.

 


Kép:PP/FényesGábor

„Úgy éreztük, hogy a bérszámfejtők nem kapják meg a nekik járó elismerést. Pedig a bérszámfejtés komoly felkészültséget igénylő, adózási, munkajogi és könyvelési ismereteket is magában foglaló, rendkívül összetett feladat. A felelősség óriási, hiszen a munkáltatók egyik legnagyobb költsége a bérköltség és a legkisebb hiba is húsbavágó lehet. Ezt az áldozatos munkát szeretnénk elismerni a díjjal" - fogalmazott Csécsei Mihály a díj alapítását kezdeményező Soft Consulting Hungary Zrt. vezérigazgatója.

A díj presztízsét szakmai zsűri és színvonalas díjak emelik, melyek mellett értékes tudást és szakmai kapcsolatokat is szerezhetnek a versenyben résztvevők és természetesen a nyertes büszkén viselheti az "Az Év Bérszámfejtője 2012" címet.

A kétfordulós verseny fővédnöke Dr. Futó Gábor Budapest Főváros Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának főtanácsosa. A 11 nagyvárosban megrendezett első fordulóban a nevező bérszámfejtők tesztek kitöltésével bizonyíthatják felkészültségüket. Az első forduló résztvevőiből a legjobb öt szakember kerül kiválasztásra objektív értékelés alapján. A második fordulóban Dr. Futó Gábor vezetésével egy szakmai bizottság méri fel az első forduló győzteseinek tudását és választja ki „Az Év Bérszámfejtőjét".

„A verseny fogadtatása nagyon kedvező a szakmai körökben, amit az is bizonyít, hogy közvetlen a kihirdetést követően közel kétszázan jelentkeztek" - mondta Csécsei Mihály. Hozzátette: már nagyon hiányzott egy ilyen esemény és titkon reméli, hogy a díj emeli a szakma presztizsét és segít kitűnni a legjobb szakembereknek.

További információk a verseny honlapján.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo