Kell-e engedély egy netes cikk linkeléséhez?

Az internet és a szerzői jog kapcsolata számtalan jogi kérdést vet fel, amelyek egy részét a meglévő jogi szabályozás alapján nem egyszerű megválaszolni, mivel e jogszabályok megalkotásakor még nem lehettek tekintettel az internet rohamos fejlődésével előtérbe kerülő egyre újabb kérdésekre. E kérdések közül szakértőnk most az interneten megjelent cikkekre mutató linkekkel, és az ilyen cikkek újraközlésének kérdéseivel foglalkozik.

Nem vitatható, hogy az interneten megjelenő alkotások szerzői jogi védelemben részesülnek, amennyiben e művek megfelelnek a szerzői mű követelményeinek, azaz egyéni, eredeti jellegű szellemi alkotások. Természetesen ide tartozhatnak a különböző honlapokon, blogokon megjelenő írások, cikkek, tanulmányok is. Ezen alkotások szerzőit is megilletik a szerzői jogok, így a nyilvánosságra hozás, a nyilvánossághoz közvetítés, többszörözés és terjesztés joga is.

Kiindulásként megállapítható, hogy ha egy korábban nyilvánosságra nem hozott művet hoz valaki nyilvánosságra egy honlapon, a szerző engedélye nélkül, az nyilvánvalóan szerzői jogot sért. Véleményem szerint ugyancsak szerzői jogot sért, ha a szerző a művét korlátozott kör számára tette hozzáférhetővé az interneten (pl. jelszóval védett módon), azonban valaki engedély nélkül ennél nagyobb nyilvánosságnak teszi hozzáférhetővé a saját honlapján.

Jó kép kell? Csak óvatosan a Pinteresttel!
Azt már minden vállalkozás tudja, hogy a vásárlók megfogásához szükség van kiváló képekre és videókra a weboldalon. Ezeket előállíttatni nem egyszerű és nem olcsó, sokan tehát úgy döntenek, jó lesz a "közösségi forrás". Ez azonban rejt jogi veszélyeket - hívja fel a figyelmet szakértőnk.
A cikkek, fényképek, videók megosztásának egyik legelterjedtebb módja a cikkre mutató linkek elhelyezése. Az ún. hiperlinkeknek többféle változata ismert a szakirodalomban. A felszíni linkek csupán magára a weboldal kezdőlapjára mutatnak, a belső linkek a honlap valamely belső részére viszik a látogatót. Ismert a framing (keret) jellegű technika, amely egy weboldal bizonyos elemeit egy másik honlapba ágyazva jeleníti meg. Léteznek ún. dinamikus linkek, amelyek a honlap elérésekor automatikusan egy másik weboldalon található tartalmi elemeket jelenítenek meg. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy e technikák milyen kapcsolatban vannak a szerzői jogokkal.

A hiperlinkek szerzői jogi megítélése

A hiperlinkek kapcsán elmondható, hogy azok alkalmazása minősülhet az adott cikk, fénykép nyilvánossághoz való közvetítésének, illetve terjesztésének. Az általános jogi megítélés szerint a linkek elhelyezésével többszörözés nem valósul meg, mert nem keletkezik több példány a műből, mivel a link a megjelenés oldalára mutat, illetve annak tartalmát jeleníti meg közvetlenül.

Kép:Pixabay

A hiperlinkekre nincsen külön szerzői jogi szabály, ezért az általános előírásokra és elsősorban a bíróság értelmezésére lehet támaszkodni. A magyar bíróságok nyilvánosságra került döntései között nincs olyan, ami kifejezetten a hiperlinkek szerzői jogi kérdéseivel foglalkozna, de az Európai Unió Bírósága több ítéletében is foglalkozott a témával. Ezekből leszűrhető, hogy ha a szerzői jog jogosultja az alkotást saját maga teszi közzé egy weboldalon, és az alkotás a nagy nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető, akkor az erre mutató hiperlink nem jelent engedélyköteles nyilvánossághoz való közvetítést vagy terjesztést. Tehát ilyen esetben nem szükséges a szerző engedélye, mindaddig, amíg a tartalom a forrást jelentő honlapon tényegesen elérhető. A bíróság nem tért ki arra az esetre, ha a szerző a nyilvánosságra hozatalkor korlátozza a tartalom linkelhetőségét, például megtiltja a cikkre való hiperhivatkozást. Ez utóbbi esetben felmerülhet a linkelés kapcsán a szerzői engedély szükségessége, mivel a szerzőnek joga van arra, hogy a nyilvánossághoz közvetítés, terjesztés lehetőségét korlátozza.

Így lesz jogszerű a honlapunk tartalma
A jogszerű tartalom a jó tartalom alapja. Hiába bármennyire kreatív az online megjelenésünk, ha jogilag nem tiszta, nagyot bukhatunk. A Piac & Profit KKV-Akadémiáján szakértő foglalta össze a lényeget.
Az említett bírósági értelmezés magával hozza a kérdést, hogy mi a helyzet akkor, ha a link olyan tartalomra mutat, amelyet nem a szerzői jogosult tett közzé, sőt esetleg engedély nélkül tették közzé. Ezzel a problémával a bíróság egy másik döntésében foglalkozott. Megállapításra került, hogy ha a honlapon elhelyezett hiperlink olyan tartalomra mutat, amelyhez hiányzik a szerzői engedély, és a linkkel a tartalom a nyilvánosság számára elérhetővé válik, akkor a haszonszerzési célt kell mérlegelni. Ha a link elhelyezése haszonszerzés céljából történt, akkor vélelmezni kell, hogy a link elhelyezője a szerzői engedély hiányáról tudott. Tehát ez esetben megvalósul a szerzői jog megsértése. Viszont magánjellegű, nem nyereségérdekelt linkelésnél alapesetben nem követelte meg a bíróság, hogy a link elhelyezője meggyőződjön a tartalom jogszerűségéről. Természetesen adott esetben bizonyítható lehet, hogy ténylegesen tudott a szerzői engedély hiányáról.

Cikkek újraközlése

A hiperlinkek elhelyezésétől véleményem el kell választani azt az esetet, ha egy honlap üzemeltetője teljes egészében leközöl (újraközöl) a weboldalán egy más oldalról származó alkotást. Ehhez a szerző engedélye szükséges, mivel ez a mű ismételt nyilvánossághoz való közvetítése, illetve többszörözésnek, terjesztésnek is minősülhet, amelyek engedélykötelesek.

Fontos megjegyezni, hogy a napi eseményekhez kapcsolódó, időszerű gazdasági vagy politikai témákról megjelentetett cikkek vagy e témákról sugárzott művek a sajtóban szabadon többszörözhetők, nyilvánossághoz közvetíthetők (ideértve a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételt is). Ilyen felhasználás esetén a forrást - a szerző nevével együtt - fel kell tüntetni. Tehát az ilyen tárgyú cikkek esetén a szerző külön engedélye nem szükséges, feltéve, hogy a szerző előzőleg nem tett a felhasználást megtiltó nyilatkozatot.

Dr. Szabó Gergely ügyvéd Kocsis és Szabó ügyvédi iroda

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo