Kata-adó: vissza kell fizetni vagy nem?

A NAV válasza szerint mindössze az volt a feltétel, hogy a mentesített tevékenységnek már 2020 februárjában szerepelnie kellett a katás bejelentett tevékenységei között.

A cikk eredetileg laptársunk, az Mfor.hu oldalán jelent meg. 

sajtóban nemrég felbukkant egy értesülés arról, hogy amely vállalkozások a járvány miatt mentességben részesültek a kisadózó vállalkozások tételes adója alól, azoknak vissza kell fizetniük a négy hónapra járó összeget, amennyiben nem folytatnak olyan tevékenységet, amelyet a kormány megjelölt a vonatkozó rendeletben.

Aki tehát nem bocsájtott ki ilyen tevékenységről számlát, az jogtalanul vette igénybe a mentességet, ezért a pénzt év végéig át kell utalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kata-számlájára.

A tisztánlátás érdekében a NAV-hoz fordultunk, az adóhatóság álláspontját kértük az ügyben, hogy végső soron mi a teendője az érintett vállalkozásoknak. Négy hónapra számolva nem csekély összegről van szó: főtevékenység mellett összesen 200 ezer forintról, kiegészítő tevékenység mellett 100 ezerről (és lehetett olyan vállalkozás is, amelyik a havi 75 ezer forintot fizet katára, a nagyobb tb-jogosultság érdekében).

A NAV-tól az alábbi válasz érkezett:

A koronavírus világjárvány miatti veszélyhelyzet időszakában elfogadott szabályok alapján a veszélyeztetett ágazatokban tevékenységet folytató kisadózó vállalkozások (katások) mentesültek a kisadózó után március-június hónapokra fizetendő tételes adó alól. Ennek mindössze az volt a feltétele, hogy a mentesített tevékenységnek már 2020 februárjában szerepelnie kellett a katás bejelentett tevékenységei között. A tételes adó alóli mentességet a katásoknak nem kellett kérni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyilvántartásában szereplő adatok – a tevékenység és a kata-alanyiság kezdete – alapján állapította meg, hogy kiket érint március-június hónapokra a mentesség. A NAV automatikusan ellentételezte az adózók adószámláján a fizetési kötelezettséget. Mintegy 151 ezer katást a jogszabály alapján automatikusan mentesített a NAV a fizetési kötelezettség alól.
Bár a válaszban nem írják le konkrétan, hogy nincs visszafizetési kötelezettség, azért kisilabizálható belőle, hogy vélhetően nem kell aggódniuk a mentességgel érintett vállalkozásnak. Az általunk kiemelt rész ugyanis arra utal, hogy a mentességnek nem volt feltétele a tevékenység tényleges folytatása, ahhoz elég volt, ha a katás vállalkozó tevékenységi körében szerepelt korábban a mentességgel megcélzott tevékenység.

A vonatkozó rendelet az alábbi tevékenységek esetében tette lehetővé a mentesítést:

1. taxis személyszállítás (TEÁOR és TESZOR 4932),

2. fodrászat, szépségápolás (TEÁOR és TESZOR 9602),

3. festés, üvegezés (TEÁOR és TESZOR 4334),

4. egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR és TESZOR 8690),

5. villanyszerelés (TEÁOR és TESZOR 4321),

6. fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 9604),

7. előadó-művészet (TEÁOR és TESZOR 9001),

8. víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés (TEÁOR és TESZOR 4322),

9. szakorvosi járóbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8622),

10. épületasztalos-szerkezet szerelése (TEÁOR és TESZOR 4332),

11. sport, szabadidős képzés (TEÁOR és TESZOR 8551),

12. tetőfedés, tetőszerkezet-építés (TEÁOR és TESZOR 4391),

13. általános járóbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8621),

14. padló-, falburkolás (TEÁOR és TESZOR 4333),

15. fogorvosi járóbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8623),

16. előadó-művészetet kiegészítő tevékenység (TEÁOR és TESZOR 9002),

17. egyéb sporttevékenység (TEÁOR és TESZOR 9319),

18. fekvőbeteg-ellátás (TEÁOR és TESZOR 8610),

19. konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR és TESZOR 8230),

20. üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5520),

21. testedzési szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 9313),

22. egyéb vendéglátás (TEÁOR és TESZOR 5629),

23. egyéb szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5590),

24. szerencsejáték, fogadás (TEÁOR és TESZOR9200),

25. idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül (TEÁOR és TESZOR 8810) és

26. szállodai szolgáltatás (TEÁOR és TESZOR 5510)

A rendelet szövege szerint "a Kata törvény (Katv.) szerinti kisadózó vállalkozás, amely a felsorolt tevékenységet folytatja (a továbbiakban: mentesített tevékenységet folytató) 2020. március, április, május és június hónapra tekintettel mentesül a kisadózó után a Katv. szerinti tételes adó megfizetése alól. Az e bekezdés szerinti adófizetési kötelezettség alóli mentesülés nem befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultságot és az ellátások összegét. E rendelkezést az a Katv. hatálya alá tartozó mentesített tevékenységet folytató kisadózó vállalkozás alkalmazhatja, amely e tevékenysége tekintetében 2020. február hónapjában már a Katv. hatálya alá tartozott."

A NAV értelmezése szerint tehát a tevékenység folytatásának feltételül elegendő, ha mentesített tevékenység a rendelet előtt már szerepelt a katás vállalkozás bejelentett tevékenységei között. A biztos jogértelmezés érdekében újból kérdéssel fordultunk az adóhivatalhoz, amint megjön a válasz, visszatérünk a témára.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo