Karácsonyfa: biznisz?

Közértesek és benzinkutasok is árusítanak már fenyőt a karácsonyi szezonban. Ennek a kertészetek nem örülnek, hiszen a téli szezonban szinte a mostani néhány hétben tudnak bármit is eladni. A nagyobb kertészetek jellemzően kft. formájában működnek, ezért a késő ősztől kora tavaszig tartó holtszezonban is fizetniük kell a járulékokat.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Zala megyéből származik a Magyarországon felállított karácsonyfák döntő többsége. A rémlegendákkal ellentétben szó sincs róla, hogy az évszázados hagyomány kedvéért erdőket irtanak ki, elég már abba is belegondolni, hogy hazánkban nincs is annyi természetes fenyves, amennyi képes volna évről évre biztosítani az ünnepi kelléket az egész ország számára. A természetvédők tehát megnyugodhatnak: az advent idején kivágott fenyőfákat kifejezetten erre a célra nevelték, viszont a néhány éves életük alatt hozzájárultak a levegő tisztításához. A fatermesztők egyébként sem engedhetik meg maguknak, hogy a kivágott fenyők helyett ne ültessenek újat, hiszen akkor később nem tudnának mit eladni. Az ökológiáért aggódók ettől függetlenül azt javasolják, hogy aki csak teheti (akinek van hova kiültetnie) földlabdás fát vegyen. Jobban megéri, és szerencsés esetben még az unokáik is gyönyörködhetnek az egykori karácsonyfában.

Az őstermelők egy része maga árulja a fákat a végfelhasználóknak. A budapesti Lehel téri piacnál zömmel évek óta visszatérő árusok dolgoznak. Már hónapokkal ezelőtt lefoglalták területüket. Egyikük, János az ország Nyugati feléből érkezett. Lapunknak elmondta: most majdnem három hétig nem látja a családot, de ezt az áldozatot meg kell hoznia a boldogulás kedvvért.

karacsonyfa_vasar_wikipedia

- Itt van éjszakai őrzés, arra legalább nincs gondom. Felvehetnék alkalmazottat, de a bére és az utána fizetendő járulék csökkentené a hasznomat. Így is bőven vannak kiadásaim: a területbérleti díjról inkább nem beszélek, mert attól csak fölmegy a vérnyomásom, de bárki gondolhatja, hogy ilyenkor fizetnem kell a pesti szállást és az étkezésemet is. A fákat napközben nem hagyhatom magukra, ezért minden nap futárral hozatom az ebédemet egy étteremből. Arra kíváncsi, hogy hogy megy a bolt? Maradjunk annyiban, hogy megyeget – fejezte be.

Némelyik árus a fa talpba faragásáért is pénzt kér, ami egyesek szerint bizonyára hoz valamit a konyhára, hiszen gyakorlatilag nem kell hozzá befektetés a fejszén kívül, de 500 forintot legombolni a vásárlókról az 2000-8000 faár mellett nem éppen vevőbarát eljárás.

Ebben a szezonban az ország egész területén vásárolnak fenyőfát. Egy vidéki kertészetben, Fóton az egyik legforgalmasabb üzletben érdeklődtünk a piac helyzetéről.

- 15 évvel ezelőtt az őstermelőkön kívül szinte csak a kertészetek árultak földlabdás és vágott fenyőfát. Azóta megváltoztak a kereskedelmi szokások, mert a közértek, sőt, a benzinkutak üzemeltetői is felfedezték a karácsonyi hagyományban rejlő üzleti lehetőséget. Decemberben, januárban és februárban senki nem vásárol nálunk, a karácsony előtti két hétben tudtuk a holtszezont egy kicsit kompenzálni. Ma ez is egyre nehezebben megy, de én így sem panaszkodom, mert évek óta tulajdonképpen az összes fát sikerül eladnom, igaz, egyre kevesebbet rendelek. Idén körülbelül 120 fát tervezek értékesíteni. Egész jól állok. A mi cégünk egy családi vállalkozás, nem tartunk alkalmazottakat. Ha alkalmazottaink lennének, egész évben fizetnünk kellene utánuk a járulékokat, függetlenül attól, hogy nem tudunk nekik munkát, feladatokat adni egészen a tavaszi szezon kezdetéig – mondta Anett, és hozzátette: mivel vállalkozásukat kft. keretén belül működtetik, arra sincs lehetőségük, hogy ősz után néhány hónapra szüneteltessék a vállalkozást, hogy ne kelljen a járulékokat fizetniük. Hiába nincs az adventet leszámítva bevételük, hiszen nem árusítanak, az "állam bizony tartja a markát".

Az ár marad

Az őstermelők tavaly óta nem emeltek árat, ennek köszönhetően Anett sem kényszerült módosításra.

- Egyre nagyobb a verseny, ezért muszáj minden eszközt bevetnünk, hogy kedvezően tudjuk az árut értékesíteni. Ha nem lenne teherautónk, még a szállításért és a pakolásért is fizetnünk kellene, és a költséget természetesen át kellene hárítanunk a vevőkre – mondta Anett. Közben érdeklődő érkezett. A kereskedő látta, hogy kisgyerekes család a földlabdás fákat nézi.

- Holnap új szállítmány érkezik. Nem számítottunk rá, de most egész jól mennek a gyökeresek, ezért keveset hoztunk. Ha ráér, jöjjenek vissza holnap, nagyobb lesz a választék – biztatta a reménybeli vásárlókat, akik azonban végül a meglévő készletből is találtak maguknak megfelelő fácskát.

Az áruhoz jó tanács is jár:

- Ha csúcsdíszt tesznek a fára, ne vágják le a legmagasabban levő rügyet, mert akkor oldalhajtások keletkeznek és a továbbiakban nem egyenesen nő a fájuk. Vágott fenyőnél ennek nincs jelentősége, de gyökeresnél igen, mert gondolom, hosszú távra szánják.

Mit csinál nyáron a Mikulás?
Szezonális vállalkozást üzemeltetni különleges életforma. Megfeszített munkatempójú, pihenés nélküli időszakok után jut némi idő a lazításra, majd jön a következő szezonra való felkészülés. Vagy éppen folyamatos a túlterhelés, mert két – vagy több – teljesen különböző bizniszben kell egyszerre helytállni. Sikeres példákat és jó tanácsokat talál ide kattintva.
Anett a társaság távozása után elmondta, hogy a legtöbben vágott fenyőt vásárolnak, egyre kevesebben kérik a földlabdásat. Pedig a Fóton a lakók túlnyomó többsége családi, kertes házban él, és a néhány új építésű házban is méretes teraszokat alakítottak ki.

- A gyökeres fa egy nagyobb cserépben 2-3 évig is jól érzi magát. Közben szépen fejlődik, növekszik. Lehet, hogy magam ellen beszélek, de nekem igazából az számít, hogy a vásárlóim elégedettek legyenek: a gyökeres karácsonyfa előnye, hogy egyrészt nem "ölik meg" a néhány napos csillogás kedvéért, ráadásul több alkalomra is elegendő egyet venni. Az egyik barátom csak négyévente vesz újat, mert egy fát háromszor is nyugodtan használhat, mielőtt kiültetné a szabad földbe – magyarázta a vállalkozó.

- Nálunk a tavaszi és az őszi idény alatt kell megtermelni az éves bevételt. Télen és nyáron nem szokás növényeket ültetni. Ugyan léteznek olyan virágok, melyek télen is szépek, például az árvácska, de azt is ki kell már ősszel ültetni, hogy decemberben és januárban nyíljon. Az őszi szezonban a gyümölcsfák is jól mennek, az év utolsó nagyobb rohama a halottak napján érkezik el. Akkor főleg krizantémot árusítunk. A vágott és a cserepes változat is népszerű. van, aki csak felteszi a sírkőre, de sokan beültetik a sírhalomra.

K.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo