Jövőre már nem lesz béremelés

Olyan mértékű és automatikus béremelések 2019-ben már biztosan nem várhatók, mint amilyenek az elmúlt években – beleértve az ideit is – munkavállalói oldalról kezdtek megszokottá válni. Ennek egyszerű és igen rövid magyarázata a következő: a cégeknek nem lesz miből emelni. Ha mégis sor kerül nagyobb és átfogó mértékű béremelésekre, azok már biztosan nem a jelenlegi költségstruktúrák keretében történnek meg.

Hogy ezt hogyan kell érteni? Úgy, hogy egy újabb 10 százalék körüli béremelés a vállalati költségvetések többségének jelenlegi struktúrájában már biztosan nem gazdálkodható ki. Ha mégis béremelésre kerül sor, az biztosan csak valaminek a terhére, kárára lesz megvalósítható. Ez mit jelent a gyakorlatban? Lehetséges például, hogy a vállalat tervezett fejlesztések és/vagy beruházások elhalasztásáról dönt, vagy éppen véglegesen lemond azokról. Ez esetben viszont éppen a vállalat hatékonyságának növekedését, versenyképességét veszélyeztetnék, ami hosszú távon biztosan nem tartható állapot, mert azt a piac, a versenytársak keményen büntetik.

Persze elképzelhető olyan álomszerű forgatókönyv, hogy a meglévő költségstruktúrák megváltoztatása nélkül is tartható az elmúlt évek béremelési tendenciája. Ehhez viszont az kellene, hogy eddig más célra lekötött források szabaduljanak fel varázsütésre, amit legfeljebb csak az olajár tizedére csökkenése vagy éppen a társasági adó eltörlése garantálna. De lássuk be, ez valóban álomszerű, de leginkább valószerűtlen eshetőség. Így hát maradnak azok az eszközök és megoldások, amelyeket a vállalatok saját hatáskörükben tudnak megvalósítani.

Kép: PP

Ilyesmi irány lehet az egyik hipermarket próbálkozása, amelynek keretében „egyszerűsítik a vezetői szinteket a munkakörök összevonásával”, aminek viszont az eredménye – a hivatalos tájékoztatás szerint is – leépítés lehet a cégnél. De mindegy is, hogy milyen nevet adnak a gyereknek, mert ami igazán lényeges, az az elérni kívánt cél, ami ez esetben nem más, mint törekvés a hatékonyság növelésére. És tomboljon is bármennyire a munkaerőhiány, ez az eset is jól példázza, hogy nem kizárólag plusz emberek felvétele lehet a megoldás, hanem éppen ellenkezőleg: hatékonyabb működés kisebb létszámmal is elérhető. Ideje lenne belátni, hogy a munkaerőhiány megoldása kapcsán a hangsúly elsősorban a HATÉKONYSÁG-on van.

Munkaerőhiány: ez csak a kampányidőszak, aztán jön a hoppá
Nyeregben érezhetik magukat a munkavállalók, de ez az időszak nem fog örökké tartani és eljön a pillanat, amikor már nem lesznek olyan figyelmesek a munkáltatók – figyelmeztet szakértőnk.
Korábbi cikkünkben szakértőnk 6+1 lehetséges megoldási irányt jelölt meg a munkaerőhiány generálta nyomás enyhítésére. A +1. megoldásnak éppen a hatékonyságnövelést neveztük meg, ezen belül is az emberi munkaerő hatékonyságát. Meggyőződésünk, hogy ha egy vállalat legnagyobb értéke a rendelkezésére álló humán erőforrás, akkor a vállalat hatékonysága jórészt a munkavállaló hatékonyságán, a hús-vér ember teljesítményén múlik.

Furcsa játéka az életnek, de valójában csak puszta gazdasági törvényszerűség, hogy ugyanaz a hipermarket-lánc, amelyik tavaly rekord mértékű béremelést adott munkavállalóinak, azt most éppen leépítések lehetőségének bejelentésével került be a hírekbe. Tegyük hozzá, egyáltalán nem egyedi ez a megoldási irány. Tavaly novemberben egy izraeli székhelyű gyógyszergyártó cég jelentette be, hogy egy „új, hatékonyságnövelő szerkezetátalakítási reformprogram keretében” drasztikus elbocsájtási hullámra készül. A recept és a kommunikáció tulajdonképpen ugyanaz.

Munkaerőhiány – 2018
Átcsábítják a munkavállalóit? A konkurenciája bérversenybe kezdett? Az új munkatársak jönnek-mennek, s ön egyre többet dolgozik? A Piac & Profit konferenciáján szakértők kínálnak kiutat ebből az áldatlan állapotból!
Időpont: 2018. március 08.
Helyszín: Budapest, Experience Center és Konferenciaközpont (1152 Budapest, Szentmihályi út 171. 3. emelet)
Igazából vállalati oldalon most annyi történik, hogy a kezdeti pánikreakciókat követően a munkáltatók tartósabb megoldásokat keresnek. Ugyanis az elmúlt évek béremelései valójában csak munkáltatói pánikreakciók, illetve a minimálbér emelése miatti kényszerintézkedések voltak. Van azonban egy határ, ami fölé már nem emelhetők a bérek, amelynél több juttatás nem nyújtható.

Éppen ezért a jelentős béremelések mellett – és egy idő után inkább majd helyett – a munkáltatók alternatív megoldásokat kell, hogy keressenek. És bár a megvalósítás eszközei minden bizonnyal változatosak lesznek, azok célja egyértelműen az emberi munkaerő hatékonyságának növelése kell, hogy legyen.

Szerző:

Dr. Tomka Barnabás

www.humaneroforrasoptimalizalas.hu

A cikk a Humán Erőforrás Optimalizálás blogon jelent meg

Az irodista buszt vezessen, a nővérke pedig operáljon?
Egy vezetőnek feladata, sőt kötelessége, hogy a cég életében felmerülő problémákra megoldást találjon. Az igazán jó vezető alkalmassága leginkább a válságos időkben mutatkozik meg, mivel az ilyen helyzetek nem hogy blokkolják vagy bénítják döntéseiben, hanem éppen ellenkezőleg, inspirálják, kreatívabbá teszik gondolkodását. A napokban a fővárosi közlekedési vállalat vezetősége mutatta meg, hogy a globális munkaerőhiány okozta krízishelyzet hogyan is kezelhető kreatív megoldásokkal.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo