Jövőre már a bizonyítványokat is kérnie kell a munkáltatónak

A Magyar Közlönyben megjelent az adózás rendjéről szóló törvény módosítása, memly szerint 2016. január 1-től kiegészül a biztosítottakra vonatkozó bejelentési kötelezettség – figyelmeztet az RSM-DTM.

Kép: Freestock

Biztosítottak bejelentésével kapcsolatos változást tartalmaz a 2015. június 4-én megjelent Magyar Közlöny. Jövőre, már nem csak a foglalkoztatásra vonatkozó jogviszony adatait, jogviszony kezdetét, heti munkaidőt, FEOR számot, illetve a biztosított személyes adatait kell feltüntetni, hanem a biztosított végzettségét, szakképzettségét, szakképesítését, továbbá az ezt igazoló okiratot kibocsátó intézmény nevét és okirat számát is – hívta fel a figyelmet Pentz Edina az RSM-DTM? bérszámfejtési vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

„Tapasztalatom szerint a legtöbb munkáltató eddig nem vezette a munkavállalók szakképzettségével kapcsolatos adatokat, így a bizonyítványokkal járó többlet adminisztrációra érdemes előzetesen is felkészülni” – vélekedett Pentz Edina. Fontos, hogy a munkáltató már a bejelentésnél rendelkezzen az új munkavállaló végzettségét igazoló adatokkal, hiszen e-nélkül nem lehet a bejelentési kötelezettséget teljesíteni.

Nem változott, hogy a biztosítás kezdetét legkésőbb a biztosítási jogviszony első napján, a foglalkoztatás megkezdése előtt be kell jelenteni A NAV felé. Amennyiben a biztosítás elbírálására utólag kerül sor, a bejelentési kötelezettséget legkésőbb a biztosítási kötelezettség megállapítását követő napon kell teljesíteni. A jogviszonyban bekövetkező FEOR kód és/vagy heti munkaidő változást továbbra is a változást követő 15 napon belül kell bejelenteni.

A jogviszony megszűnését, szünetelés kezdetét és befejezését 8 napon belül kell bejelentenie a munkáltatónak. A bejelentési kötelezettség elmulasztása egy ellenőrzés során komoly bírságot vonhat maga után.

Mit kell bevallani a főnöknek?
Nemcsak a munkáltatónak kell tájékoztatnia a fontos dolgokról a munkavállalót, hanem az utóbbinak is az előbbit. Csakhogy azt, hogy mi számít fontosnak, mindig az adott helyzet határozza meg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo