Jön a Vállalkozó Nemzet

Országos Mentorprogram indul a kkv-k hatékonyságának növelésére, illetve új, induló vállalkozások támogatására. A programban 200 fiatal részesül széles körű mentorálásban, valamint készül egy új, állami applikáció is.

Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a rendezvényen kifejtette, hogy tiszteletet és elismerést érdemel a magyar kkv-szektor, mivel az elmúlt nyolc évben képes volt lépést tartani a nagyvállalatokkal. Magyarországon nem érvényesül az a világtendencia, hogy a nagyvállalatok nagyobbá, a kisvállalatok pedig egyre kisebbé válnak.

Ehhez az adózási rendszer változása is hozzájárult: 2010 előtt egy közepes vállalkozás a hozzáadott értéke után átlagosan 52-56 százalékos adót fizetett, ami 2019 második felére 36 százalékra csökken.  A katás adózásnak köszönhetően a 600 ezer hazai cégből közel 300 ezer 6-20 százalékos adóterheléssel működik, a nagy növekedési potenciálú vállalatainkat pedig a hozzáadott érték után fizetendő 13 százalékos kiva segíti. Magyarország tehát ellensúlyozta a hazai gazdaságot gyengítő világtendenciákat, most azonban fordítani is akarunk ezen a helyzeten.

Kép: Pixabay

Ezt szolgálja az a kkv-stratégia, amit az ITM a következő időszakban országjáráson egyeztet a vállalkozókkal és erről szól az új mentorprogram is, amelyben a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő hazai vállalkozókat támogatjuk. Közéjük tartoznak a női és a fiatal vállalkozók, a generációváltás előtt álló cégek, illetve a beszállítóvá váló és a külpiacra lépő vállalatok is. Ősztől a kormány Vállalkozó Nemzet néven applikációt is létrehoz, amely egy olyan mesterséges piactér, ahol könnyen egymásra találhatnak a kkv-k és az őket segíteni képes tanácsadók és szolgáltatók. Emellett többek között ingyenes honlapkészítési és forrástérkép funkciókat is tartalmaz majd az alkalmazás.

Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében elsőként a személyes mentorálás indul el, amelynek keretében minimum 200 fiatal-, női- és generációváltó vállalkozás számára válik elérhetővé egy tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat.

A GINOP-1.1.2-VEKOP-17-2018-00001 azonosító számú projekt négy elemből áll:

  • személyes és szakmai mentorálás,
  • pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás,
  • kkv hatékonyságmérő jelzőrendszer kialakítása,
  • illetve a vállalkozásfejlesztési szervezetek tevékenységének összehangolása.
A projekt során országosan és ingyenesen elérhetővé válik minimum 500 db mikro-, kis- és középvállalkozás számára egy olyan tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat, amely személyes és szakmai mentorálást biztosít fiatal-, női-, generációváltó-, külpiacra lépő- és beszállítóvá váló vállalkozások részére, illetve a mentorálás mellett elérhetővé válnak pénzügyi és vállalkozói szemléletformáló tartalmak, valamint minimum 1.500 db vállalkozás személyes pénzügyi tanácsadásban részesül.

A Széchenyi 2020 program keretében 3,3 Mrd Ft európai uniós támogatás segítségével 2020 végéig megvalósuló projektet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (2,3 Mrd Ft) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (0,2 Mrd Ft), illetve a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal (0,8 Mrd Ft) konzorciumi együttműködésben valósítja meg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo