Jön a pénzeső – erre kaphatnak támogatást a cégek

2019. november 21. csütörtök - 11:11 / PP/MTI
  •    

A mikro-, kis- és középvállalkozások csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeiket technológiai modernizáció támogatására - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A vállalkozások 5 és 40 millió forint közötti támogatást igényelhetnek új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztésekhez.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében megjelent kétmilliárd forintos keretösszegű, Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című pályázati felhívás egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti a vállalkozások versenyképességének javítását – mondta az államtitkár.

Magyarországon elsőként indul el ez az új finanszírozási forma, amely az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig csak Portugáliában érhető el hasonló elven működő pályázat – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

penz_borond
A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával olyan fejlesztések támogathatóak, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el. A felhívás keretében ugyanis a pályázó teljesítménye a támogató által előre meghatározott eredményességi céloknak a projektmegvalósítást követő fenntartási időszakban való visszamérése révén kerül összevetésre a beadáskori állapottal. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól – fejtette ki az államtitkár.

A várakozások szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fognak fordítani a – jövőbeli gazdálkodásukra is jelentős hatással bíró – projektek hatékony végrehajtására – tette hozzá.

A program keretében a tervek szerint több mint ötven vállalkozás technológiai modernizációja valósulhat meg, és amennyiben a pályázati konstrukció tapasztalatai visszaigazolják a várakozásokat, akkor a jövőben várhatóak majd hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel is.

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek