A rendszerváltás kori vállalkozó-generáció tagja vagy. Így csaknem harminc év távlatából, milyen készség, tulajdonság kellett ahhoz akkor, hogy egy nemzetközi vállalattal céget indíts?
- Az egy igazán érdekes időszak volt. Akkor minden vállalkozó egy kirobbanó hangulatban, egy növekedési, cégalapítási lázban égő országban voltunk. Mindenkit érdekelt az újdonság, mindenkit érdekelt, hogy tanulhasson például egy nemzetközi cégnél. Mindenkiben volt egy kis idegenkedés, de ezt felülírta akkor a nyitottság, az erős szándék a felzárkózáshoz. Az én történetem azonban igazán jó 15 évvel azelőtt kezdődik, amikor egy apróhirdetés kapcsán az egész keleti blokk egyetlen nyugati tulajdonú cégéhez, az IBM Magyarországhoz kerültem. Az IBM akkor is és most is nagy hangsúlyt fektetett a képzésekre, így alig néhány hónap múlva máris az akkori NSZK-ban, a nagy betűs Nyugaton találtam magam. Ez egy két hetes, kommunikációs-prezentációs tréning volt. 1972-ben Magyarországon, de merem állítani, hogy az egész keleti blokkban szerintem még senki sem hallott ilyenről. 25 éves voltam, a lehető legfogékonyabb korban. A személységem is extrovertált így nem volt gondom a technikák alkalmazásával. Amit akkor és ott megtanultam, a fellépést, a kommunikációt, a kisugárzást, a karizmát, ezek tudatos használatát, nos, ez egész életemben hasznomra volt.
Részt vett a tréningen más kelet-európai rajtad kívül? Nem néztek rád furán?
- Szerencsére angolul is és németül is beszélek, így nem voltak nyelvi korlátok. A többi résztvevő mind nyugat-európai volt, de egyetlen másodpercre sem éreztem, hogy más szemmel néznének rám. És az a tudás, amit ott kaptam, Magyarországon ismeretlen volt, mindent megért. Azután pedig olyan fantasztikus, összetartó csapatban dolgoztam, olyan nagy tudású emberekkel az IBM-nél, ami megfizethetetlen volt.
- Egyszerűen éreztem, hogy tovább kell lépnem, de egy véletlen is közrejátszott, a Neumann International akkor jött Magyarországra és a fejvadászat valami teljesen új dolog volt, ilyen azelőtt egyszerűen nem létezett. Mindig vonzott az újdonság, ráadásul éreztem azt, hogy rengeteg izgalmas emberrel találkozhatok, sokat tanulhatok tőlük és sok hasznos tudást is átadhatok nekik. Valljuk meg, ez a nyolcvanas évek vége volt és a hazai szakemberek nem voltak felkészülve egy nyugati stílusú állásinterjúra.
Miben nyilvánult meg a felkészületlenség?
- Voltak például akár gondok az öltözködés, a stílus területén. Ezeket mindig őszintén jeleztem a jelöltnek és a legtöbbször komolyan is vették. Volt, aki csak azért felugrott az irodába, hogy megmutassa, milyen öltönyt vett. Ezt az elkötelezettséget nagyon értékeltem. De a legtöbb baj a viselkedéssel volt. Persze nem az alapvető udvariassággal, hanem a hozzáállás és a kommunikáció volt rossz. Sok ígéretes jelöltnél azt az attitűdöt éreztem, hogy ők az ágazat, vagy a szakmai ismerőinek, szakértőinek tekintik magukat és így is kommunikáltak. A mi ügyfeleink azonban nem ezt keresték. Volt egy nagyon emlékezetes beszélgetésem egy nyugati cégvezetővel, aki szó szerint azt kérte, hogy véletlenül se hozzak olyan jelöltet, aki erősen azt hangsúlyozza, hogy ismeri az ágazatot.” Ezek a vállalkozások egy szűz területre léptek be, a magyar vállalatok mind irányítási, szervezési, tárgyalási, kommunikációs metódusaikban lemaradásban voltak. Ezt a nyugati cégek tudták, ezrét elsősorban olyan embereket kerestek, akik nyitottak voltak a tanulásra, készek az multinacionális cégek által hozott új módszerek, megoldások befogadására.
