Jobb lehet a helyezésünk - újra változtat a Google

A Google hivatalos oldalán jelentette be, hogy hamarosan módosítja keresőalgoritmusát, amelynek célja, hogy a félrevezető előszobaoldalakat kiszűrjék a találatok közül. A magyar kkv-knak is érdemes odafigyelniük a változásokra.

Kép: Pixabay

A cég közleménye szerint az utóbbi időben megnövekedett az un. előszobaoldalak száma, amely rontja a találati lista minőségét, és céljuk ezen oldalak kiszűrése, azaz büntetése – írja az ite.hu SEO portál.

Előszobaoldalak alatt a Google olyan oldalakat ért, amelynek célja, hogy a keresőkből érkező látogatókat egy bizonyos oldalra vigyenek át. Például olyan listát mutatnak, ahol a lista minden pontja ugyan arra az oldalra visz.

Szintén az előszobaoldalak közé tartoznak az olyan weboldalak, amelyek webáruházakba irányítják át a látogatókat, ahol a vásárlásért a kiinduló oldal tulajdonosa jutalékot kap. (A Panda algoritmus súlyosan érinti a webshopokat, hogy elkerülje a vevővesztést, olvassa el korábbi cikkünket!)

A Google már több mint tíz éve küzd az ilyen oldalak ellen, több-kevesebb sikerrel. A mostani módosítással vélhetően további előszobaoldalakat tudnak majd kiszűrni.

Hazai oldalakat is érinthet

A Google szigorítása a hazai kkv szektort is érintheti, ugyanis a Google algoritmusai olykor ártatlan oldalakat is büntetnek.  A Google több kérdést is megfogalmazott, amelynek segítségével a weboldaltulajdonosok eldönthetik, hogy oldalaik, vajon előszobaoldalnak minősülnek-e a kereső szemében:

- az oldal a keresőmotorokra van optimalizálva és az a célja, hogy a látogatókat az oldal relevánsabb, vagy használhatóbb részére irányítsa?

- az oldal, amúgy hasznos listákat (termék, helyek) duplikál, amelyek már megtalálhatóak az oldalon, abból a célból, hogy több keresőforgalmat szerezzen?

Sajnos a Google meghatározása nem egyértelmű. Így például, ha egy vízszerelő több városban is nyújt szolgáltatást és külön aloldalakat hoz létre az egyes településekre, ahonnan a kapcsolat oldalra irányít át, az akár büntetésre is számíthat. A bejelentés bár pontos dátumot nem közöl, de, azt írja, hogy „hamarosan” várható az algoritmus módosítás, amely az érintett oldalak széles körét érintheti majd.

Így kerüljük el a Pingvin haragját
Megfelelő linkek nélkül egyetlen weboldal sem érhet el jó helyezést a Google keresőjében, ám a linképítés komoly kockázatokat is hordoz. Ismerkedjünk meg a Google Pingvin algoritmusával! Szakértőnk segít, hogy feleljünk meg neki.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo