Itt a lista! Ezeken a helyeken egyhamar nem lesz trafik

Eredménytelennek kellett nyilvánítani több mint húsz körzetben a másodszorra kiírt pályázatot a trafikos koncessziók elnyerésére. Közben folyamatosan ellenőrzik a már megnyílt dohánykereskedelmi egységeket.

Nyolcszáz ideiglenes árusítóhelyet kell kijelölni - Kép: MTI Fotó: Marjai János

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2013. február 22-i ajánlati határidővel meghirdetett, dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázat vonatkozásában a nemzeti fejlesztési miniszter által 2013. március 28-án eredménytelenként kihirdetett pályázatokkal érintett települések esetében új pályázati kiírást tett közzé. Az első körös pályázaton ugyanis főként a kistelepülések esetében nem tudtak eredményt hirdetni, mivel érvényes pályázat sem érkezett az alacsony forgalmat ígérő trafikok nyitására.

A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság koncessziós szerződéssel történő átengedésére megjelent Pályázati Kiírás IV.7. d) pontjában foglaltakra tekintettel („Eredménytelen az adott településre/kerületre jogosultságonként meghirdetett pályázati eljárás, ha: d) amennyiben a nyertes pályázóval a szerződés bármely okból nem köthető meg és a Kiíró a soron következő pályázót nem hirdeti ki nyertesként, hanem a pályázatot eredménytelennek nyilvánítja.”) a nemzeti fejlesztési miniszter a listában szereplő települések vonatkozásában a listában meghatározott számú koncesszió tekintetében a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánította.

Ezekben a körzetekben tehát lehet, hogy csak év végén nyílik meg az új dohánybolt, már ha egyáltalán lesz trafik. Az körzetekben élők addig dohányáruk nélkül maradnak, a régi kereskedelmi egységeknek ugyanis a múlt héten be kellett szüntetniük az elárusítást.Addig is az önkormányzati képviselő-testület javaslatára jelölik ki az ideiglenes árusítókat az ellátatlan területeken. Több mint 800 esetben jeleztek vissza az önkormányzatok az ideiglenes árusok kijelölésére.

Az eredménytelen pályázatok listáját itt találja!

Folyamatosan ellenőrzik a trafikokat

A nemzeti dohányboltok megnyitásával új eladói és vevői kultúrát is el kell sajátítani - mondta az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hétfőn. Gyulay Zsolt ezzel összefüggésben örvendetesnek tartja, hogy az elmúlt három hét során egyre kevesebbszer tapasztalták a 18 éven aluliak kiszolgálását. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a törvény szerint 18 éven aluliak nem léphetnek be nemzeti dohányboltba, és ez minden kiskorúra vonatkozik. A vevőknek tudomásul kell venniük, hogy 18 éven aluli gyereket - még akkor sem, ha karon ülő - nem lehet bevinni a nemzeti dohányboltba.

Döcögve indultak a Nemzeti Dohányboltok
Komoly döccenőkkel indult el a hónap elején a dohánykereskedelem új rendszere: ideiglenesen kiadott engedélyekről, be nem fejezett beruházásokról, hiányos árukészlet egyaránt volt hír.
Gyulay Zsolt elmondta: a ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kezdeményezi a koncesszió megvonását azoktól, akik az első körben a szerződésben vállalt nyitási kötelezettséget nem tudták teljesíteni. Az már látszik, hogy a július 1-jére nyitást vállalók közül húszan nem kapták meg a NAV-engedélyt, ezért nem tudtak megnyitni - közölte a vezérigazgató. Kiemelte: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) folyamatosan ellenőrzi a nemzeti dohányboltokat, a 18 éven aluliakra vonatkozó jogszabály betartását.

A vezérigazgató közlése szerint a jövőben is folyamatos lesz a nemzeti dohányboltokban az ellenőrzés, 11 koncessziótulajdonos ellen már eljárás indult 18 éven aluliakra vonatkozó jogsértés miatt. Ez először boltbezárást von maga után, a jogszabálysértés ismétlődése esetén pedig koncessziómegvonáshoz is vezethet.

A visszavont koncessziókra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium minden esetben új pályázatot ír majd ki, a felhívás az ND Zrt. honlapján fog megjelenni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo