Irány pályázni, gyorsan kipörögnek a pénzek!

Még bőven van a vállalkozásoknak pályázati lehetőség, de gyorsan fogynak a pénzek. A jövő év közepéig kiírják a 2020-ig tartó időszak uniós forrásait, úgyhogy aki még nem kezdte meg a projektje előkészítését, itt az ideje, hogy ezt megtegye – hívták fel a figyelmet a szakemberek a Piac & Profit konferenciáján. Összefoglaltuk a legfontosabb kiírásokat és tudnivalókat!

Folyamatosan jelennek meg új pályázati kiírások, s most jön még a java. A kormány nyáron is erős tempót diktál a fejlesztésben gondolkodó, pályázni akaró cégek, gazdák és önkormányzatok számára. Készen áll a kombinált finanszírozást igénylő pályázatok finanszírozási infrastruktúrája is. Már nemcsak vissza nem térítendő támogatásokat, hanem visszatérítendőket is meg lehet hirdetni, és indul az MFB-pontok nulla kamatozású hitele fejlesztésre. (Hogy utóbbit ki és mire kaphatja meg, arról itt olvashat.)

Óriási összeg áll a vállalkozások rendelkezésére ebben a pályázati ciklusban: összességében 2020-ig 12 ezer milliárd forintnyi pénz érkezik Magyarországra amelynek hatvan százaléka fordítódik gazdaságfejlesztésre. „Ebből a legnagyobb kerettel a Gazdaságfejlesztési- és Innovációs Operatív Program, a GINOP” részesül, ebben van már most is megnyitva a legtöbb pályázati lehetőség a vállalkozásoknak” – hangsúlyozta Gedei Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságának GINOP projektmenedzsere a Piac & Profit által rendezett „EU-pályázatok Fóruma” című szakmai konzultáción.

Kép: Pixabay

„Az ebben az operatív programban megfogalmazott törekvéseknek meg kell felelnie a pályázatoknak. Kiemelt területnek számít a kis- és középvállalkozások fejlesztése, az innováció erősítése, és az energiahatékonyság támogatása” – hangsúlyozta Gedei Gábor, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a GINOP keretében elsősorban gyártással foglalkozó vállalkozások pályázhatnak.

Év végéig összesen 96 pályázati felhívás érhető el 2209,4 milliárd forint értékben
A GINOP 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete szerint idén év végére nagyságrendileg 2000 milliárd forintos keretösszeg érhető el a gazdasági szereplők részére. Ez az összeg az operatív program 2014–2020-as programozási időszakra szóló 2700 milliárd forintos teljes keretének 75 százaléka. A vissza nem térítendő rész ebből 1500-1600 milliárd forintot tesz ki, a többi pénzügyi eszközökben jelenik – illetve jelent meg. A visszatérítendő források zömét ugyanakkor minél gyorsabban és átláthatóbban, előreláthatólag 2017. közepéig kihelyezik, idén pedig 4-4 hitel- és kockázati tőke-, 9 kombinált termék, valamint 2 garancia program meghirdetése várható.

A vissza nem térítendő kategóriában az első termék már meg is jelent: az MFB-pontokon igényelhető, mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére szolgáló hitel legfeljebb 15 éves futamidővel, minimum 1, maximum 600 millió forint összegben, legalább 10 százalékos önerővel vehető igénybe. A hitelhez egyéves rendelkezésre tartást és a tőketörlesztésnél egyéves türelmi időt is biztosít az MFB.

A konstrukcióról itt olvashat részletesebben!

Ilyen az ideális GINOP-pályázó
Az első GINOP-pályázatok értékelési szempontrendszere tartalmazza a sikeres pályázati projektek „receptjét” és azokat a versenyelőnyt jelentő „mesterfogásokat”, amelyekkel igazán esélyes lehet valaki. Az Ön cége hogy áll?
Rohamosan fogynak a pénzek

„A 2020-ig tartó 12 ezermilliárdos keret rendkívül kecsegtető szám, de a források rohamosan fogynak. A kormányzat 2017 nyaráig szeretné kiosztani a pénzeket, és ha megnézzük, milyen ütemben jelennek meg a kiírások, akkor ezt a célt el is fogjuk érni. Ezért most kell megtervezni a projekteket, nem szabad várni” – hívta fel a figyelmet Torma Erzsébet, a Goodwill Consulting vezető tanácsadója. A pályázati kiírásokról szólva elmondta, ügyelni kell arra, hogy a kiírások esetén megfeleljünk az egyes prioritások követelményeinek.

Innováció

„Sokat fejlődött az innováció fogalma: ma már csak olyan cégek tudnak pályázni, amelyek leginkább terméket állítanak elő, és ehhez kapcsolódóan végeznek fejlesztést. Már nem lehet olyan könnyedén elnyerni a pályázati forrást szolgáltatásfejlesztésre, mint az előző időszakban. A sikeres megfeleléshez mindenképpen rendelkezni kell valamilyen szakmai tapasztalattal, bizonyítani kell, hogy van innovációs háttér, tapasztalat a pályázó cégnél” – mondta Torma Erzsébet.

Jelenleg a legfontosabb kiírás:

Vállalatok K+F támogatása GINOP 2.1.1-16

Kkv-knak is van garancia
Az új, szigorúbb közbeszerzési törvény értelmében amennyiben egy közbeszerzésre nem köteles vállalkozás hazai vagy uniós támogatásban részesül, és az adott beszerzéshez igénybe vett közvetlen támogatás mértéke meghaladja a 25 millió forintot, akkor a vállalkozás közbeszerzésre köteles szervezetté válik. „A nagyobb értékű közbeszerzési eljárásokban a kiírók szinte kivétel nélkül megkövetelik a teljesítési vagy jól teljesítési biztosítékot. Az új Kbt.-nek köszönhetően a Start Garancia Zrt. a kkv-k számára elindította egyedülálló módon fedezet nélkül igénybe vehető közbeszerzési garanciáját, amellyel a mindennapi működéshez nélkülözhetetlen forrásokat szabadíthatnak fel” – mondta el Zoltán Csaba, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója az EU-pályázatok fórumán.
Fontos: mindig releváns végzettségű kutatókat kell alkalmazni, a szakmai vezetőknek sem árt megfelelő végzettséggel rendelkeznie!

Kapacitásbővítés

A GINOP 1.2.2. kapacitásbővítő kiírás és a kapcsolódó pályázatok bárhol pályázhatóak (kivéve Pest egyében és Budapesten!), ha gyártó tevékenységet telepítünk. (Ezen települések listáját itt találja.) Azok a vállalkozások, amelyek szolgáltatók vagy kereskedelmi tevékenységet folytatnak, csak szabad vállalkozási zónában pályázhatnak. Ezek jellemzően kistelepülések, magas munkanélküliséggel, rossz infrastruktúrával” – hívta fel a figyelmet Torma Erzsébet, aki szerint azonban stratégiai szempontból nem árt megfontolnia egy vállalkozásnak, hogy érdemes-e tevékenységét a pályázat elnyerése érdekében egy ilyen területre vinnie, egy ilyen döntés előtt mindenképpen mérjük fel a helyszín lehetőségeit, és mérlegeljük, rendelkezésre áll-e majd a megfelelő végzettségű munkaerő” – figyelmeztetett a szakember.

Legfontosabb pályázatok:

Kapacitásbővítés GINOP 1.2.1-15 (felfüggesztve, de várhatóan hamarosan újra megnyílik!)

KKV-k piaci megjelenésének támogatása GINOP 1.3.1.

Ipari parkok fejlesztése GINOP 1.2.4-16

Beszállítók és beszállítói integrátorok támogatása GINOP 1.3.3-16

Energetika

Torma Erzsébet felhívta a figyelmet, hogy az energetikai prioritásban kiírt GINOP-pályázatok mind komplex projektek: hőszigetelni kell, nyílászárót cserélni, és választani lehet a megújuló energiaforrás beépítését is.

Még pályázni sem tudunk rendesen
Lényegesen nagyobbra nő az idén a GINOP kerete a vártnál, várhatóan a legsikeresebb, kapacitásbővítő pályázat is újranyílik a kkv-knak. De hiába több a pénz a GINOP-ban, ott is marad, ha a cégeken múlik: még mindig túl sok a hibásan beadott támogatási kérelem. Összeszedtük, mire érdemes figyelni.
Támogatható épületek jellemzői a tapasztalatok szerint: 2006 előtt épültek, nincs állékonysági problémájuk, nem csak irodaként funkcionálnak, korábban nem voltak pályázati pénzből fejlesztve, az elmúlt egy évben rendeltetésszerűen használták őket. Fontos kiemelni, hogy ha a beruházás előtt az épület „C” vagy magasabb  energetikai minősítéssel rendelkezett, akkor a felújítás után  legalább egy besorolással magasabb minősítést kell elérni. Ha az épület alacsonyabb besorolású volt, akkor minimum „C” besorolást kell kapnia a felújítás után.

A legfontosabb kiírás:

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva GINOP 4.1.1-16

Itt összegyűjtöttük, milyen dokumentumokról nem szabad megfeledkezni, a sikeres pályázati részvételhez!

Pest megye sem marad pályázati pénz nélkül

„A teljes keretösszegnek csak egy töredéke, alig 2,5 százaléka jut a legfejlettebb régiónak tekintett Közép-Magyarországra, de azért itt sem maradnak pályázati források nélkül a vállalkozások” – hangsúlyozta előadásában Cibulka Dóra, a Goodwill Consulting vezető pályázati tanácsadója. Júniusban három, összesen közel 31 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőség is megnyílt a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A VEKOP-2.1.7-15. kódszámú pályázat a kkv-k kutatás-fejlesztési és innovációs fejlesztéseit ösztönzi. Pest megyében is elérhető június közepe óta a kapacitásbővítő pályázat a kkv-k számára. Az ő tevékenységüket a „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” Pest megyében című, VEKOP-1.2.1-16. kódszámú pályázat segíti. Illetve, a GINOP hasonló nevű pályázatának tükörkiírásaként megjelent „A piaci megjelenés támogatása” VEKOP 1.3.1 kódú pályázat is. Fontos tudnivaló, hogy itt munkavállalónként járhat egymillió forintos támogatás, és a minimális támogatási összeg 1,5 millió forint, így sikerrel csak a minimum kétfős cégek pályázhatnak. Ezekről a kiírásokról bővebben itt olvashat!

Adókedvezmény is járhat a pályázati támogatás mellé
Igazán jó hír a pályázóknak, hogy bizonyos feltételek mellett fejlesztési adókedvezményt, illetve egyéb adózásbeli kedvezményeket is igénybe lehet venni e pályázatok keretében támogatott beruházásokhoz kapcsolódóan.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo