Ingyen hívható mostantól az agrárkamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) folyamatosan vezeti be új szolgáltatásait, és március 7-étől, ebben az ügyfélmegkeresések szempontjából kiemelten erős tavaszi időszakban közel 400 ezer tagja, valamint partnerei is ingyenesen hívhatják telefonon – belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból – a szervezet ügyfélszolgálatát.

A NAK a partnernyilvántartás fejlesztése nyomán immáron naprakész, közhiteles adatokra épülő, széles körű adatbázissal rendelkezik a mintegy 400 ezer fős tagságáról, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyabban szolgálja ki igényeiket.

Nem lehet feláras a vevőszolgálatot hívni
Egy eladó vagy szolgáltató által működtetett vevőszolgálati telefonvonal hívásának költsége nem haladhatja meg egy helyi vezetékes telefonvonalra vagy belföldi mobiltelefonra irányuló hívás költségét – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága.
A NAK ügyfélszolgálatára 2016-ban közel 90 ezer telefonhívás, valamint mintegy 44 ezer levél érkezett. A kamara az ügyfelei költségkímélésére, kényelmére tekintettel indította el 2017. március 7-én az új, +36 80 900 365-ös zöldszámot, melyet belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból ingyenesen hívhatnak tagjai, partnerei. (A korábbi, +36 1 802 6100-as ügyfélszolgálati szám még néhány hétig működik, de a jövőben megszűnik, és csak a zöldszámon lesz elérhető az ügyfélszolgálat.)

Tagjai versenyképességének növelése érdekében a szervezet több lépésben bővíti szolgáltatásainak körét. A NAK elindította a Szolgáltató Hálózat projektet, amelynek célja, hogy jobban megismerje a tagok igényeit, és azokra hatékony megoldásokat kínáljon. A kísérleti jelleggel indult Szolgáltató Hálózat projekt része a tagi elégedettség- és igényfelmérés, illetve a kapcsolattartói hálózat kiépítése is. Utóbbival a NAK azt szeretné elérni, hogy azon tagok felé is kiépüljön a proaktív kapcsolattartás, akik tevékenységükből adódóan kevésbé veszik igénybe a kamara által nyújtott szolgáltatásokat.

Mindemellett a NAK az agrárszektor szereplőinek kölcsönös kapcsolattartását segítendő 2017 januárjában indította el BirtOKOS nevű telekommunikációs szolgáltatását (részletek: www.birtokosmobil.hu). Az elindult szolgáltatás előnyös kondíciókat kínál a tagok számára az agrárium szereplőinek összekapcsolásáért. A BirtOKOS tarifacsaládot a tagi igényeknek megfelelően alakította ki a NAK. A piacinál jóval kedvezőbb mobiltarifák közös jellemzője, hogy csoporton belül díjmentes hívást tesznek lehetővé, valamint az előfizetők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mintegy 650 fős falugazdász-hálózatával is ingyenes beszélhetnek. A kamara tervei szerint a szolgáltatási díj részben leírható lesz az éves kamarai tagdíjból.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo