Ilyen irányba megy a világ 2018-ban

Az Ericsson ConsumerLab a technológiai újítások korai befogadói körében végzett közvélemény-kutatást, amely alapján idén hetedik alkalommal adta közre a várható fogyasztói trendekről szóló, éves jelentését „A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2018-ban” címmel.

A jelentés tanulsága szerint a piac paradigmaváltáson megy keresztül, mivel a fogyasztók elvárása egyre inkább az, hogy digitális technológiai eszközeinket emberi interakciókkal irányíthassuk – azaz a hanggal és érintéssel történő irányítás helyét átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való irányítás, ami nagyban megkönnyíti a gyorsuló technológiai változások követését, az újabb és újabb eszközök kezelését.

Így foglalható össze a 10 legfontosabb fogyasztói trend 2018-ra és az azt követő időszakra:

  1. A gépeket testünkkel irányíthatjuk: Az intelligens hangutasításokat használók több mint fele úgy gondolja, hogy a technológiai eszközök rövidesen ugyanúgy értik majd testbeszédünket, arckifejezéseinket, intonációnkat, mintha emberek lennének. A válaszadók kétharmada szerint erre akár már 3 éven belül is sor kerülhet.
  2. Kiterjesztett hallás: A fogyasztók 63 százaléka szívesen használna olyan fülhallgatót, amely valós idejű szinkrontolmácsolásra képes. A válaszadók 52 százaléka egy családtag horkolását szeretné kiszűrni vele.
  3. Örökös kezdők: A válaszadók 30 százaléka szerint az új technológiák miatt egyre nehezebb készségeik és ismereteik napra készen tartása. Ugyanakkor az új technológiáknak köszönhetően azonnal új területek szakértőivé is válhatunk. A válaszadók 46 százaléka szerint az internet lehetővé teszi számunkra, hogy minden korábbinál gyorsabban tanuljunk meg és gyorsabban is felejtsünk el készségeket és ismereteket.
  4. Közösségi közvetítés: A közösségi médiát egyre inkább kisajátítják a hagyományos hirdetők. De a fogyasztók fele úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia hasznos lehet a közösségi oldalakra felkerülő információk ellenőrzéséhez.
  5. Intelligens hirdetések: A hirdetések túlságosan is tökéletessé válhatnak. A kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) felhasználók több mint fele szerint a közeljövőben a hirdetések annyira realisztikusak lehetnek, hogy az élmény gyakorlatilag helyettesítheti a terméket.
  6. Ijesztő kommunikáció: A válaszadók 50 százaléka ijesztőnek tartaná, ha ember és robot között nem lehetne egyértelmű különbséget tenni. 40 százalék még azt is ijesztőnek tartaná, ha okostelefonja képes lenne a hangulatváltozásaira reagálni.
  7. Elkényelmesedő társadalom: A tanulók és dolgozók 32 százaléka szerint nincs szükségük munkára ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessenek. 40 százalék szeretné, ha helyettük robot dolgozna és keresne pénzt, így több szabadidejük lenne.
  8. Séta a fényképekben: Képzeljük csak el, milyen érzés lehet besétálni egy fényképbe és újra átélni emlékeinket. A válaszadók háromnegyede szerint akár 5 éven belül már besétálhatunk az okostelefonnal készült fényképeinkbe virtuális valóság alkalmazással.
  9. Utak a levegőben: A városokban az utak zsúfoltak, de a légtér még szabad. A válaszadók 39 százaléka szerint városukban légifolyosókat kellene kialakítani drónok és repülő járművek számára. De ugyanennyien tartanak attól, hogy egy drón a fejükre eshet.
  10. A feltöltött jövő: A hálózatba kapcsolt világban elengedhetetlen a folyamatos feltöltöttség. A válaszadók több mint 80 százaléka szerint 5 éven belül olyan nagykapacitású akkumulátorokat használunk majd, amelyekkel az állandó töltés problémája lekerül a napirendről.
Folytatódik a jövő felélése
3,8%-os növekedésre számít 2018-ban a Gazdaságkutaó (GKI). Ez lényegesen meghaladja az EU átlagát, de a régióban az egyik legalacsonyabb, s ebben 2018-ban sem várható érdemi változás. Ugyanakkor a GKI 2017-re és 2018-ra is 0,5 százalékponttal, 4 illetve 3,5%-ra emelte a fogyasztás bővülésére vonatkozó prognózisát, ami az import korábban gondoltnál is gyorsabb bővülését okozza.
Michael Björn, az Ericsson ConsumerLab kutatási vezetője elmondta: „A közeljövőben a készülékeken már nem lesznek gombok vagy kapcsolók, és okostelefonunkon keresztül sem kell majd digitálisan irányítanunk őket. Azért is szükséges ez a változás, mert az embereknek nagyon nehéz lenne elsajátítaniuk minden egyes új kezelőfelület ismeretét, ahányszor egy új készülék csatlakozik az dolgok internete hálózathoz.

Jelenleg még minden készülékünk beállítását és kezelését ismernünk kell. A jövőben viszont sokkal inkább a készülékeink fognak ismerni minket. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a készülékeknek komplex emberi interakciókra épülő adatokat kell a felhőbe továbbítaniuk és ezredmásodpercek alatt intuitív módon reagálniuk – ami jelentős követelményeket támaszt a következő generációs adatátviteli megoldásokkal szemben”.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo