Ilyen az ideális munkavállaló a nagy mogulok szerint

Kit venne fel a cégébe Michael Bloomberg? Hogyan húzza ki a lényeget az állásinterjúnál a jelöltből Tim Cook? Milyennek tartja az ideális jelöltet egy állásra a Facebook HR-főnöke?

Michael Bloomberg

„Mindig azt mondtam, hogy olyan embert szeretnék felvenni, akinek az apja sosem volt jelen, akinek az anyja drogrehabilitációs programon volt, ezért neki három műszakban kellett dolgoznia hetente a McDonalds'ban, hogy eltarthassa a testvéreit” – mondta Michael Bloomberg, New York korábbi főpolgármestere, üzletember, a Bloomberg pénzügyi adatszolgáltató cég és hírügynökség alapítója, akinek vagyona 51 milliárd dollár a Forbes szerint.

Szerinte az a legedzettebb és legtalpraesettebb alkalmazott, akinek legalább ilyen kemény kamaszkora volt. „Olyan emberre van szükségünk, aki attól függetlenül, hogy milyen rosszul állnak a dolgok, mindig a dolgok pozitív oldalát keresi, a szarvánál ragadja meg a bikát, beleizzad a melóba, és eredményeket produkál.”

Bloomberg, aki a Goldman Sachs 10 000 Kisvállalkozás programjának diplomaosztó ünnepségén mondta el ezeket a gondolatokat, még egy jó tanáccsal szolgált: ha lehet, kezdő kisvállalkozók ne szerződtessék cégükbe a haverjaikat vagy a rokonaikat, csak akkor, ha ez elkerülhetetlen. Hozzátette, hogy saját cégében is él a nepotizmus tiltására vonatkozó szabály. Családtagokat nem vesznek fel.

Michael Bloomberg
Fotó: www.mikebloomberg.com

Tim Cook

Az Apple vezére nagyon hallgatag tud lenni az állásinterjúknál. Kim Scottot, aki menedzserkönyvek szerzője is, már figyelmeztette valaki erre az Apple-nél. „Ne hagyd, hogy ez elbátortalanítson” – szólt a jó tanács.

Milyen az ideális munkavállaló?
Egy kötetlen reggeli beszélgetés közben merült fel a téma: ki, kivel dolgozik szívesen. Négyen ültünk az asztalnál, ügyvezetők, tulajdonosok, mérnök, közgazdász, marketinges, szóval különböző végzettségűek. Mindenkit érdekelt a téma, mindenkinek meg volt a maga véleménye. Az egyikünk azt mondta, hogy azokat az embereket keresi, akinek tűz ég a szemében! Ebben mind egyetértettünk. De milyen is az?
Vannak emberek, akik idegesek lesznek attól, ha a másik ember hallgat, illetve ha csend áll be egy beszélgetésben, s az idegességüket azzal palástolják, hogy megered a nyelvük. Túl sokat beszélnek, hogy betöltsék a csendszüneteket. Márpedig ilyenkor több lehetőségünk van arra, hogy olyasmit kotyogunk el, amit nem szerettünk volna.

Hogy Cook játszmázósan és szándékosan hallgatag-e, hogy ezzel hozzon zavarba embereket, vagy egyszerűen szereti hallgatni mások mondandóját, azt nem tudjuk. De tény, hogy Scott már benne volt valaminek az elmagyarázásában, amikor rájött, hogy ha ezt az anekdotát végigmondja, akkor nem fogják felvenni az Apple-höz, mert a sztori nem tünteti fel jó színben őt. Szerencsére éppen ekkor érződött a földrengés, megszólalt a vészcsengő, s az épület nem rezegni kezdett, hanem billenni. Az Apple főhadiszállása ugyanis görgőkre van építve.

Scott kapva kapott az alkalmon, hogy félbeszakíthassa saját inkrimináló sztoriját. „Tim, mondd el nekem, mi van ezzel az épülettel?” Cook és a mellette ülő mérnök nem tudtak ellenállni, hogy ne magyarázzák el a titok nyitját. Kijött belőlük a geek. A műszaki szaki.

Scottot végül felvették a céghez.

Tim Cook  Fotó: Valery Marchive/flickr

Miranda Kalinowski, a Facebook globális HR-vezetője

A közösségi oldal első számú személyzetise 5 tanáccsal szolgált arról, hogyan teljesíthetünk jól az állásinterjún:

Értékek

Az állásra jelentkező céljainak és értékrendszerének kapcsolódnia kell a cég étoszához, különben nem fog beleilleni a szervezetbe. A Facebook például tudatosan építőket (builders) keres, akik sosem elégednek meg a status quóval, és valami újat, jobbat próbálnak létrehozni, mint ami a termék/szolgáltatás jelenlegi verziója.

A kultúra hozza a munkaerőt
„Tud úszni? Nem. És ha megfizetem?” Hofi Géza réges-régi poénja tökéletesen ül azzal kapcsolatban is, hogy hogyan lehet megfelelő munkaerőhöz jutni munkaerőhiányos környezetben. A pénz ebben az esetben sem old meg mindent.
Részletek

A „felvételiztető” bizony a részletekbe menően kíváncsi lehet az álláskereső korábbi munkatapasztalataira, illetve egy-egy kulcsfontosságú szituációra, hogy lássa, miként működik az illető problémamegoldó képessége. Ha az ember csak általánosságokban, sőt rébuszokban beszél, azzal nem fog sokra menni.

Magabiztosság

Maga Kalinowski követte el azt a hibát, hogy egy képessége illusztrálásához nem elég jó példát hozott fel korábbi munkahelyi tapasztalatai közül. Már vagy 45 másodperce ecsetelgette, hogy mit tett és hogyan, amikor rájött, hogy van ennél jobb példája is.

Abbahagyta monológját, és megkérdezte a HR-est, hogy mondhatna inkább egy másik példát, mert az jobban szemlélteti, hogyan használta az adott készségét.

Ha valamilyen tettünkről – ez esetben egy magyarázatról – felismerjük, hogy nem elég jó, és korrigálni akarjuk, merjük megtenni. Kalinowski azt érezte, hogy külön piros pontot szerzett a személyzetistől, amiért felvállalta a hibát, ki is fejezte (kimondta, hogy ez nem elég jó példa), és rögtön korrigálva, mellétűzve egy érzékletesebb, találóbb sztorit.

Hogyan kössük magunkhoz a fiatalokat? Elmondják ők maguk!
A fluktuáció minden vállalat számára komoly gond, a vonzó munkahelyek legfőbb célja, hogy hosszú távon is velük akarjanak maradni a dolgozók. De mivel lehet magunkhoz kötni a fiatalokat? Ezúttal elmondják ők maguk!
Beszélgess, ne monologizálj!

El lehet túlozni a felkészülést is. Fontos, hogy valódi dialógus jöjjön létre az álláskereső és a személyzetis között, s ne érződjön olyannak az állásinterjú, mintha csak felmondanánk az előre kiválasztott és kicsiszolt anekdotákat meg az unalmas, klisészerű önjellemzéseket.

Lelkesedés

Az egyik jelentkező felajánlotta, hogy hajlandó ingyen dolgozni a próbaidő alatt a Facebooknál. A cég persze nem fogadna el ilyen ajánlatot, és Kalinowski sem azt sugallja ezzel, hogy az álláskeresők kövessék az illető példáját, és dobjanak be az interjúbe ilyesfajta felkínálkozást. Mindössze azt jelzi ezzel, hogy az semmiképpen sem árt, ha az ember kifejezi a lelkesedését a cég és az elnyerni kívánt állás iránt.

Forrás: Business Insider

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo