Így takaríthat meg milliókat egy cég

A rezsicsökkentés nem csak a lakosság kiváltsága, hiszen ha a közepes fogyasztású cégek odafigyelnek fogyasztásuk optimalizálására, akkor akár 10–30 százalékot is spórolhatnak közműköltségeiken anélkül, hogy beruháznának.

Jelentős megtakarítás érhető el – Kép: SXC

A közepes energiafogyasztású cégek áramkiadása nagyságrendileg havonta 850 ezer és 8,4 millió forint között mozog működési területtől függően. Ez azt jelenti, hogy ha egy vállalkozás felügyeli és optimalizálja a fogyasztását, akkor a lehetséges megtakarítás évente akár több millió forintot is jelenthet. Téves gondolat, hogy minderre könnyű házon belül embert találni, hiszen saját energetikai szakemberrel jellemzően csak a nagyobb fogyasztású vállalatok rendelkeznek. A közepes energiafelhasználású cégeknek pedig arányaiban nem is érné meg erre a feladatra dedikált embert alkalmazni, nekik jobban megéri kiszervezni a feladatot.

Az energia beszerzéséből jellemzően jól vizsgáztak a közepes vállalkozások

Az utóbbi évek beruházást nem igénylő megtakarítási tippjei az energiaszolgáltatás terén a beszerzésről szóltak, hiszen a vállalkozások közel tíz éve szabadon választhatják meg, hogy honnan szerzik be például az áramot. Nagy részük már él is a szabad piac előnyeivel, azaz kedvezőbb kereskedelmi, szerződéses feltételek mellett alacsonyabb egységáron jut villamos energiához. Nekik sem elég azonban egyszer jól szerződni: a szerződéseket érdemes évente felülvizsgálni, és újratárgyalni a feltételeket, sőt akár szolgáltatót is váltani. Rejtett tartalékok pedig még ezen kívül is vannak az energia beszerzésében: nem mindegy, hogy egyedül vagy csomagban kapják az áramot, vagy hogy mekkora a kialkudott toleranciasáv, hiszen épp a rezsicsökkentés miatt ezt nagyon komolyan figyelik a szolgáltatók, és súlyos pluszpénzeket fizetnek a vállalkozások, ha kevesebbet vagy többet fogyasztanak a megállapított keretnél.

10–30 százalékot is spórolhat egy cég, ha optimalizálja energiafogyasztását

Tippek a cég energiaszámlájának csökkentésére
Az energiaárak az inflációt meghaladó mértékben drágultak az elmúlt években, évtizedben. Ráadásul a kormány rezsicsökkentő intézkedéseinek jelentős részét is a szabadpiacon vásárló vállalkozók fizethetik meg a rendszerhasználati díjak emelkedésével. A többletkiadás azonban kikerülhető. Összegyűjtöttük, hogyan csökkentheti céges energiaszámláit anélkül, hogy kapacitásai sérülnének, vagy a dolgozók komfortérzete csökkenne.
Az energia megtakarításának evolúciójában a már említett tudatos beszerzés általánossá válását követően elkerülhetetlen, hogy a további optimalizálás érdekében a fizikai, tényleges fogyasztás is górcső alá kerüljön. Az energiafogyasztó berendezések hatékonyságának függvényében további 10–30 százalékot is spórolhatnak a közepes energiafelhasználású vállalkozások pusztán a felhasználás optimalizálásával. Így akár több mint 30 millió forintot is megtakaríthat egy cég, ha optimalizálja fogyasztását, azaz ha például odafigyel arra, hogy hogyan világítja meg a létesítményt, hogyan szabályozza a hőmérsékletet, vagy monitorozást végez az épületfelügyeleti rendszer segítségével. „Ez a tétel egy közepes irodaháznál akár húszmillió forint is lehet. Semmiképp sem elhanyagolható tétel tehát, hiszen az üzemeltetési költség közel felét a közművek teszik ki” – tette hozzá Tengeri Attila, a Dome Energy üzletágvezetője.

Kifizetődő az energetikai outsourcing

Azok a cégek, ahol éves szinten nagyságrendileg 100 millió forint feletti az energiára fordított kiadás, már korábban felismerték, hogy energetikus szakember alkalmazásával optimalizálhatják fogyasztásukat, ami kiadáscsökkenést eredményez. Itt jellemzően házon belül már van teljes munkaidőben foglalkoztatott felelőse a területnek. Ahol azonban az energiafogyasztás mértéke éves szinten 100 millió forint alatt marad, de már meghaladja a havi 850 ezer forintot, ott arányaiban költségesebb lenne egy embert alkalmazni, hiszen szakember havonta 8–24 óra alatt ellátja a szükséges felülvizsgálatot az ingatlan adottságaitól függően. Az egyedi megrendelői igényre szabható szolgáltatási csomag kiválasztásával a megrendelő optimális költségviszonyok mellett szakszerű szolgáltatást kaphat akár már havi pár tízezer forinttól.

Harmadával lehetne olcsóbb az áram a vállalatoknak
Konstrukciótól függően akár 10–30 százalékos megtakarítást is jelenthetne az ipari fogyasztók számára a közvetlen áramértékesítés, de a kérdést rendező jogszabályok ügye már egy éve húzódik.
Miért felel az energetikus?

Az energetikai szakember alkalmazása azonnali spórolást jelent. A bejövő közműszámlákat például a cégeknél jellemzően csak számvitelileg ellenőrzik, szakmailag, tartalmilag pedig nem, holott már ekkor kiderülhetnének ellentmondások. Az energetikus feladatai közé tartozik továbbá a szerződések rendszeres felülvizsgálata, valamint esetleges számlázási hibák esetén a visszaigényelhető összeg nagyságát is megállapítja. Felügyeli a fogyasztói szokásokat, figyelemmel kíséri a lekötött kapacitások kihasználtságát, kapcsolatot tart az energiaszolgáltatókkal, kereskedőkkel, rendszeresen méri, monitorozza az energiafogyasztást, elszámolásokat készít, szükség esetén pedig elvégzi az energetikai jellegű költségek megosztását a bérlők vagy költséghelyek között.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo