Így segítheti a munkáltató az iskolakezdést

Minden segítség jól jön az iskolakezdéshez a családoknál, a munkáltató is hozzájárulhat a kiadásokhoz. Az iskolakezdési támogatás a tanévkezdést megelőző hatvanadik naptól – azaz július elejétől – adható, egészen az év végéig.

Már a nyár közepén elkezdődtek az iskolakezdési akciók a nagyobb boltokban, bevásárlóközpontokban. Bizony, nem olcsó mulatság az iskolakezdés, legalább 30-40 ezer forintba kerül gyerekenként, mire a legszükségesebbeket megveszi a család. (A családtámogatások is már a jövő héten megérkeznek!)

A beiratkozással egy időben megkapták a szülők a méretes eszközlistát is azokról a tárgyakról, amikre feltétlenül szüksége van a leendő elsősöknek. Iskolánként eltérő lehet a lista, azonban az alapfelszerelés mindenhol ugyanaz: szükség van iskolatáskára, tolltartóra, tornazsákra, tornafelszerelésre, füzetekre, ceruzákra, színesekre, fillctollakra, festékre, ollóra, ragasztóra, gyurmára, színes papírra, rajzlapra többek között. Az elsősöknek kell emellett játék óra, tükör, logikai készlet, számoló pálcika, színes korongok, betű- és számkészlet is, hiszen ők még csak most fognak a betűkkel és számokkal megismerkedni. A munkáltató ezért óriási segítséget adhat, ha cafeteriaelemként az iskolakezdési támogatást is beépíti az éves keretbe.

Kép: SXC

Ezek a legfontosabb tudnivalók:

  • Iskolakezdési támogatást az általános iskolai vagy középiskolai tanulmányait folytató gyermekekre alapozva adhat a munkáltató a munkavállalójának.
  • A dolgozó akkor kaphat ilyet, ha ő a családi pótlékra jogosult szülő vagy ezzel a szülővel egy háztartásban élő házastárs. Ez azért is érdekes, mert a családi pótlék korhatára felett megszűnik a jogosultság.
  • Egy közös gyermek után mindkét szülői igénybe veheti a munkáltatójánál, ha ezek a pontok igazak rá.
  • Gyermekenként a minimálbér 30 százalékig nyújtható ez a támogatás minden erre jogosult munkavállalónak.
  • A kizárólag utalvány formájában adható juttatás tankönyvre, taneszközre, ruházatra költhető.
  • A munkáltatóknak a sok feltételnek való megfelelést egy nyilatkozattal kell ellenőrizniük minden érintett munkavállalónál.
Hogy mire kell még figyelni, arról itt olvashat bővebben.
Kiürül a kassza iskolakezdéskor
Augusztus második felében sokan készülnek az iskolakezdésre. Ez az időszak különösen megterhelő anyagi szempontból, hiszen közel húszezer forint megy el ilyenkor iskoláztatással kapcsolatos költségekre már egy gyerek esetén is. A kiadások finanszírozásában többféle hitelkonstrukció is segítséget nyújthat: mindenkire érvényes megoldás nincs, az igények határozzák meg, hogy melyik közülük a legideálisabb.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo