Így jöhetünk egyenesbe 2016-ban

2016. február 23. kedd - 13:30 / kfarkas
  •    

Habár az elmúlt években igazi tőkeforradalom volt Magyarországon és a vállalati hitelekhez is olcsón lehetett hozzájutni, akár befektető bevonásában, akár hitel felvételében gondolkodunk, fontos, hogy pénzügyeink egyenesben legyenek az idén. Ehhez adunk most öt tanácsot.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/Jesadaphorn

Kép:FreeDigitalPhotos.net/Jesadaphorn

A Jeremie programnak, illetve a jegybank Növekedési Hitelprogramjának (NHP) köszönhetően valódi tőkeforradalom bontakozott ki a magyar piacon, a vállalkozások olcsón juthattak sok-sok pénzhez. Azonban a Jeremie programok kifutóban vannak és az NHP is zárószakaszába lépett, így aki még markolni akar az olcsó pénzből, annak sietnie kell. Csakhogy akár befektető bevonásában, akár hitelfelvételen gondolkodunk, a vállalkozásunk pénzügyeinek nem árt rendben lennie. Ez akkor sem hátrány, ha inkább kiszállnánk a mókuskerékből és a cégünk értékesítésén gondolkodunk. Ezért adunk most öt olyan tanácsot, amelyet érdemes megfogadni, mivel így 2016-ban kézben tarthatja cége pénzügyeit – legyen induló vállalkozó, vagy szakmabeli öreg motoros.

Válasszuk el a cég pénzét a sajátunktól!

Gyakorta követik el az induló és kisvállalkozók azt a hibát, hogy a céges bankszámlát személyi kiadásokra is igénybe veszik. Ez azonban minden esetben zűrzavarhoz vezet. (Jobb, ha egy tisztességes fizetést határozunk meg magunknak ehelyett. Itt olvashat arról, hogy hogyan.) Részben a könyvelésnél utólag nehezen lehet azonosítani a különféle tételeket, így majd hosszú órákon keresztül bogarászhatjuk, vajon a két hónappal ezelőtti kifizetés során csak a motorjába tankolt a cégvezető, vagy számlatömböt vásárolt az írószerboltban, ami egyáltalán nem mindegy a költségeink elszámolásával kapcsolatban. Másrészt, még aki az ellenkezőjét fogadja is meg, annak is hajlamos „megszaladni a keze”, azaz többet költ, mint kellene. Ez azzal a kellemetlen eredménnyel járhat, hogy a cég hátralékba kerülhet fontos számlák, vagy beszállítók kifizetésénél – és ez bizony egyik pillanatról a másikra a véget is jelentheti. Ezért válasszuk csak külön a magánszámlánkat és a céges pénztartalékot ne kezeljük otthoni malacperselyként.

Számlázó program: kis befektetés nagy segítség

Ha csak egyetlen ügyféllel rendelkezünk és havonta egy-egy számlát állítunk ki, ott nincs szükség arra, hogy bonyolult rendszerben adminisztráljuk mikor, kinek mennyit számláztunk, vagy fizettünk ki. Ám ha már két ügyfelünk van, akkor a számlák, utalások és bevételek hajlamosak végzetesen összekeveredni és nem egészséges egy NAV ellenőrzés során rádöbbenni, hogy valamelyik számlánkat „elfelejtettük” feltüntetni a bevallásunkban, vagy éppen az áfa-befizetésével csúsztunk meg. Ezért érdemes beszerezni egy számlázó programot, amely nem csak nekünk segít átláthatóbbá tenni pénzügyeinket, hanem könyvelőnknek is nagy segítséget jelenthet. (Itthon 2016-tól újabb elvárások vonatkoznak ezekre! Itt megtalálja, mire kell figyelni.)

Négy dolog, ami biztos zsákutcába viszi az üzletet
A kezdő vállalkozások rengeteg hullámhegyet és -völgyet élnek át, ez teljesen természetes. Hibákat véteni emberi dolog, és a cégfejlődés része. A hibákból rengeteget lehet tanulni, az így születő új megoldások pedig segítenek elkerülni, hogy újra belelépjünk ugyanabba a gödörbe.

Ha már itt tartunk: könyvelő

Ne sajnáljuk a pénzt, hogy szakembert alkalmazzunk a cégünk pénzügyeinek intézésére. (Az se baj, ha könyvelőnk előbb van, mint cégünk!) A szomszédasszony fia, aki jeles volt matekból bizonyára ki tudja számolni a bevételeinket és a kiadásainkat, de szinte bizonyos, hogy nincs felkészülve a szinte percről-percre változó adószabályokból, az olyan különlegességekről nem is beszélve, mint a helyi adók, vagy a kamarai regisztrációs díj befizetése, amelyek kis tételek ugyan, mégis milliókba kerülhetnek, ha elmulasztjuk befizetni, bevallani, lekönyvelni stb. őket. Egy jó könyvelő ugyanakkor nem csak abban segíthet, hogy elkerülhessük a büntetéseket, hanem arra is felhívhatja a figyelmünket, hogy milyen adóvisszatérítési lehetőségek, adókedvezmények vannak, amelyeket igénybe vehetünk. Márpedig így százezreket takaríthatunk meg, lényegesen többet, mint ha a könyvelő díján spórolnánk. (Hogy, hogyan válasszunk könyvelőt, arról itt olvashat!)

Tervezzünk előre

Nyilván nem lehet minden kiadásra előre felkészülni, de a legtöbbjére igen. Ha például tudjuk, hogy hamarosan patront kell venni a nyomtatóba, akkor érdemes ezt a költséget betervezni az idei költségvetésünkbe. Nem árt egyébként akár több évre előre eltervezni a vállalkozásunk működését és részletes üzleti tervet készíteni, de már egy költségvetés is segíthet, hogy tisztábban lássunk.

Készítsünk költségvetést

Ehhez persze nem árt egy éves költségvetést készíteni. Persze nem a magyar kormányzat bőrbe kötött több ezer oldalas éves költségvetésére gondoljunk, hanem tételesen vázoljuk a várható kiadásokat, ismert kötelezettségeket és bevételeket. Ez még akkor sem árt, ha néhány hónap múlva felül kell írnunk az egészet, mivel legalább áttekintést nyújt arra vonatkozóan, hogyan állnak a cégünk pénzügyei.

Alapszabályok a biztos bukás elkerüléséhez
Éjszakánként ábrándozni arról, hogy a hobbink a munkánk, és pillanatok alatt felépítünk egy jól menő céget, nagyon vonzó. Vállalkozónak lenni, hazai köntösbe bujtatott amerikai álmokat dédelgetni, majd megvalósítani nagyon jól hangzik. Ám itt jön egy igazán nagy pofon a rideg statisztikák földjéről, mégpedig, hogy Magyarországon minden 10 induló vállalkozásból 8 öt éven belül lehúzza a rolót. A szakértők szerint a kisvállalkozások nagy része ezt elkerülhetné, ha betartana néhány egyszerű és logikus szabályt.

Feliratkozom a(z) Költségkímélés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor