Időben megjön a pénz, de nem árt figyelni

2015-ben a cégek számláik átlagosan 70 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban csupán 66 százalékát, derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő Fizetési Tapasztalat programjából. Általánosságban elmondható, hogy javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de még így is óvatosságra intenek a szakértők.

Kép: Pixabay

A határidőben fizetett számlák aránya javult az elmúlt három évben. Míg 2013-ban a követelések 62 %-át, addig 2014-ben már 66 %-át, 2015-ben pedig már 70 %-át fizették ki maximum egy nap késéssel a cégek. A trend biztatónak mondható, mivel a gazdaság működéséhez, a pénz egészséges körforgásához nélkülözhetetlen, hogy a vevők számláikat kiegyenlítsék, és lehetőleg határidőben tegyék azt. Kisebb cégek esetén ugyanis egyetlen későn fizető vevő is súlyos cash flow problémákat okozhat. Amennyiben utólagos fizetést engedélyez egy vállalkozás, érdemes még szerződéskötés előtt tájékozódni a megrendelő fizetőképességéről. Amennyiben kockázatosnak bizonyul az üzleti partner, célszerű előrefizetést kérni, akár csak előleg formájában, vagy biztosítékokat építeni a szerződésbe.

Az átlagos fizetési határidő tekintetében Magyarországon az elmúlt években csökkenés volt tapasztalható. A Bisnode Fizetési Tapasztalat programból jól látszik, hogy 2013-ban még 27 nap, 2014-ben pedig már 26 nap körüli számlafizetési határidő volt a jellemző, míg 2015-ben már átlagosan 25,5 napra fizetettek a cégek. Ez önmagában nem jelzi azonban, hogy a cégek jobban fizetnének, mivel a csökkenő átlagos fizetési határidők annak is betudhatók, hogy a rosszul fizető vállalkozások miatt szigorítottak a hitelt nyújtó cégek fizetési feltételeiken.

A számlafizetéseket jellemző harmadik mutató – a fizetési késedelem – sajnos minimálisan romlott 2014-ről 2015-re, bár a 2013-as értéknél továbbra is jóval alacsonyabb. 2015-ben a fizetési kötelezettségeiket késve teljesítő cégek, átlagosan 16,2 nap elmaradással fizették ki számláikat, miközben ez a szám 2014-ben 16 nap alatt volt, míg 2013-ban ez a mutató még megközelítette a 22 napot. A minimálisan, de növekvő fizetési késedelem óvatosságra int, az azonban megállapítható, hogy a magyar cégek fizetési morálja még így is sokkal jobb, mint a válság utáni években, derül ki a Bisnode adataiból.

A legnagyobb fizetési határidővel a vegyiparban, a gépiparban, a fafeldolgozás területén, a számítógép, elektronikai termék gyártásában és a gumitermék gyártásával foglalkozó vállalkozásoknál kell számolni, ahol legalább 35 nap az átlagos számlafizetési határidő. A legtöbbet késő szektorok listáját az ingatlanügyletekkel foglalkozó terület vezeti igen magas, 41 napos átlagos fizetési késedelemmel, ezt követi a bányászat (36 nap) illetve az építőipar és a fémfeldolgozó ipar 28-28 nappal. 2014-ben egy építőipari cég esetén akár átlagosan 61 napig is tartott, amíg egy hitelező pénzéhez jutott; 2015-ben azonban már „csak” 54 napot kellett a számlakiegyenlítésre várnia, amennyiben vevője késett a fizetéssel. A leghosszabb, legalább 60 napos pénzhez jutási időre az ingatlanügyletek, a papíripar és a fafeldolgozó iparban kell számítani, ezekben az ágazatokban kivétel nélkül romló tendencia tapasztalható 2014-ről 2015-re.

Megyénként Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Fejér megye cégei kapják átlagosan a leghosszabb fizetési határidővel számláikat, esetükben – a Bisnode adatai alapján – legalább 29 napos átlagos fizetési határidő a jellemző. Legnagyobb fizetési késedelem tekintetében más megyék cégei kerülnek előre, ugyanis a Főváros és Pest megye vállalkozásai késnek a leginkább – 18 nap felett – számláik kiegyenlítésével. Ha régiónként vizsgáljuk az átlagos pénzhez jutási idő (átlagos késedelmek és átlagos fizetési határidők összege) alakulását, akkor Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kell a legtöbbet pénzükre várniuk a hitelezőknek.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo