Horror Barbie - „kattanásból” sikeres vállalkozás

Hatalmas fordulatszámon pörög a Horror Barbie szalon tulajdonosa. Bár alig múlt harminc, több mint tíz éve vállalkozó. Azt állítja, nem veszi túl komolyan magát, de már most többet ért el, mint amit sokan egy életre elterveznek.

Vörös Kati
Kép:Hatlaczki Balázs

Nem fodrász, hanem szállodaigazgató akart lenni, ezért üzleti iskolában kezdett Vörös Kati, a Horror Barbie fodrászszalon tulajdonosa. A tanulás mellett recepciósként dolgozott az akkoriban induló Tony&Guy fodrászatban, ahol fizetéskiegészítésként részt vehetett az ottani mesterek által tartott, egyébként borsos árú oktatásban.

A világ törvénye

– Jól ment, egyre több ember haját vágtam – ingyen, hisz nem voltam fodrász. Végül a főnökkel, Palotai Olivérrel megbeszéltük, mindkettőnknek jobb, ha hivatalosan is váltok.

Miután négy évet lehúzott a szalonban, New Yorkba ment. Ott meghatározó volt a laza munkahelyi hangulat, a hajvágás mellett belefért egy élő koncert és sok minden más. Ilyen saját üzletet akart itthon. Szenvedélyesen belevetette magát a szalon létrehozásába, és mint mondja, a „világ törvénye, hogy sikerüljön”. Nem a meggazdagodás érdekelte, hanem hogy olyan munkahelye legyen, amilyenre vágyik. A Horror Barbie végül 2005-ben nyitott meg, és bár élő koncertek nincsenek – sem az engedélyeztetési eljárások, sem a zeneipar nem teszi lehetővé itthon –, a hangulat így is gyökeresen eltér a budapesti fodrászatokban megszokottól.

Fodrászatok, másképp
Fodrászatokból Dunát lehet rekeszteni, és egyik üzlet olyan, mint a másik. Nem épp az innovációról és az innovátorokról híres ez a szakma. Csakhogy ez nem igaz. Még itt is lehet egyedit, vevőcsalogatót alkotni némi fantáziával és szenvedéllyel. Van, aki abban hisz hogy az élménytől lesz egyedi a szolgáltatás, más pedig a klasszikus borbély szakma feléledésére épített sikeres üzletet.
– Nem volt pénzem, csak tudásom, elképzelésem és a mentalitásom. A családi hátterem miatt nem volt más választásom, mint a vállalkozói karrier. Bárki dönthet így, csak a többség lusta hozzá. Alapvetően normális vagyok, de tudok kattanni, és elmenni az őrület végső bugyraiba. Mindkettő kell a vállalkozáshoz. Ha valami nem megy, addig hergelem magam, amíg végül sikerül. A szalon megnyitásához egy magánbefektető adta a tőkét. Több jelentkező is volt – látták, meg tudom csinálni. Négy év után fizettem ki, azóta csak az enyém a szalon. Tudatos koncepcióval mások valószínűleg nálam hamarabb meggazdagodnak, de a tízéves működés engem igazol. Hiába mondják, hogy ma csak az új az érdekes, amíg az emberek megállnak bámészkodni a kirakat előtt…

Nem csak a szép

Zavarja, ha valami túl tökéletes, inspirálja, ha valamiben van bénaság. A túl szép nem életszerű.

– Utálom, hogy végigpörgetem az Instagramot, és szarul érzem magam, mert nem mindennap tökéletes a frizurám, és nem csak salátát eszem, és koktélt iszom. Nekem fontos, hogy valami valóságos legyen, ennek pedig a hibák is részei – ezt az ellentétet fejezi ki a szalon neve is.

Nem titkolja, hogy vállalkozni nem könnyű dolog – ahogy ő fogalmaz, „van vele gond, de soha nem a hajjal”. Este kilenc körül végez, általában heti hat napot dolgozik, de múlt év novembere óta egyetlen szabadnapja sem volt. Ma is vág hajat. Szerinte az a vezető, aki nem vesz részt a munkában, nem tud hiteles maradni, és a vendégkör is igényli. Emellett pörögni kell a Facebookon, Instagramon, valamint fotózásokon és tévés produkciókban is dolgozik a stáb.

– Sokat dolgozom, és ha épp nem, akkor is sokat idegeskedem. Könnyebb volt tíz éve elindítani egy üzletet, mint most életben maradni. Megváltozott a piac, hatalmas a konkurencia. Nehéz megfelelő munkaerőt találni, és összetartani a csapatot. Ahhoz, hogy ne fásuljanak bele, nekem kell húzni. Én vagyok a motor, de a többi „alkatrész” nélkül nem működne a gép. A kollégáim nélkül semmi lennék.

A jövő                                                               

– Pár éve felmerült, hogy nyitok még egy üzletet, de arra jutottam, hogy bár tudnék többet csinálni, nem akarok. Beláttam, hogy az már a magánéletem rovására menne. Hiszek a hagyományos női szerepekben, és már így is a határán vagyok. Nem tudom, más nők hogy csinálják. Hogy mi lesz tíz év múlva? Azt sem tudom, hogy holnap mi lesz – nevet. – Persze szeretném, ha sokáig működne az üzlet, de az is lehet, hogy holnap fogom magam, és elmegyek. Nem veszem túl komolyan magam, örülök, hogy ha holnap meghalok, legalább jól éltem.

Bárhol lehet sikeres!
Hiába a nehéz külső körülmények, a telített piacok és sok más kifogás, számos magyar kisvállalkozás bizonyítja, hogy szinte bármiből lehet sikeres üzletet építeni, ha szenvedéllyel csinálják. Van, aki két keréken gondolkodik, más kamaradarabként tekint az üzletére és van, aki az otthoni gasztronómia divatjára épít. Olvasson sikeres vállalkozásokról inspirációként!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo