Hónapokra leáll a Ryanair

A légitársaság mai bejelentése alapján március 24. után lényegében leáll a teljes flotta, a várhatóan júniusig.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A vállalat a drasztikus lépés indokaként az országok által bevezetett, „eddig példátlan” repülési korlátozásokat nevezte meg. Michael O’Leary a Ryanair vezérigazgatója elmondta:

„Jelenleg úgy számolunk, hogy sem áprilisban, sem májusban nem repülünk majd, de minden azon múlik, hogy a (brit) kormány mit javasol. Mindenképpen be fogjuk tartani az előírásokat.”
A fapados társaság ugyanakkor kiemelte, hogy továbbra is készen állnak vészhelyzeti utasszállító járatok biztosítására, valamint élelmiszer, és gyógyszer szállítmányozásban is segítenek majd, megtartva együttműködéseiket a kontinens kormányzataival.

Azon utasok, akiket érint a társaság mostani döntése, a következő két hétben kapnak értesítést arról, hogy mi lesz a megvásárolt jegyekkel – írja az Independent.

A Wizz Air hasonló döntéséről korábban ebben a cikkünkben írtunk. >>>

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo