Hogyan tűnhet ki a tömegből egy zöldfülű vállalkozás?

Habár ezrével alapítanak havonta új cégeket Magyarországon, az első évét csak kevés éri meg. És nem csak a nehéz adózási és szabályozási környezet jelenti a véget, vagy a felkészületlenség és a nem elég gondos tervezés, hanem az is, ha ötletünkkel nem tűnünk ki a tömegből. Ehhez adunk most tanácsokat!

Bár naponta több mint nyolcvan új vállalkozás alakul Magyarországon, ezeknek alig tíz százaléka, azaz nyolc éli meg az első évének végét. Habár tény, hogy a magyar adórendszer és az adminisztrációs terhek nem könnyítik meg a vállalkozások életét, sok esetben a bukás inkább azon múlik, hogy az induló cég nem tud kiemelkedni a "tömegből", azaz üzenete nem jut el ahhoz a körhöz, akik a fogyasztói, vagy ügyfelei lehetnének. Ahhoz, hogy ezen változtathasson, olvassa el öt tanácsunkat, hogyan váljon láthatóvá.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/pakorn

Azonosítsuk piacunkat

Kiket vagyunk a leginkább képesek kiszolgálni? Kinek van szüksége az általunk kínált értékre, megoldásra, s mennyit tud érte fizetni? Nem lehet elégszer kihangsúlyozni, hogy mielőtt bármibe belefognánk, a legelső dolgunk legyen tájékozódni, hogy a vállalkozásunkra mi vár majd a piacon. Mérjük fel a potenciális ügyfeleket, keressük meg az interneten a versenytársainkat, tájékozódjunk az áraikról, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, nézzünk utána, hogy mire panaszkodnak az ügyfeleik.

Így győzhet egy kisbolt a multikkal szemben
Sok kisbolt alulmarad a multikkal folytatott ádáz versenyben. Sokszor akármennyire is erősen próbálkozik, egyszerűen nem tudja felvenni a kesztyűt, a termékeiket jóval alacsonyabb áron kínáló vállalatóriásokkal szemben. Vajon van-e kiút ebből a reménytelennek tűnő helyzetből? Szakértőnk megmutatja, hogyan dobbanthat nagyot egy kisvállalkozás is.
Építsünk közösséget/közönséget

A kapcsolati tőkénk az egyik legértékesebb erőforrásunk. Nem véletlenül hívjuk tőkének. Sok embernek akkor jön el a fordulópont a "pénzügyi életében", amikor felismerték, hogy egyedül nem mennek semmire, barátaik és szakmai szövetségeseik együttműködése kell ahhoz, hogy megvalósítsák céljaikat. Az emailcímlistánk aranyat érhet. Ma már programok vannak arra, hogyan lehet hatékony emailmarketinget folytatni több százra rúgó vagy több ezres címlistával (AWeber, Infusionsoft). Cégtulajdonosként gyakran érezzük úgy, hogy kifogytunk az ötletekből, mivel lehetne rábírni az oldalunkra látogatókat, hogy regisztráljanak. Ez létfontosságú, mert egy értékes adatbázisnak nemcsak gyakorlati haszna, de manapság eszmei értéke is van. Adunk néhány tippet, hogy növekedjenek a vágyott listák.

Adjunk pluszt, de ingyen

Ahhoz, hogy bővítsük címlistánkat, s új embereket vonjunk be körünkbe, jól jöhet egy hozzaádott értékkel bíró termék, amit ingyen adunk oda ügyfeleinknek (egy jelentés, egy ebook, netán hangoskönyv, vagy egy tanító célzatú, instruktív video, úgynevezett tutorial), máskülönben nem éreznek indíttatást arra, hogy megadják a honlapunkon az emailcímüket. Itt talál néhányat azokból a bónusz vagy ajándékötletekből, amelyeket tényleg imádtak a vevők!

 

Építsen karriert a hobbijából!
A hobbijából szeretne megélni? Szeretné kézbe venni saját karrierjének alakulását? Mielőtt belevágna a saját üzlet kialakításába és feladja a napi munkáját, győződjön meg róla, hogy álmai reális bevételt is tudnak termelni, ha saját főnöke lesz. Gyermekkori vágyainkat álomszerű megélni, évekig szövögetett terveinket jó látni, ahogy valósággá válnak. De ahhoz, hogy ez a lufi nehogy kipukkadjon, fogadjunk meg néhány jó tanácsot.
 

Tervezzük meg a termékbemutatót

Zajos világban élünk, új termékek garmadája versenyez az emberek és a sajtó figyelméért, ezért fontos, hogy a termékbemutató a megfelelő módon kerüljön megrendezésre. Nem árt, ha már hetekkel korábban felcsigázzuk a célközönség érdeklődését emailes értesítésekkel. Akár egy-egy fontos részlet kikotyogásával is megragadhatjuk a kíváncsiságukat. A termékbemutatókkal azonban érdemes csínján bánni, mert szigorú szabályok vonatkoznak ezekre!

Találjunk mentort

Van egy jó üzleti ötlet a fejében. Tudja, hogy kereslet is lenne rá, de még nem állt össze a dolog: bizonytalan abban, hogyan érid el a vevőket, kellene egy jó csapat, nincs elég tőke… Vagy lehet, hogy már belevágott, de mégsem úgy megy az üzlet, ahogy előre elképzelte, pedig komoly potenciál lenne benne. Mit tehet ilyenkor a vállalkozó kedvű fiatal?

Elkezdhet információ után kutatni az interneten. Beiratkozhat képzésekre, mert lehet, hogy az elméleti tudás hiányzik. Fordulhat vállalkozó ismerősökhöz, kereshet és megbízhat olyan tanácsadót jó pénzért, aki egy-egy alkalommal a rendelkezésére áll. Vagy kereshet magának mentorokat is, akik jelentős, nemcsak elméleti szaktudással, de gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek, és évtizedes rutinnal bírnak a vállalkozói szférában. Akik már komoly sikereket értek el – és esetleg előtte el is buktak, de újra felálltak, és ismét belevágtak.

Akkor van jó esélyünk rá, hogy megrövidítjük a tanulási fázist és levágjuk a kerülőutakat, ha szert teszünk egy figyelmes mentorra, aki segít a tanácsaival, akihez nyugodtan, bizalommal fordulhatunk konkrét kérdésekkel is. Jó mentor nyilván olyasvalaki tud lenni, aki már letett valamit az asztalra. A nekünk való mentor pedig az, akinek a pályafutását tulajdonképpen másolni szeretnénk, illetve titkos reményeink szerint még túlszárnyalni is. Vannak akik fizetnek azért, hogy legyen mentoruk. A mentorálást ilyen üzleti jelleggel űző ember a tréner, a coach. Nekik általában cikkeik jelentek meg a szaksajtóban, sőt akár könyvük is, érdemes ezeket áttanulmányozni, mielőtt coachot választunk.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo