Harcban állnak Kaposvár cégei az önkormányzattal

A Kaposvár vállalkozóiból spontán módon szerveződött Kaposvári Cégszövetség csütörtökön benyújtotta a város vezetésének a kompromisszumos javaslatát a drasztikusan megemelt helyi építmény- és telekadó módosításáról, kezdeményezve egy rendkívüli közgyűlés összehívását az ügyben.

Erről Horváth Ákos, a szervezet egyik alapítója tájékoztatta az MTI-t. Az egyre bűvölő létszámú szervezet korábban csak az inflációt követő adóemelést tartotta elfogadhatónak, ajánlatában viszont már a város több száz százalékos adóemelésének átlagosan mintegy felét kész megfizetni. (2011-ben az iroda bérbeadások közel fele hosszabbítás volt, mivel a másfélezer négyzetméternél nagyobb, egybefüggő területek hiányoznak a kínálatból.)

A somogyi megyeszékhelyen két hete fogadták el a város idei költségvetését. A helyi adóterhek emelésének hatására érdekvédelmi szervezetbe tömörült helyi vállalkozók ekkor élesen bírálták az építmény- és telekadó drasztikus emelését, amely együttesen több mint félmilliárd forintos pluszterhet ró rájuk, azonban nem sikerült elérniük a költségvetés módosítását. Egyik szószólójuk perközösség alakítását és jogi lépéseket helyezett kilátásba, ha a város nem módosítja "a magasabb szintű jogszabályt sértő adórendeletét", mondván, a törvényi elvárás szerint a helyi adókat úgy állapíthatják meg az önkormányzatok, hogy figyelembe veszik a helyi sajátosságokat és az adóalanyok tehervállaló képességét. A városvezetés álláspontja ezzel szemben az, hogy Kaposvár korábban kifejezetten alacsony ingatlanadója még az emelés után is átlagosnak, illetve átlag alattinak mondható, és akinek több van, az adózzon többet a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben.


Túl sokat kell az irodák után fizetni a cégek szerint

Horváth Ákos az MTI-nek elmondta, az adóemelésben érintett vállalkozókból frissen alakult Kaposvári Ingatlantulajdonosok Érdekvédelmi Szövetségének pár hét elteltével meg kellett változtatnia a nevét Kaposvári Cégszövetségre, mert az adóemelés hatása máris továbbgyűrűzött, és nemcsak ingatlantulajdonos, hanem ingatlanbérlő vállalkozások is csatlakozni kívántak. Hangsúlyozta, Kaposvár helyi adói eddig a helyi teherbíró képességéhez igazodtak, ha ez megváltozik, rövid távon pluszbevételt hozhat a városnak, de hosszú távon tönkre teheti a gazdaságát.

A jelenleg több mint 120 tagot számláló cégszövetség a polgármesternek címezett levelében aggályosnak nevezte, hogy az önkormányzat adórendeletében az irodák utáni adóteher 390 forintról 1655 forintra változott, ez 424 százalékos emelés. A műhelyek és raktárak esetében pedig 205 százalékkal nőtt az adóteher, amire "felkészülni nem lehet".

A levél felteszi a kérdést, valóban rákényszerül-e az önkormányzat erre a drasztikus adóemelésre, és a kialakult helyzet hogyan függ össze az elmúlt évek önkormányzati döntéseivel. Figyelmeztet arra, hogy az adóemelés hosszú távon az ingatlanárak jelentős csökkenését, az adóalanyok távozását a városból, így a gazdasági élet elsorvadását vonja maga után. A mobil vállalkozások olcsóbb településre helyezhetik át székhelyeiket, ami 100 milliós nagyságrendben csökkentheti Kaposvár iparűzési adóbevételét - mutatnak rá a vállalkozók. Egyben kérik, hogy hívjon össze a városvezetés rendkívüli közgyűlést az ingatlanadóról szóló rendelete módosításáért, és addig ne vesse ki az új építményadókat.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo