Hamarabb elkelnek azok az állások, ahol elárulják a fizetést is

Drasztikusan megnő a jelentkezők száma azokra az álláshirdetésekre, amelyekben ismertetik a fizetést.

Szembeszökő kettősség jellemzi a hazai álláshirdetéseket. Egyértelmű trendnek látszik, hogy ahol feltüntetik a fizetést jóval magasabb a jelentkezők száma. Ehhez képest az első félévben a feladott álláshirdetések csupán 8 százaléka tartalmazta az adott pozícióra szóló jövedelmet és juttatásokat. Igaz ez is számottevő előrelépés az elmúlt év első félévéhez képest.

depositphotos.com

A Profession.hu adatbázisa szerint 2019 első félévében a kékgalléros szakmák esetében a többlet 22%, míg a fehérgalléros állások esetében ez eléri a 75%-ot. A jövedelem ismertetésének pozitív hozadéka egyértelmű, ennek ellenére a munkáltatók a feladott munkaerő keresések 8%-nál tették közzé a bért és a juttatásokat. Ez ugyan csekély aránynak mondható, ám mégis érdemi növekedés 2018 első félévéhez képest, amikor is ez a mutató csupán 6% volt.

Adatok szerint jellemzően a kékgalléros hirdetéseknél adnak meg bért a vállalatok. Utóbbiak közül is elsősorban a szakmunka, a fizikai munka, az értékesítés és az adminisztrációs területek azok, ahol ez a leginkább jellemző. A közzétett hirdetések alapján az átlagos bér is kirajzolódik: a kékgalléros állások esetében az átlagosan kínált nettó havi fizetés 207 ezer forint. A legmagasabb nettó bért pedig a szakácsoknak és a gépjárművezetőknek kínálták.

A fehérgallérosok esetében az átlagos nettó havi bér 272 ezer forint, amihez hozzátartozik, hogy esetükben jóval nagyobb a szórás. Ebben a kategóriában a legmagasabb fizetést adatbázis-szakértőknek és üzletfejlesztőknek ajánlották.

Az állásportál azt is vizsgálta, hogy a fizetések mellett milyen egyéb juttatások jelentek meg az álláshirdetésekben. Összességében még mindig a cafeteria-elemeket részletezik leginkább a munkáltatók. A hirdetések felében van erre utalás, ez 4%-os csökkenést jelent 2018 első félévével összevetve. Ezt követően a bónuszok, a tréningeken való részvétel támogatása és a telefon biztosítása lelhető fel a legnagyobb arányban az álláshirdetésekben. Az olyan munkaerő keresések száma, ahol ezeket közlik egyaránt 3-3% emelkedett az elmúlt év első hat hónapjához hasonlítva.

Az elmúlt időszakban érdemi változások voltak az álláshirdetések megítélését illetően. Ma már egyértelmű, hogy a munkaerőpiacon kialakult viszonyok miatt a vállalatoknak is máshogy kell tekinteniük toborzásaikra. Figyelembe kell venniük, hogy eredményes kampányokat olyan hirdetésekkel érhetnek el, amelyekben a kínált állás figyelemfelkeltő, sőt kifejezetten vonzó a munkakeresők számára. Ennek eleme lehet a bér ismertetése. Ez nem csak a munkakeresők egy nagyon fontos kérdésére ad választ, de növeli az átláthatóságot is, ami pedig a magyar gazdaság általános érdeke” – véli a szakember.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo