Ha veszteséges, már le is húzhatja a rolót

Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. A plázaépítéseket is újraszabályozták.

Kép: Pixabay

A képviselők 116 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 25 tartózkodás mellett fogadták el a kereskedelemről szóló törvény módosítását. Az elfogadott értékesítési szankció azokat az üzleteket érinti, amelyek nettó árbevételének több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből ered, két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele pedig eléri az 50-50 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye mindkét esetben nulla vagy negatív. Ezen új szabály kizárólag az újonnan alapított gazdasági társaságokra nem vonatkozik az első négy évben.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatának indoklásában arról írt, hogy a tartósan veszteséges működés közvetett módon gazdasági erőfölénnyel való visszaélést jelent, hiszen a nagy tőkeerejű vállalkozások így tüntetik el versenytársaikat. Szerinte az eddigi szabad versenyben a tőkeerős szupermarketek folyamatosan szorították ki a piacról a kisboltokat, ami közben ráadásul a munkanélküliséget is növeli, hiszen kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak kisebb társaiknál. (Hamarosan napirendre kerül a vasárnapi pihenőnap ötlete is, amely mellett semmilyen racionális érv nem szól.)

Debrecenben döntenek majd az új plázákról

Az épített környezet védelméről szóló jogszabályt 116 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A módosítást egyebek mellett az indokolta, hogy a 2012 januárjában életbe lépett hároméves moratórium lejár a 300 négyzetméternél nagyobb üzletek építésére. Az új szabályozásban a 300 négyzetméteres határ 400-ra emelkedik. Az ennél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építményekre, illetve az építmények bővítésére az országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalását kell beszerezni.

A kormányhivatal az engedély kiadásához vizsgálja az érintett település és vonzáskörzetének közlekedési, környezeti és településrendezési hatásait, továbbá véleményt kér az érintett miniszterekből álló bizottságtól is. A kormányhivataltól előzetes szakhatósági hozzájárulás is kérhető, amely egy évig használható fel. Az új törvény 2015 január elsején lép hatályba.

Több ezren aggódhatnak a megélhetésükért a kormány új ötlete miatt
Családok százainak megélhetése kerül veszélybe, munkavállalók ezreinek mondhatnak fel a dohánytermék-kiskereskedelem integrációjáról szóló törvénytervezet megszavazása esetén. Az állami trafikellátó felállításával tömeges elbocsátásokra kell számítani a szektorban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo