Gyorsabban végzünk, ha nem a Facebookon és a telefonon lógunk

2017. december 31. vasárnap - 16:05 / piacesprofit.hu
  •    

Míg a korábbi korszakokban a legjobban fizetettek mindig kevesebbet dolgoztak, napjainkban ez fordítva van. Sokan kiégnek a teher alatt – pedig van kiút, ha tudatosan megváltoztatjuk, hogyan, milyen módszerrel oldjuk meg feladatainkat.

A Gallup Intézet felmérése szerint a legtöbbet keresők jóval több időt fordítanak munkára, mint az alacsonyabban fizetettek. Az amerikai gazdaságban a vezető erők 94 százaléka legalább heti 50 órát, csaknem a felük 65 órát dolgozott. Ennek következtében 70 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy stresszel küzd, túlzott munkateher nehezedik rá, és fél, hogy ez az egészségét is veszélyezteti.

A helyzetnek nem kevés munkaadó is tudatában van, és igyekeznek ellensúlyozni alkalmazottaik túldolgoztatását. Akár anyagi elismeréssel, akár azzal, hogy vonzóbbá teszik a munkahelyet, sportolási lehetőséget, étkezést, gyermekgondozást biztosítva.

Mindez hasznos ugyan, de a lényegen nem változtat, a stresszt, a kiégés veszélyét csak úgy tudjuk elkerülni, ha magunk teszünk ellene, megváltoztatva munkastílusunkat, módszereinket – tanácsolja szakember, Matt Plummer a Harvard Business Reviewban.

Saját példáját idézi, amikor kezdő vezetőként egy kollégájával összefogva láttak hozzá, hogy módszeresen megvizsgálják: miként végzik munkájukat – és hogyan tudnák azt rövidebb idő alatt, hatékonyabban tenni.

Erre figyeljünk: a kiégés első négy jele
A legtöbb ember, aki egy új munkába vág bele, szívesen tanul, és lelkesen hajtja végre a feladatait. Néhány év elteltével azonban az izgalom elmúlik, és azok a feladatok, amelyek annyira magával ragadóak voltak az első időszakban, hétköznapivá válnak, és elillan belőlük a kihívás izgalma. A jó vezető feladata, hogy észrevegye, ha a munkatársa már nem vagy nem eléggé motivált. Időben fel kell ismerni a jeleket, mielőtt túl késő lenne.

Az első hónapban heti átlagos munkaidejüket sikerült 10 százalékkal csökkenteni – a következő félévben már 15-20 százalékkal. A módszer: figyelték, nyomon követték, mit, hogyan csinálnak. Mint kiderült, általában vagy saját, az egyetemről hozott szokásaik alapján, vagy az idősebb kollégáknál látott-tanult módon álltak a munkához – holott, ha átgondolják, lehet ugyanazt szervezéssel, korszerű technika, új módszerek alkalmazásával rövidebb idő alatt, könnyebben is elvégezni.

Az egyik legfontosabb tényező: ne engedjük elvonni figyelmünket a munkától.

Ne nézzünk bele a Facebookba, ne csevegjünk családi ügyeinkről a munkatársakkal, ne böngésszük telefonunkat. Ha a munkaidőben csak a feladatokra összpontosítunk, meglepve észleljük majd, mennyivel hamarább végzünk.

Matt Plummer szerint a dologhoz mindenesetre módszeresen kell állni. Dolgozzunk ki tervet, hogyan érhetjük el, amit akarunk, és tűzzük ki az első, konkrét célt. Fontos az is, hogy ne egyedül próbálkozzunk, hanem fogjunk össze legalább egy munkatársunkkal, akivel kölcsönösen motiváljuk és ellenőrizzük egymást.
Harvard Business Review

Feliratkozom a(z) Cégvezetés & irányítás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek