Gyorsabban fizetjük a számlákat

2018. szeptember 27. csütörtök - 11:05 / piacesprofit.hu
  •    

Tavalyhoz képest nem tapasztalható jelentős változás a fizetési morál tekintetében – derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.

A számlák 77 százalékát fizetik pontosan a magyarországi ügyfelek, így elmondható, hogy stabilizálódott az az arány, ami nagyjából megfelel a regionális átlagnak.

Az ajtók záródnak: nem lehet kikerülni az adózást
A bevezetés óta már tízmillió online számla érkezett be az adóhivatalhoz. Az új online rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra, hogy közben a tisztességes vállalkozásoknak könnyebbséget és újabb megrendeléseket is hozhat.

Nem látszik lényeges változás a fizetési határidők tekintetében: 2018-ben, a magyarországi vállalatok átlagosan 38 napos fizetési határidővel számláztak, csakúgy, mint egy évvel korábban. A magánügyfelek számára kiállított számlák átlagos fizetési határideje 30 nap, ami 10 nappal marad el az üzleti ügyfelek számára kiállított számlákétól (40 nap). Magyarországon némileg hosszabbak a fizetési határidők, mint a kelet-európai átlag (35 nap).

2018-ban a számlák 19 százalékát fizették késedelmesen – hasonlóan a tavalyi arányhoz, ami megegyezik a kelet-európai átlaggal. Ha az elmúlt évek trendjeit szemléljük, egyértelmű javulás látható a magyarok fizetési szokásaiban, ugyanis 2014-ben a számlák 74 százalékát fizették ki időben, míg 21 százalékot késedelmesen.

Gyakori a körbetartozás

A behajthatatlan követelések aránya megegyezik a tavaly mért értékkel, a Magyarországon kiállított számlák 4%-át nem fizetik ki egyáltalán, ami 2014-hez képest viszont jelentős, 2 százalékpontos javulást mutat. A nemfizetésnek és a késedelmes teljesítésnek hasonló okai vannak a magánszemély és a vállalati ügyfelek esetében. A vállalati szektor számára értékesítő piaci szereplők ügyfelei a késedelmes fizetések és nemfizetések okaként leginkább a körbetartozást (54%), a beszállítói hitelek használatát (50%), illetve a csődöt (46%) említették; míg a nemfizető magánszemélyek 60%-a hivatkozott pénzügyi problémákra és 45%-uk teljes fizetésképtelenségre. A szándékos nemfizetést a megkérdezett vállalatok céges ügyfelek esetében 28%-ban említették, míg magánszemély ügyfelek esetében 40% találkozott a problémával. Ebbe az arányba a szándékos csalás mellett az elégedetlenség vagy a számla jogosságának megkérdőjelezése is beletartozik.

Agárdi Marianna, az EOS Faktor Zrt. fedezetlen követeléskezelési igazgatóságának vezetője szerint az idei kutatásból is látszik, hogy stabilizálódott a magyar ügyfelek pozitív fizetési magatartása. “Ennek ellenére a szándékos nemfizetések aránya továbbra is meglehetősen magas. Az ilyen adósságok behajtása a vállalatok belső követeléskezelő módszereivel és lehetőségeivel kevésbé hatékony, így ilyen esetekben sokat segíthet egy külső, professzionális kintlévőség-kezelő partner bevonása. Külső partnert minden második (48%) megkérdezett magyar vállalat alkalmaz” – mondta el a szakember.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Feliratkozom a(z) Költségkímélés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek