Generációs feszültség van, de igazi konfliktus nincs

Szinte minden munkavállaló és vezető személyesen is tapasztalja, hogy az X és Y generációs kollégák közötti különbségek nézeteltérésekhez vezetnek, de a valódi konfliktusok ettől függetlenül ritkák.

A generációk között valójában nem az alapvető értékekben kell a különbségeket keresni, hanem a körülmények változtak meg jelentősen. Az Y generációs pályakezdők számára természetes, hogy minden információ azonnal elérhető az interneten, hogy azonnali visszajelzéseket kapnak az iskolában és a közösségi médiában, és hogy minden folyamatot és szabályt meg lehet kérdőjelezni. A munkára az önmegvalósítás formájaként, vagy az önmegvalósításhoz szükséges rosszként viszonyulnak – derül ki a Profession.hu kutatásából. (A fiatalokkal egyébként már háromezer éve csak a gond van.)

Az X generáció tagjai hiányolják a rendszerszemléletet a fiatalokból, de emellett azt is érzékelik, hogy a részfeladatok megoldásában gyakran hatékonyabbak, mint a régebbi kollégák. Szerintük a magánéletükből és a személyiségükből is többet visznek be egy munkahelyre, mint az eddig megszokott volt és éppen ezért bizonyos konfliktusokba is hevesebben állnak bele: az igazságérzetük nem engedi például, hogy a megoldásáig ne tartsanak napirenden egy problémát.

Kép:Fotolia

Valódi konfliktusokat azonban nem ezek miatt, hanem a figyelemhiány, a túlbuzgóság és a laza időmenedzsment miatt élnek át a tapasztaltabb kollégák a fiatalokkal. Az Y generációnál sokkal kisebb az önkontroll, ha az összpontosításról, vagy a reggeli munkakezdésről van szó. Az X generációval szemben nem a ledolgozott órák számát, hanem a teljesítményt tartják fontosnak. A multitasking is problémaforrás lehet, erre a legjobb példa a mobiltelefon használat, amit tapasztaltabb kollégák megbeszélés közben illetlenségnek tartanak, miközben az Y generáció tagjainak természetes, hogy azon jegyzetelnek, vagy szereznek be extra információkat.

A vezetők is ezeket a tulajdonságokat nevezték meg a potenciális konfliktusforrásoknak. Emellett arról számoltak be, hogy az Y generáció tagjai sokkal több és mélyebb visszajelzést követelnek meg a felettesüktől. Nem kedvelik a közvetlen irányítást és a nem szívesen választják a megszokott megoldásokat. Főnökként a két korosztály között a túlbuzgóságot emelték ki a legnagyobb veszélyforrásként. Sokszor fordul elő pozícióféltés a régebbi kollégáknál, ezt mindig kezelni kell.

Tudás és modern technológia kell a Z generációnak
Kiemelten fontos a munkahelyi visszajelzés, az ideális főnököt is barátkozónak képzelik el a ’90-es évek végén vagy azután születettetek. Fizetési igényük pedig jóval a realitás fölött helyezkedik el. Fontos a rugalmas munkaidő, a barátságos környezet és az őszinte kollégák is. A fiatal pályakezdők az álommunkát keresik, de kompromisszumok és gyakorlati tapasztalat nélkül aligha tudják elindítani karrierjüket.
Az X generációra jellemző életút lineárisan írható le a diploma megszerzése után: a munkába állást családalapítás, majd gyerekvállalás követi. A férfiak esetében ekkor a karrierépítés és a fizetés kerül a középpontba, míg a nőknél a biztonság és a kiszámíthatóság értékelődik fel a munkaválasztásnál. Ezzel szemben az Y generációra egyáltalán nem lehet egy tipikus modellt felállítani, már a diploma előtt és után is jellemző, hogy kihagynak 1-1 évet, vagy külföldön is tanulnak és egyre gyakoribb, hogy nem vállalnak azonnal munkát. Jellemzőek a szakmai váltások, a nem teljes munkaidős munkavállalás, és extrém módon kitolódik a családalapítás is. A gyerekvállalás után sem lesz egyértelmű, hogy az egyik félnek fel kell adnia a karrierjét.

A teljes képet tovább árnyalja a hiányszakmák megjelenése. Egy angolul beszélő, fiatal IT szakembernél például természetes állapot, hogy jó fizetést kap és biztos a pozíciója, miközben bármikor válthat is egy hasonló vagy akár jobb körülményeket kínáló állásba. Ezért a hagyományos szempontok mellett sok más motivációjukat is figyelembe vehetik a választásnál. Az önmegvalósítás mellett az izgalmasabb feladatok és a rugalmas munkavégzés is a fókuszba került.

Y generáció: 10 éven belül teljesen átveszik a vezetést
Visszavonulóban a baby boomer generáció, 10 éven belül javarészt eltűnik a munkaerőpiacról, ahogy legidősebb tagjaik betöltik a hatvanat. 2020-ra a munkaerő 50%-át, 2025-re 75%-át fogja kitenni az Y generáció. A fiatal vezetők ma 25-40 éves ipszilonosok.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo