Gazdálkodók figyelem! Még egy hétig elkerülhető az ötmilliós bírság

2012. június 22. péntek - 09:59 / piac-profit.hu
  •    

A földtulajdonosok, földhasználók június 30-ig végezhetik el a parlagfű-mentesítést bírság és egyéb szankció nélkül - mondta Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: ha június 30-át követően a hatóság parlagfüvet talál a földterületen, bírságolhat, közérdekű védekezést, kényszerkaszálást rendelhet el. A bírság összege alapesetben 15 ezer forint és 5 millió forint között lehet, ismétlődéskor növekedhet.

Az elnökhelyettes elmondta: a parlagfű-mentesítés a földtulajdonos, földhasználó kötelessége, a felderítést a földhivatal végzi különböző módszerrel. Parlagfüves területről bejelentést bármelyik közigazgatási intézetnél lehet tenni, de célszerű rögtön a földhivatalhoz fordulni. A legtöbb tünetet kiváltó allergének közül első helyen áll a növény. Az utóbbi évek gyomfelvételezéseinek becslése szerint az ország szántóterületének több mint 5%-a borított parlagfűvel, ami az agrárszektorban éves szinten több tíz milliárdos értékű terméskiesést okoz. A parlagfű visszaszorítása ezért össztársadalmi érdek.

Még virágzás előtt ki kell vágni
„Nagyon fontos, hogy az emberek felismerjék és tisztában legyenek a növény eltávolításának módszereivel. A parlagfű dúsan elágazó, felálló szárú, terebélyes gyomnövény, ami a talaj felső, 2-3 cm-es rétegéből kel ki tömegesen. Nagyon fontos a parlagfű virágzásának és magképzésének megakadályozása, ezért a növényt virágbimbóinak kialakulása előtt el kell távolítani. Hatékony módszer a növény gyomlálása, kapálása vagy kaszálása. Fontos, hogy a kaszálás rendszeresen történjen, és a megfelelő magasságban, a gyökérnyaki résznél vágják le a növény szárát" – folytatta az elnökhelyettes.

Jelenleg is tart a 2012-ben kidolgozásra került Magyarország Parlagfű Elleni Rövid és Középtávú Védekezési Akcióterv jóváhagyása, amely a megelőzést és a társadalom tájékoztatását helyezi előtérbe. Az Akcióterv további célja szakmaközi szervezetek bevonásával növénytermesztési, technológiai, parlagfű-mentesítési és prevenciós ismeretek átadása a gazdáknak, valamint a pollenterhelésre vonatkozó adatszolgáltatási és riasztási rendszer hatékonyabbá tétele.

„A lakosság közérdekű bejelentést is tehet, ha parlagfüvet észlel. Ezt célszerű a helyszíni ellenőrzés elvégzésére jogosult hatóságoknál megtenni. A bejelentésnél törekedni kell arra, hogy minél több és pontosabb információ kerüljön a hivatalhoz. Ajánlott megadni a parlagfű magasságát, azt hogy mezőgazdasági területen található-e, előfordul-e kultúrnövény a környezetében. 2012-ben országos szintű Parlagfű Bejelentő Rendszer (PBR) fejlesztése is megkezdődött, ami az interneten, illetve mobiltelefonon érkező lakossági bejelentéseket fogadja, feldolgozza, és azokat a már eddig is jól működő hatósági ügyintézést szolgáló Parlagfű Információs Rendszernek (PIR) továbbítja" – mondta Jordán László, a NÉBIH növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese. 

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor