Fontos apróságok a társasági adó bevallás kapcsán

Könyvvizsgálati tapasztalatai alapján a Piac&Profit szakértője összeszedett néhány nagyon fontos apróságot a társasági adó és az innovációs járulék fizetés és az iparűzési adó közelgő határideje kapcsán, amire érdemes figyelni!

Kép:PP archív

1. Társasági adó

- adókedvezményeknél figyeljünk arra, hogy de minimis támogatás-e az adott támogatás. (Ld. keretes írásunkat.) A támogatás felső határa a csekély összegű (de minimis) felső határa, azaz 200 000 euró három pénzügyi év vonatkozásában, (kivéve a közúti szállítási tevékenységeket, ahol ez 100 000 euró), nem haladhatja meg.

- ha az éves beszámolót már elfogadta a taggyűlés, de látjuk, hogy valamilyen adóalap csökkentő tételt nem vettünk észre, és szeretnénk az adóalapot mégis csökkenteni, akkor az elfogadott beszámolóhoz már nem nyúlhatunk, de a társasági adót annak figyelembevételével készítjük el és a tárgyévben lekönyveljük. Ha ez nem jelentős tételként szerepel, akkor nem kell javítanunk a beszámolót, ha jelentős tétel a 2013-as beszámolót kell javítani vele.

Mi a de minimis?
De minimis állami támogatásnak minősül minden olyan (központi költségvetési vagy önkormányzati) forrásból nyújtott támogatás vagy bevételkiesés (inkább bevételről való lemondás, elengedés), amelynek összege három egymást követő év alatt nem haladja meg a 200 000, illetve a közúti szállító ágazatban a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, és amiről a támogatást nyújtó, vagy törvény kimondja, hogy de minimis támogatásnak minősül.
- fejlesztési tartalék lekötésénél a könyvelést is el kell végezni (eredménytartalékból át kell könyvelni lekötött tartalékba). A fejlesztési tartalék felhasználásával kapcsolatban fontos, hogy ha nem tudtuk 4 év alatt (2009-től), illetve a 2006-ban képzettet 6 év alatt felhasználni, akkor a 1229-01-01 sz. nyomtatvány 16. sorát kell kitölteni.

Itt olvashat más fontos változásokról a Tao szabályozásában.

Az új adókedvezményeket is érdemes kihasználni.

Jogdíjbevételre jogosító immateriális javak elidegenítése, apportálása

Alultőkésítés

 2012-től a szabályozásban két lényeges változás történt:

– a kamattal azonosan kell kezelni - a mérlegben kimutatott kölcsönnek, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak, illetve váltótartozásnak nem minősülő kötelezettséghez kapcsolódóan, az adózó által a kapcsolt vállalkozásával kötött szerződésben a szokásos piaci ártól eltérő ár alkalmazása miatt - csökkentésként figyelembe vett összeget is,

Ha nonprofit
Nonprofit szervezetek mindegyikének kell beszámolót készíteni május 31-ig (nem csak a közhasznú szervezeteknek). A nyomtatvány megtalálható a http://www.civil.info.hu/intezze-el címszó alatt. A kitöltött nyomtatványt papír alapon kell beküldeni az Országos Bírósági Hivatalhoz.
– a kötelezettség adóévi napi átlagos állománya csökkenthető a mérlegben a befektetett pénzügyi eszközök között, a követelések között vagy az értékpapírok között kimutatott pénzkövetelés adóévi napi átlagos állományának összegével, amely csökkentés független attól, hogy a követelés lejárt vagy még nem esedékes, továbbá független attól is, hogy milyen okból áll fenn a mérleg fordulónapon.

2. Innovációs járulék

Bevallása a 1229-01-03 lapon történik.

Számítása:

Az értékesítés nettó árbevétele (ebben az összegben nem szerepelhet a ráfordítások között kimutatott és adóhatósággal elszámolt energia adó, jövedéki adó, regisztrációs adó összege) csökkentve az ELÁBÉ, a közvetített szolgáltatások, az anyagköltség és az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költségével. A különbözet lesz az innovációs járulék éves bruttó alapja, az innovációs járulék mértéke 0,3 %.

Innovációs járulékot csak az üzleti év első napján fennálló besorolása alapján közép- és nagyvállalat fizet. Vigyázat: a kis- vagy mikrovállalkozói státuszt 2012-től konszolidált szinten, a kapcsolódó- és partnervállalkozások megfelelő mutatóival összevontan kell az adózónál vizsgálni.

Mi a közvetített szolgáltatás?
A Számviteli törvénnyel azonos tartalmú közvetített szolgáltatásról lehet szó, ha az adóalany saját nevében, de más javára rendel meg valamely szolgáltatást és azt változatlan formában részben, illetőleg egészben „továbbadja”, továbbszámlázza. Ekkor az adóalany az adott szolgáltatást nem saját teljesítményéhez használja fel, azt a megbízója javára rendeli meg, a szolgáltatás tényleges igénybe vevője pedig a megrendelő. Az adóalany tehát „beékelődik” a szolgáltatást ténylegesen nyújtó, illetve fogadó közé, és ez megnyilvánul a háromoldalú számlázási kapcsolatban is, amikor a szolgáltatás nyújtója az adózónak számláz (jogi értelemben vele áll kapcsolatban), az adózó pedig e teljesítményt – változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron – továbbszámlázza megrendelője részére - írja a regular Könyvelőiroda honlapja.
4. Iparűzési adó bevallása:

Az iparűzési adó (IPA) bevallásban szereplő adatoknak meg kell egyeznie a társasági adóbevallás 07-01 tábla megbontott adataival. Fontos a közvetített szolgáltatás fogalmának értelmezése, jó előre tisztázni, hogy megfelel-e az előírásoknak mert adóalap csökkentőként adóhiányt eredményezhet a helytelen megítélés.

Megosztásnál (telephely, székhely) a külföldi telephelyet is figyelembe kell venni, de a külföldi telephelyre nem kell megfizetni az iparűzési adót. Ha több telephellyel rendelkezik a vállalkozás, a kiválasztott módszerrel meg kell osztani az adót. Ha valamelyik telephely települése nem ír elő iparűzési adót,  az arra a településre eső adót nem kell megfizetni. A székhelyre viszont akkor is le kell osztani, be kell vallani és meg kell fizetni az iparűzési adót, ha a cég a székhelyen nem, csak a telephelyen folytatja tevékenységét.

Horváth Józsefné Éva okleveles adószakértő-könyvvizsgáló

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo