Fontos adózási türelmi idő jár le december 31-én!

Mielőbb érdemes átgondolni az egyes biztosítási konstrukciók adózását a 2020-as évre vonatkozóan, mert az egy éves türelmi idő december 31-vel lejár.

2019. január 1-i hatállyal kibővítésre került az adóköteles biztosítási díj fogalma, amely a csoportos biztosítás formájában adott juttatások adózására vonatkozik. Ennek értelmében meg kell vizsgálni, hogy megállapítható-e a magánszemélynek biztosított juttatás pontos értéke, vagy sem. Ez vagy a biztosítási szerződés alapján derül ki, vagy a kifizetőnek arányosítással kell meghatároznia a magánszemélyre jutó biztosítási díj összegét.

Kép:PP archív

Nagy Dániel, a MAZARS adóigazgatója elmondta: ha a fentiek egyike alapján megállapítható a pontos érték, a felek között fennálló jogviszony alapján munkaviszonyból származó jövedelemként válik adókötelessé a juttatás. Ilyen esetben a biztosítási díj utalásakor a kifizetőnek nincs lehetősége a munkavállalót terhelő adók levonására, így „fel kell bruttósítania” a juttatás értékét, és át kell vállalnia a dolgozói kötelezettségeket. Ez azonban csak egy lehetőség a kifizető számára, ha nem szeretne levonni a juttatásból a dolgozónál. A másik megoldás, amikor a kifizető követelésként veszi nyilvántartásba a munkavállalót terhelő szja és egyéni járulék terheket, és bérkifizetéskor visszatartja azok összegét, azaz kevesebb összeg jut a dolgozónak.”

A gyakorlatban vannak viszont olyan csoportos biztosítási konstrukciók is, amelyek esetében nem határozható meg - a magánszemély szintjén - a juttatás pontos értéke. Például, az úgynevezett állománybiztosítások díja, ami az átlagos munkavállalói létszám alapján kerül meghatározásra, és nem követi a biztosítási év során a dolgozói állományban bekövetkező változásokat. Az ilyen konstrukció nem teszi lehetővé, hogy a kifizető az adóköteles biztosítás összegét magánszemélyekre bontva határozza meg. Ilyen esetben az adókötelezettség a kifizetőnél keletkezik az egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályok szerint.

“Az adókötelezettség keletkezésének időpontja, az a nap, amikor kifizetésre került a biztosítási díj. Ha az éves díj egy összegben került kifizetésre, akkor egy összegben kell meghatároznia és bevallania a közterheket az Adóhatóság felé. Hiszen a törvényi rendelkezések fényében, abban a hónapban kell a juttatást a fentiek szerint számfejteni, amikor a kifizető elutalja a díjat a biztosító felé.”- emelte ki a MAZARS adóigazgatója.
A szakember hozzátette: még év vége előtt érdemes átgondolni a jogszabályváltozásból adódóan a meglévő biztosítási konstrukciók adókezelését, és az esetenként megnövekedett költségterhek mérlegelése mellett akár a biztosítási konstrukció változtatását is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo